Egy ritkán látott vendég...

Akik követik az írásaim, azok tudják, hogy szinte csak pergetek, nem túl nagy halakra, esetleg keszegezgetek, ősszel márnázgatok. Az utóbbi 1-2 évben teljesen elhagytam a pontyokra történő horgászatot, s nem voltam horgásztavon egyszer sem, melyeket régen azért néha látogattam. Ennek okán két éve nem tereltem már szákba potykát, noha tavaly akasztottam párat a patakomon úgy két kilóig, de vagy a szákom előtt akadt le a horogról, vagy megtépett már az elején. Sosem rá méretezett cuccal akasztottam meg, jellemzően olyan helyen, ahol nem sok esélyem volt megfogni, bokorban, vagy nádban.
Idén egy kis csatornán akasztottam egy kiló körülit, amely szintén a szák előtt fordult le, pedig igazi nyúlánk, szép nyurga volt. Ami kevéssel találkoztam, az mind meglépett!
Párommal és apukámmal megint ellátogattunk erre a vízre a rekkentő hőségben. Párom nagyon komoly ütemben kezdte el szedegetni a keszegeket. Erről sajna nem készült kép, mert otthon maradt a fényképezőgép, és telefonnal nem az igazi. Több kilónyi kisebb karika, dévér, vörösszárnyú, bodorka, sneci, balin, jász került ideiglenesen a partra, majd vissza a jóvoltából, míg én kukoricával próbálkoztam, egy könnyű úszóssal a nádban, s egy fenekezővel, apró, 8 grammos ólommal, hogy ne csobbanjon nagyot a sekély vízben. Az úszósra ráetettem, de az egész nap mozdulatlan maradt - nem tudom miért, legutóbb a part szélében volt minden hal. A fenekezőt csak középtájra dobálgattam, ahol túrást láttam. Nagy horogra tettem három szem csemegekukoricát, mert az aljzat néhol kissé növényzetes, nem akartam, hogy eltűnjön benne teljesen. Párom középtájt fogta a halat csontival, s épp ezt néztem, mikor a szemem sarkából láttam, hogy elindul a feeder... Már eléggé a víz felé állt, mikor sikerült elkapnom a nyelét, s meg is akasztottam a halat! Rögtön szóltam, hogy pontyom van, így páromék nagy nehezen össze tudták rakni az általam készült összecsukható kis merítőszákot. Közben a halam kisebb-nagyobbakat húzott a fékről, de szerencsémre nem futott ki felém a növényzetbe, hanem végig középen kevert. Természetesen nem volt nagy, de kis csatornához képest, s eddigi pontynélküliségem miatt örültem neki nagyon! Gyönyörű sötét hal volt a tiszta víz miatt. Szép lassan kifáradt azért, a feederem nem túl puha, felőrölte a hal erejét. Egy komolyabb tornamutatvánnyal megszákoltam a magas partról, úgyhogy barátnőm hamarosan már fotózhatott minket. :) Amolyan kiló körüli volt. Nem mértem.

Nagyon örültem neki, természetes vízen mindig kedves nekem egy ilyen fogás. Ezek után még egyet akasztottam, de közel egy nádhoz, és a bevágás után már csattant is a zsinór. Később megindultak a kisebb jászok, párom és apukám fogtak szépen, nekem jött egy kb 30 dekás, az volt a legnagyobb.

1-2 balin is összejött mostanában, noha az igazi nagy, 3 kiló körüli meglépett a fárasztás végén. Azért sikerült bő kilósakat, meg kisebbeket fogni, pl őt:

A Dunán még egyszer sem voltam lent pár villámbalinozáson kívül, talán lassan rápróbálok feederrel! :) S idén tavasz óta nem túl bőkezű kis patakomon is igyekszek végre fogni valamit. Most csak ennyivel jelentkeztem be. :)

Keszegek és egyebek - avagy egy nagyon-nagyon színes UL pergetés a Dunán.

   Leginkább márciustól kezdem el újra űzni kedvenc halaim, egy ideig most pihen a pálca, pihen a felszerelés. S amíg pihen, gyarapodik, hisz a peca.hu oldalról, illetve a Mosoni Horgász wobblerfaragó barkácscikkéből ismert Bicska négy csodaszép kis domis wobblerrel lepett meg! A jelenből egyelőre ennyit tudok mondani, a wobblerek majd a jövőben bizonyítanak, míg én ismét a múltban kotorászom. Most kedvenc, sekély dunai szakaszomon történt első tavalyi ultralight pergetésemre esett a választásom. Remélem jól esik majd a télből kicsit megint a nyárba csöppenni!

Csodaszép munkák, köszönet Bicskának az ajándékokért!

 
   Történetem július elejére tehető, az első napok egyikére a vízállás hirtelen zuhanása utáni nagyon kis vízben. Van egy hely lakhelyem mellett a Dunán, amely csak 200 alatti vízben horgászható. Blogom első bejegyzéseiben is innen olvashattatok pár történetet! Az első napok azonban mindig különösen szépek. Általában kevés az ilyen mértékű apadás, van, hogy egész évben nincs, alig vártam hát, hogy végre így legyen. Meg is rohantam azonnal a vizet.
   Mivel több, mint fél éve történt az eset, nem emlékszem mindenre pontosan, de azért nagyjából igen. Villantóval kezdtem a fenti szakaszon, a sekély zátony ráfolyásánál, még délután, verőfényes napsütésben, hőségben. Beálltam csizmaszárig a vízbe, hogy a folyásnak legalább merőlegesen dobálhassak. A 0-ás és 00-ás méretű meppsre szépen jöttek a kis balinok és szebb snecik - már meg sem lepődök, viszonylag gyakran fogok, légynek nézhetik a kis műcsalikat.

A nyitóhal

A vérmes fenevad... néha sneci is elcsábul a kis villantókra, wobblerekre...

   Leginkább azonban a jászokat kerestem, ők a pálya jellemző halai - noha a szebbek csak akkor jönnek ki, mikor elkezd kicsit áradni a víz. Bandukoltam is tovább, a következő beálló is halat adott - mégpedig nem is akármit, a Dunán viszonylag ritkán látott vendéget, egy Domit! Gyönyörű, narancssárga színekben pompázott.

Egyik kedvenc halam, a Dunán különösen örülök neki mindig!

Nyilván nem férhet kétség a visszaengedéséhez :)

   Ha jól emlékszem, e helyt jött még 1-2 apróság, végül továbbálltam. A következő 50-60 méter eseménytelenül telt - valamiért ez a rész mindig üres, pedig alig különbözik a felette és alatta lévőtől... talán csak annyiban, hogy nincsenek kiszögellések, sima lapos pálya. Végül leérkeztem a kedvenc részemhez, ahol a legsekélyebb. Dobástávnyira is csak feltartott bottal lehet vontatni a műcsalit, mert van, ahol méteres is megvan a víz, de rengeteg a kisebb domb. Itt mindig megkeresem azt a vonalat, ahol a kis emelkedőkön a legmesszebb lehet begázolni, de itt még erre nem volt lehetőség, így a partról kezdtem dobálni. Igyekszem minél messzebb bejuttatni ilyenkor a műcsalit - mely jelen esetben is körömvillantó volt -, hogy azért meglegyen a távolság, de ne kelljen túl gyorsan csévélni, hanem kicsit besegítsen a sodrás... Egyik dobásnál aztán mikor egy bucka felett húztam el, így a felszínt súrolta a kis körfori, leszedte egy kis jász. A 4. halfaj is kipipálva aznap... :)

Kis jász...

...nőj nagyra!

   Lassan kezdett lebukni a nap, megérkeztek a szúnyogok. Felkerült a felső. Végre találtam egy gerincet, ahol ügyesen és óvatosan lépkedve bejuthatok egy benti szigetre. Kettő is van egymás után, de a második alatt 10 centis víz sincs, az szinte horgászhatatlan. Ez e legkedvesebb helyem, imádom, ahogy a Duna körbefon. Ha kifelé és lefelé, esetleg a ráfolyásán dobálok, akkor a sekély víz banditái ugorhat be, míg befelé van egy kisebb törés, van ahol örvénylő, van ahol álló vízzel, ott már méter feletti a víz, a keszegek szoktak kihúzódni oda szürkületkor.

Itt az a bizonyos szigetcsoport... a baloldali, belsőre szeretek ráállni.

   Még nem szürkült annyira, mint a képen, csak a magasabb fák vetették árnyukat a vízre. Guggolva lopakodtam befelé a szigetre. Még annak a ráfolyását dobáltam egy saját kis wobblerrel, mikor a 10 centis vízben tolóhullámmal követte le a csalit egy ifjú vadász. A szándékot tett követte, melynek eredményeképp egy újabb domolykót foghattam a kezemben! UL pergetőként igazi kánaán volt ez a nap már eddig is.

Még egy domi!

   Pedig az igazi érdekességek még hátravoltak. Először azonban még nem ők jöttek sorra, a szürkületi balinokra vetettem be továbbra is a saját készítésű darazsat, mellyel az előző domolykót csaptam be. Viszonylag sokat kellett dobálni, mert már egy ideje a pályán voltam, és a bogár dobótávolsága kicsi. De egy jól sikerült művelettel eljuttattam egy törésig, ami mögött elhúzva ledurrantotta egy 15-20 dekás forma balin. Saját műcsali is pipa!

Balin a darazsamra

Balinportré

   A furcsaságok sora ezután következett. Mint mondtam, van ott egy olyan rész is, ahol áll szinte a víz, egy bő méter mély öböl. Ennek a határán vágott el a víz, úgy táncoltattam a sárga kis Kenart Hunteremet, hogy ne az igazán húzós részen legyen, de azért remegtesse némi sodrás. Tompa elnehezülést éreztem, s a bevágás után fura, kicsit súlyos rugdalózás volt a válasz. Kicsit szebb jász lehet? Tanakodtam. Hamar felvillant azonban, fakón... egy közel félkilós dévérkeszeg vette fel a csalit! No, ezt már szákolni kellett, a kézben rugdalózó keszeg hármashoroggal nem túl biztonságos kombináció. A hátamon hordom ilyenkor a merítőm, leakasztottam, s a pajti belecsusszant. Még szerencse, puha szájából a hálóban ki is pattant a horog...

A ragadozó dévér esete...

   Alig tudtam elhinni, ilyet sem fogtam még pergetve. Ezt az infót egyébként elraktároztam, hogy itt van dévér, s a későbbiekben volt, hogy úsztatva sikerült fognom ezen a kis vízen párat.
És nem volt még vége az estének...  próbálkoztam itt tovább, de nem jött semmi, kihátráltam a partra, s kissé feljebb mentem, mert arrafelé apró cuppanó hangokat hallottam. Fent hagytam a kis Kenartot, akkor a kedvenc wobim volt szürkületben, jól látható kis cucc. Merőlegesen húztam a vízre, de olyan lassan, hogy szinte inkább csak sodortattam, alig remegett. Kopp-kopp-kopp... nincs meg. A jelenet megint megismétlődött. Kicsit feljebb álltam, hogy a sodrással szemben tudjam húzni az iménti helyen a csalit... No persze itt is csak lassan, szinte megállítva. Egyszer csak újabb koppanás érkezett, s ezúttal meg is lett! Ismét csak jászt vártam, de ezen a csodálatos, különös napon már meg sem lepődtem, mikor karikakeszeg bukkant fel helyette. Akkoriban még azt sem fogtam, de korábbi - valós időben később megtörtént blogbejegyzésemben már olvashattatok tán róla, hogy azóta néha tudatosan is tudtam üldözni őket. :) Mindazonáltal akkor még mindkét keszegfaj új volt a palettámon, rettenetesen örültem! A kép sajna az alkonyatban nem lett az igazi, de a faj és a sárgán világító wobbler tán kivehető azért.

Békéshal? Te is fiam, Brútusz?

   És a napnak még mindig nem volt vége. Pár héttel ezelőtti bejegyzésemben említettem, miért szeretem annyira Energo Team Skill III botomat. Olyan pálca ez, mellyel a legkisebb hal is élmény, de már nem feltétlenül UL kategória, és mivel gerinces, akármikor válthatok vele nagyobb csalira, más halfajra. Gondoltam, ha már ott vagyok, megpróbálom a süllőt, tavaly is fogtam itt 1-2 példányt. Visszalopakodtam a felső helyhez, mert ott egy nagyobb kőnyelv van. Emögött jött tavaly néhány. Bevallom, annyira nem hittem benne, nem volt ideális hozzájuk a víz, de gondoltam, ki tudja... Dobtam párat a kedvenc nagyobb háziwobbleremmel a burványló vízben, de semmi. Odamentem a törés kezdetéhez, és fehér gumihalat csatoltam a karabinerbe. Eldobtam közelre csak, nehogy elakadjak a sekély vízen, szép lassan pöcögtettem magam felé a felszínen. A bot vége alá ért, ahol a törés surranója volt. Nézegettem, milyen jól látszik így sötétben is, mikor egyszer csak eltűnt. Rántást nem is éreztem, megtolással jött a félig-meddig látott kapással érkező süllő! Szerencsére gyorsan lereagáltam a meglepő helyzetet, rövid pórázon, 25-30 centis vízen pedig irdatlan hacacárét művelt a hal. Szerencsére meglett, nem rázta ki a szájából a szúrós falatot. Készítettem fotót, majd természetesen visszaengedtem a késő alkonyat hercegét oda, ahonnan jött.

Egy hihetetlenül színes napra tette fel a koronát!

Tényleg csodálatos napot zártam, számomra maga volt a kánaán. Gyönyörű hely, hét féle hal,  ragadozók, békéshalak pergetve... Kívánhat-e ennél többet egy UL-es? :)


Megesett: 2015.07.08                                        Írta: Schmidt Bence

És még egy kis márnázás...

   Mostanában nagyon kevés időm akad horgászatra, de ma végre volt pár szabad órám. Végre kipróbálhatom újonnan vett, komoly 4000 Ft értékű fényképezőmet! A szélre való tekintettel úgy gondoltam, inkább feederezni megyek nemrég felfedezett helyemre.

   Fél hat körül értem ki. Kicsit ugyan bosszankodtam, hogy elállt a szél, s így UL-ezni is elmehettem volna, de sebaj. Hátha összejön egy torpedó...
   Én nem költök sokat egy pecára. Szűk fél kilónyi kukoricadara, meg két doboz csonti van nálam csak ilyenkor, s a kedvelt olcsó sajtcseppem, mely gyakorlatilag egész éven át kitart, olyan tömény. Egyik doboz csontit sokszor beszagosítom, a másikat nem, s így megversenyeztetem őket. Majdnem mindig az "illatos" nyer...
   Na de horgásszunk is. Nem kellett sokat várni az első kapásra, a gébeknél ez már csak így megy. Jött is egyik a másik után, aztán csend... Egy újradobás után aztán végre hevesen rázkódni kezdett a spicc. Természetesen a sajtos csontira. Franciásan ínyenc halamon érződött, hogy nem lesz rekordlistás példány, beállt a sodrásba, s szorosan a talajhoz tapadva rúgdosott, a féket alig-alig szólította meg, de azért még így is lehetett érezni semmi máshoz nem hasonlítható, nyers erejét. Elképesztő egy halfaj.
   Szép lassan azért csak közeledett, s pár erőtlen meglódulás után tarkón ragadtam. Ritka az ilyen, de elfelejtettem kinyitni a merítőt. Bő kilós, de csodaszép, sötét tónusú jószág volt. Jó látni ezt a változást, mely újabb jele szeretett Dunánk vízminőségének fokozatos javulásának...
Egy márna visszaengedésének története hát képekben:

   Miután farkával végleg búcsút intett, még próbálkoztam egy ideig, de nem jött újabb. Egy kóbor karikakeszeg érkezett csupán a naplementében, melyet fotó nélkül engedtem vissza. Inkább kaptam le az alkonyatot, mely hiába klisés, mindig szép. Nem olyan vészes ez a kis masina 4000 Magyar forintért.

   Szerettem volna maradni sötétben is, de nem számoltam a derült ég miatt bekövetkező hirtelen lehűléssel, s ruházatilag felkészületlen voltam az időjárásnak ezen aljas lépésére. Fél órát kitartottam ugyan, de az igazán jó kapásidőszak előtt sajnos el kellett jönnöm.
   De azért szomorkodásra nincs okom, ma sem mentem haza úgy, hogy ne lett volna halszagú a kezem, ráadásul kedvenc halfajom által. :)


Megesett: 2015.09.21                  Írta: Schmidt Bence

Pezsdüléskor, avagy egy hősi halált halt fényképezőgép margójára...

  A napokban nemigen próbálkoztam horgászattal, egy meddő feederezésem volt, melyen barátnőm mentette meg a becsületünket viszonylag sok pegetett gébbel, s egyszer lent voltam csak a faluban bogarászni. Kevés, s apró halat sikerült csak fognom a nagyon kis vízben, kedvenc helyem teljesen horgászhatatlanná vált.Most azonban jött egy szűk méteres áradás, így úgy döntöttem, leugrok egy órára, hátha nem csak a víz pezsdült meg, hanem a halak étvágya is.

   6 körül értem le, s láttam, hogy végre pont ideális a víz. Volt is egy-egy loccsanás mindenfelé. Kedvenc helyem felé tartva egy helyen megálltam, s dobtam egy rövidet, hogy megnézzem az újonnan vásárolt Salmo Tiny mozgását. Rögtön elmarta egy akkora géb, hogy mérete a csalit közelítette.

   Lassan, óvatosan közelítettem a helyem felé, hisz kagylóágyon lépkedtem. Megálltam az első kis csücsöknél, s dobtam egy jó hosszút a kis süllyedő arany-fekete salmo wobival. Épp elcsodálkoztam volna, milyen messze el lehet repíteni, de nem volt időm rá, mert a tekerés megkezdésekor már rá is vágott az első jász. Nem volt nagy, de túl kicsi sem, a húzós vízben nagyon jól tartotta magát, de végül csak a tenyerembe simult.

   Kicsit vándorolgattam, de a zátony többi része nem adott halat, nem is igen volt látható jelük, így gyorsan visszatértem a kezdeti beállóhoz. Dobtam párat ssr 5-el, meg 1-es körforgóval, hátha akad valami igazán nagy, de ahogy a forgásokból is látszódott, kiló felettiek nemigen lehettek a pályán. Aztán végül arra jutottam, hogy csak visszacsatolom a kis tinyt, legalább fogjak valamit.

   Szépen, lassan, meg-megállítva vontattam kifelé, s már elég közel járt, mikor újra belevágott a villám. Ez a rávágás különösen látványos volt, a hal hihetetlen magasságba vetette ki magát, s nagy elánnal küzdött. Ez sem volt hatalmas, körülbelül az előző méreteivel rendelkezett.

Lefotóztam, s lehajoltam, hogy visszaengedjem... Ebben a pillanatban fényképezőgépem kicsúszott a tokjából - elfelejtettem becsatolni azt - s a vízben landolt...

   Botot ledobtam, gép a vízből ki, aksi, memóriakártya ki, hadd száradjon minden, már csak az ima maradt. S ha már úgyis száradnia kell, dobáltam tovább. Nem sokat kellett, hogy jöjjön az újabb vörös szépség. Ez volt az aznapi legszebb, olyan nyolcvan dekás forma lehetett, kitartóan küzdött ő is. A nagy sodrásban ez már csak így megy...

 És amit már nem is reméltem: A kis, alig tízezer forintot kóstáló kis fotómasinám működött. Pedig már sajnáltam, hogy nem tudom lekapni a legszebb jászt, remény nélkül rakosgattam össze a megszáradt elemeket, de csak beindult. Igaz, hogy ráfér majd egy alapos tisztogatás, s igaz, hogy a piszkos lencse miatt nem lehetett igazán jó képet csinálni, de működött! Kattintottam gyorsan egy-két  fotót, majd visszaengedtem a halat.

  
   Lassan rám szürkült. Meglepődve vettem tudomásul, annyira beleéltem magam az élménybe. A sötétedés miatt egy rikító színű kis kenartot csatoltam karabinerembe, s szórni kezdtem vele a vizet. A jászos forgások, bluggyanások azonban elhalkultak. Kicsit beljebb, épp dobástávnyira furcsa mozgás volt, nem tudtam eldönteni, hogy ugrás-e, vagy rablás... aktívnak tűnt, támadásnak, de csattant is utána többször a víz. Dobtam így egyet merőlegesen ezek irányába, s pöcögtetve sodortattaam, nagy-nagyon lassan vontatva. Valami megkopogtatta, de nem akadt. Újra megpróbálkoztam vele, ismét sorozatos koppanások, míg a végére csak odaragadt. Jól beállt a sodrásba, bár érezhető volt, hogy nem óriási hal. Jásznak hittem, de a közelbe érve kiderült, hogy egy combosabb karika volt az identitászavaros tettes. Ritkán, de előfordult már, ki szoktak jönni sötétedéskor ide a laposra. És nem ő volt az utolsó... a következő néhány dobásra jött még kettő, nagyjából ugyanakkorák, kicsivel nagyobbak mint az első volt. Agresszív rávágásokkal érkeztek mind, a sodortatott, pöcögtetett kis kenartra. Fura egy élmény volt, véletlenszerűen fogtam már, de így, egymás után még sosem. :)

Beesteledett, s bár az éjszaka is jó halakkal kecsegtetett, mennem kellett. Végre halat is fogtam az elmúlt napok böjtje után, és még a gépem is szerencsésen megúszta. :) Szép este volt.



u.i.: Sajnos másnapra csak meghalt szegény masina. Már rendelem is a következőt, durva 4000 ft-ért. Az én kezembe drágább nem való... :)


Megesett: 2015.09.07.                  Írta: Schmidt Bence

Gebedés - avagy gébpergetés a Dunán

   Vannak napok, mikor a hal annyira nem eszik, hogy még egy csodás hajnali Duna sem igen ad halat. Ilyen volt a legutóbbi feederes pecám is. Erősen alternatív módszerhez kellett hát nyúlnom...

   Hajnali 4:15-kor értem a partra, s a jobb helyek már foglaltak voltak. Szentségeltem egyet magamban, bár végül is mit vártam, munkaszüneti nap volt. Legközelebb háromkor kelek. Azért a dunai napfelkelte így is szép volt, annak ellenére, hogy magát a pirkadatot aljas módon elrejtette szemeim elől pár felhő.

   Egy húzósabb szakaszra szorultam ki, amely amellett, hogy nagyon vitte a szereléket, s így nem lehetett normális távban megtartani azt 150 grammal sem, még akadt is.
Azért próbálkoztam becsülettel, mindennel. A két jó helyen akadt a két szomszédnak egy-egy siheder márnája, azon kívül senkinek semmi... nekem is egész délelőtt csupán két dévér, egy karika, s egy laposkeszeg akadt... a szebbik dévér lehetett tán szűken kilós. A zsákmányt színesítette egy extrém kis méretű küllő - nem merem meghatározni egyértelműen, hogy fenékjáró-e, ugyanis nagyon halvány volt -, amely minden bizonnyal nagyon közel állt negatív rekordomhoz - ha nem döntötte meg azt...

   De mindeközben reeeengeteg üres, várakozással teli lyuk volt, amit én nemigen szívlelek. Ezért sem tudok nagytestű halakra horgászni, nekem muszáj, hogy mindig történjen valami...

   Aztán meg is elégeltem mindezt. Majd máskor jobban fog enni. Felfűztem egy 2 grammos 8-as jighorogra egy 2 centis kis relax gumit, és elkezdtem emelgetni a kövek közt...
   Buff - jelentkezett az első, kivételesen örömmel látott bevándorló. Olyan vehemenciával érkezett, hogy lehúzta a gumit a horogról, épp hogy tartotta még valami. Visszaengedtem, finoman remegtettem, alig egy méterre a parttól, mire újra nekiment, s ezúttal már rá is ragadt... Ez az amúgy mérhetetlen bosszúságot okozó hal nagyon kellemes kis UL élményt tud ám szerezni! A módszer ugyanolyan, mint a sügerezésnél megszokott emelgetés, csak még vehemensebbek a nekifutásaik, szinte ki akarják tépni a botot az ember kezéből, és meglepően jól védekezdnek... csak épp a feederes megszokás miatt hihetjük azt, hogy gyengécske kis hal, szinte észrevétlen kapással. Milyen ötletes, és őshonos halainkat is óvó ötlet lenne egy UL gébpergető verseny. :)

   Mivel a géb - tapasztalataim szerint - sunyi módon hátulról támad, és fogazata azért van, így elég sok a félig, vagy nagy ritkán teljes egészében lehúzott gumi. Érdemesebb hát tán galléros jigeket használni, vagy keményebb anyagú csalit, mert azért olyan értéke nincs, hogy nagy nehezen megszerzett apró twistereinket eltüntesse...
   Egy ilyen esetem volt, valamint 2-3 alkalommal félig húzták le. Ezt követően lecsíptem két bordányit a plasztik testéből, így a horog a farok csatlakozása körül jött ki. Emiatt sokkal gyakoribb volt az akadás, ritkább a lehúzás, a gébnek pedig annyira mindegy, hogy kicsit gyengébben mozog így a műcsali... És csak jöttek, és jöttek, megszámlálhatatlanul...

   Miután az egyik elvitte tízórai gyanánt a kis aranyszín flitterest, feltűztem a helyére egy rikítóbb, narancssárga színűt. Még jobban ették. Annyira jól, hogy néhány  darab megfogása után egyszer csak komolyabb rávágást komolyabb ellenállás követett, felsejlett egy nem túl nagy, tarka csukatest, majd távozott egyetlen ilyen kisméretű jighorgommal.

   Sajnos otthon maradtak saját készítésű "hyperlight", gombostűből hajllított, s ezáltal szakáll nélküli ul jigeim, így ezek után nem tudtam többet fogni, pedig próbálkoztam kicsit nagyobb, hatos méretűvel is. Nem erőltettem azonban túl sokáig, mert így állandóan a gumit fogták, és nem akartam abból is feleslegesen elveszteni még többet.

Mindent egybevetve egészen jó élmény volt, mondhatni, mentőöv. Azt hiszem, gyakrabban nyúlok ehhez, ha épp nem eszik a hal a feederen, vagy éppen ha már elmúlt a hajnali varázs, és befejezésül pergetni vágyom kicsit...

 * * *

   A nap krónikájához hozzátartozik, hogy életemben gyakorlatilag először kimentem éjjel célzottan harcsára pergetni egy sekély placcra egy órára. Bő fél órányi dobálás után hangosan le is verte egy a sodrásban megtartott felszíni wobblert, de kb. 10 másodperc után kereket oldott. Nem akadt jól, van ilyen. Sajnáltam, mert pont az a kategória volt érzésre, amely nem volt túl kicsi, de nem is volt megfoghatatlan, a buffanása utáni felcsapásából, és erejéből 3-6 kilósra becsültem, bár mivel semmi tapasztalatom nincs, ez csalóka lehet.

Majd tán legközelebb... :)



Megesett: 2015.08.23.                  Írta: Schmidt Bence

A kezdetek - avagy egy gyors szösszenet a megnyitás után

Sziasztok! Egy ideje tervezek blogírást, visszamenőlegesen is megírok majd pár cikket, valamint ezt követő főbb alkalmaimról is igyekszem alkotni valamit. Egyelőre csak legutóbbi UL-pergetésemet jegyzem be. Fogadjátok szeretettel. :)

    Mohácstól nem messze élek egy faluban. A munkám is ideköt, s a Duna is. El sem tudnám képzelni nélküle az életem, gondolom nagyon sokan így vannak vele.

    Van egy kedvelt kis sekély pályám, amelyet csak rövid dobálózás ürügyén szoktam látogatni, oda ugrottam le a minap is. Fentről haladtam lefelé, a pálya NAGYON sekély, sokáig be lehet gázolni csizmában is, és sok helyen hajításnyira sincs mélyebb víz, mint fél méter. Apró körforgóval kezdtem, sikerült fognom egy apró kis jászt.

   Tovább sétálva két apró balin és egy hasonszőrű jaszkó vendégeskedett még ideiglenesen a horgomon, de nem készült róluk kép. A szürkület elején érkeztem már le. Sötétedéskor feltettem egy sárgás színárnyalatú Kenart huntert, és a sebes sodrásban szinte megállítva, finoman húztam be... bumm... fura védekezés... karika! Nofene. Mivel épp beszélgettem egy idős úrral, visszaengedés pillanatában eszméltem csak, hogy hú, azért ezt mégiscsak le kellett volna kapni! Talán sosem fogok újra...
De nem így lett. Következő két dobásnál 1-1 koppintás volt, melyek nem akadtak, de jó magyar révén tudta, hogy három az igazság, addigra csak felragadt a kis hármashorogra. Kellemesen védekezett könnyű botomon. Kiemelés után gyorsan lőttem egy képet - sajnos egy 10 ezer forintos kompakt gépre futotta, így a képek minősége sok helyen nem lesz az igazi, ezúttal is elnézést kérek érte - majd visszaengedtem őt is.

   Volt még elég sok koppintás, két karikát tudtam még megfogni, valamint elment egy szebb, kilósforma jászom.

    Beesteledett. Már sötét volt, visszafelé vettem az irányt, de egy helyen még megálltam, ahol volt egy kis gödör, s viszonylag mélyebb víz álldogált benne. Néhány dobást követően leverte egy 70-80 deka körüli balin a házi wobblerem.

   Dobáltam még kicsit, de már nem volt érdeklődő, a rablások hangjai is elcsitultak, hazaindultam hát a szúnyogirtó autó okozta misztikus ködben.

 

Megesett: 2015.08.12                                 Írta: Schmidt Bence