Nagy halak a kis patakon 5. - egy újabb csodás nap rekorddöntéssel!

Előző alkalommal írásom kissé szegényesre sikeredett elvesztett fényképezőm miatt. Sajnáltam, mert sok halat fogtam, s úgy gondoltam, még egy ilyen nem lesz - de lett!

A kedvenc szakaszomhoz érkezve már konkrét tervet készítettem. 5-6 jónak ígérkező helyet választottam ki, s mindegyiket megszórtam már odaérkezésemkor egy marok kukoricával, amit minden ráüléskor megtámogatni gondoltam ráetetéssel. A helyek közt volt régi bevált is, meg új is, ami szimpatikusnak tűnt. Mindig nagy horoggal, 3 szem kukoricával terveztem horgászni, annyira koszos itt a víz,  hogy sosem érdekel senkit 1 szem kukorica, vagy 1-2 szem csonti. Arról nem beszélve, hogy a szokásos kisvízeknek ez az ellentéte - kis hal egyáltalán nincs benne snecin kívül. Se keszeg, se árász, vagyis csak elvétve. Ha kapás van, az vagy ponty, vagy néha nagyobb kárász, vagy ugye a ragadozók. Emiatt nem akartam elaprózni a csalit, nem láttam értelmét.
Az eddigi tapasztalatok alapján az itteni pontyok nem szeretik a bokrok menedékét, inkább előnyben részesítik a nádas-sásos részt – talán mert a bokor nem ér be a víz aljáig, a nád meg igen, s ott talál táplálékot. Emellett persze néha dobálni is gondoltam, főleg süllőben reménykedve.

Azon a helyen kezdtem, ahol a helyiek leginkább ülnek, egy nagy gödör. Ez a hely már rég nem adott halat, de azért mindig próbálkoztam itt is. Természetesen biccentésem sem volt. Feljebb sétáltam közben, egy másik kedves helyemre, ami több potyeszt adott már, de az is néma volt. Visszatérve úgy döntöttem, dobok párat egy hornettel, hátha a nagy csendben idelopakodott egy hónapok óta nem látott domolykó. A legelső dobást leverte a bő méretes süllő. Nem volt nagy küzdelem, de örültem, ma sem maradok hal nélkül! Fél kiló környéke volt.

Bő méretes süllőifjonc domicsalira

Közösen :)

Járogattam a helyeket, főleg az eddig beváltakat, de nem adtak halat. Visszaérve a gödörhöz sikerült egy szebb kárászt kiszedni láb alól, de más egyéb nem történt. Eltűntek volna már a pontyok? Meglehet, azért elég szezonálisan szoktak csak itt lenni. Azért kitartottam.

Egy szebb karcsi

Vittem magammal jó adag kaját, úgy gondoltam, amíg elfogyasztom, bedobom egy új etetett helyre, amiben annyira nem bíztam, eléggé húz ott a víz. De ennyit megér, majd ha elköltöttem az ebédem, bandukolok tovább. Szerencsémre már befejeztem a lasagne-t – nem lett volna szívem ledobni a földre e nemes étket, hogy elérjem a víz felé húzódó botomat. Az itten pontyok mind elképesztő erővel kapnak és küzdenek. Sikerült megakasztani, jókat szaladt, de azért érezni lehetett, hogy nem egy kapitális példány. Itt ritkának számító tőpony volt a tettes, amolyan kiló környékén volt. Veszélyes helyen akasztottam, sok akadó közt és húzós vízben, de szerencsémre erős zsinórom megtartotta a bokorágak segítségével szabadulni vágyó pikkelyest. Meg is lett. Hohó, akkor még itt vannak!

Töves! Ritka itt.

A kis patak újabb pontyával

Mondanom sem kell, még jobban nekilelkesedtem, minden zugban pontyot láttam, ide ültem, oda ültem, minden helyet végigpásztáztam, de nem akadt több érdeklődő. Összepakoltam, de a botokat még elöl hagytam, kézben vittem őket, hátha dobok párat domira, vagy valami. Egy sekély, húzós vízen rájuk is próbáltam, de semmi. Utána egy visszaforgóban egy bokor mögött – na, akkor érkezett egy finom koppintás. Szűk méret körüli kis süllőkölyök tartotta magát fejét rázogatva a húzós vízbe kerülve. Kézbe vétele után gyorsan visszaengedtem, hadd nőjön meg!

Süllőkölyök

Örültem, szép nap volt ez is, fogtam 3 nemeshalat, szép kárászt, mi kell még?

De a csattanó még bőven hátravolt.

Alapvetően három bottal szoktam menni, két feeder, és egy könnyűpergető, ha néha dobálok. Az egyik feedert eltettem, így két bottal a kezemben sétáltam hazafelé, és közben nézegettem a vizet. Buszhoz mentem, úgyhogy kötött az idő, de negyed órám volt még nagyjából amit pecával tölthettem. Hazafelé megpillantottam egy hosszú sásfalat. Sosem próbáltam még rá, alapvetően jellegtelen, elhúz mellette a víz, semmi gödör… de valamiért megtetszett, erre adtam le a voksomat. Letelepedtem, bedobtam a sűrű sásfal egy apró miniöblébe a feederem 3 szem kukoricával, és vártam. Mindig hordok magamnál kész feeder szerelést létrán, így gondoltam egyet, és felcsatoltam könnyűpergetőm karabinerébe, úgyis csak 10-15 grammos kosarakat használok. Így még egy pontot meg tudok pecálni a hosszú nádfalon. Naná, hogy annak a spicce görbült bele a vízbe. Bevágni itt sem volt időm. Halam lassan, komótosan haladt egyre lejjebb a sodrással. Csak nem akart feljönni. Vékony kis botom bőszen hajladozott, s hosszasan követtem lefelé. A sodrás segítette. A botom ugyan nem erre lett tervezve, így saccolgatni nehéz volt, de úgy éreztem, ez nem az itteni szabvány kiló körüli lesz… A merítőszákkal is bajlódtam eleget, hisz a fárasztáshoz szükségem volt mindkét kezemre, halam néha hatalmasakat iramodott, ki kellett engednem a féket a vékony zsinór miatt, viszont a saját oldalamon néha be akart oldalazni 1-1 bokrocskába, akkor meg vissza kellett tartanom. Úgy oldottam meg, hogy mindig előredobtam a szákot, aztán gyorsan újra megfogtam az orsót. Mindig mikor utolértem, ismétlődött a jelenet. Legalább 25-30 métert sétáltam már lefelé, mikor végre kezdett csitulni, és már fel is sejlett a sárgás test… nem láttam, mekkora, és megsaccolni sem tudtam, hisz ilyen erőbe ezzel a bottal még nem futottam. Abban biztos voltam, hogy patakon ekkora halat még nem fogtam. A torkomban dobogott a szívem, mikor először jött fel, kettesnél biztos nagyobb, de nem láttam még mindig. Aztán szép lassan pipálni is feljött, akkor már láttam, hogy ez bizony üti a 3 kilót! Egy spori épp akkor érkezett, nagyon ajánlkozott, hogy megszákolja, de jobb szeretem magam intézni, ezért inkább kezembe vettem az irányítást. A kissé meredek part és vékony zsinór miatt nehézkesen, de csak a szákba csusszant életem legszebb pataki hala, pontya! Hatalmas élmény volt a könnyűpergetővel. A közös fotó a sporttárs érdeme! Ezúton is köszönet neki!

Kereken 3 kiló!

Eddig legszebb halammal ebből a csodálatos kis vízből... idillien szép helyen!

No persze iparkodnom kellett utána, alig értem el a buszom, de szerencsére nem késtem le. Hatalmas élmény volt! Tényleg eddigi legkedvesebb pataki napom lett, letaszítva a trónról egy februárit, mikor egy kettes domit sikerült kiszedni a vízből barátnőm ajándék wobblerével.

Öröm volt újra felidézni az emléket.


Megesett: 2016.09.22.                                 Írta: Schmidt Bence

Nagy halak a kis patakon 4. - legjobb horgásznapom – keserű utóízzel

Megvan a megszokott metódusom, hogy melyik busszal megyek, és melyikkel jövök kedves patakomtól. Egyik nap úgy döntöttem, kicsit korábban megyek, megnézem, mi is a helyzet reggel. Az utolsó szeptemberi kánikulák egyike volt aznap. Az elmúlt alkalmak szép halai miatt bizakodva telepedtem le helyemre.

Nyáron nálam mellékszerepet kap a pergetés – imádok domizni, de a filozófiám, hogy azt egész évben lehet fogni, míg pontyot pl. csak rövid időintervallumban. Patakon főleg. Mégis a feederem bedobása előtt szokásom volt néhányat dobni kis wobikkal és nagyobb gumihallal, hogy hátha ott lapul valami, amíg nem zavarom el sok szereléssel. Az elmúlt alkalmakkor azonban nem volt ott semmi. A domikat nyár eleje óta a szakaszról teljesen elűzték az egyéb nagytestű halak, pontyok, csukák – megfigyeltem, hogy e halunk nehezen fér meg másokkal együtt, ha nagy mennyiségben van jelen a konkurencia. Nálunk legalábbis így van. Mindig megdobáltam kicsit a legjobb helyeket, de egész nyáron egy rávágásom sem volt. Tényleg, szó szerint egy darab sem volt szerintem a szakaszon.

Most sem ütötte le semmi a wobim, feltettem hát egy awaruna wobblert. Sokat hallottam róla, vettem egy kevés természetes színűt, hátha tiszta vízben használható valamire. Dobtam egy hosszút, és szép lassan pöcögtettem visszafelé. Semmi. Magam előtt emelgettem már csak úgy passzióbol, felugrasztottam, hogy lássam, hogy veret, és leengedtem fenékig. Az egyik felugrasztásnál nem jött. Mivel hirtelen mozdulatba kezdtem, bevágni nem kellett, s a helyi viszonyokhoz képest szép kékhátú bukkant fel, dühösen rázva a fejét. Gyorsan megszákoltam, amolyan 1,2-1,3-as lehetett. Süllőből itteni rekordom. No, már elégedett is voltam, gondoltam, ha semmi más nem jön, akkor is megvagyok mára.

Mivel sok időm volt, új helyeket próbálgattam. Megetettem több bokrot, nádast, és úgy terveztem, hogy 2-3-szor végigmegyek rajtuk, finom feederekkel cserkelve. Első körre nem volt semmi. Felmentem egyik kedvenc helyemre, ahol eddig a legtöbb pontyom fogtam. Egy bodri után akasztottam is egy szűk méretes tükröst, de még merítés előtt leverte magát a horogról. Nem baj, olyan 27-8 centit lehetett csak úgyis. Egy szebb kárász még beugrott ugyanitt.

Egy új helyemre ültem rá hosszabb időre. Bizonyos időnként ráetettem csemegekukoricával és felhősebb etetővel. Itt sekély volt a víz, alig fél méter, nádassal szegélyezve, nem is folyt. Egyik felszerelésen kis horog, csonti+kukorica, a másikon nagy horog, 3 szem kukorica lapult. Viszonylag sok várakozás és monoton etetés után lassan elindult a nagyobbik cuccom, s egyre gyorsabban görbült a víz felé. Halam nagyon furán jött felém, ellenállás nélkül, s csak akkor kezdett el futosgálni, mikor megpillantottam felsejlő hosszúkás testét, nagy pikkelyeit. Nagy domi? Furcsállottam, dobáltam itt, de nem ütötte le, meg amúgy sincsenek ők most itt. Aztán szép lassan ki tudtam venni fakó árnyalatait. Egy amúrkölyök küzdött a horgon! Fura stratégiája rögtön magyarázatot is talált így. Pár kör után meg is lett, amolyan kiló körüli jószág volt. Még sosem fogtam patakban, mindig tartogat pár meglepetést! :)

Járogattam tovább a helyeim, s két-három üres bokor után egy másik nádashoz ültem. Egy bot egy nád előtti gödörbe, egy meg csak úgy lejjebb, a nádas előtt elsodró vízbe került. Meglepetésemre utóbbi, jellegtelen helyen várakozó feederem spicce görbült be – akkor már mindkét boton nagy horog, 3 szem kukorica volt. A hal olyan elánnal kezdett lefelé futni, hogy vagy 10-15 métert utána kellett mennem. Sokáig nem jött fel. Nagyon meglepődtem, mikor egy szűk másfeles tükörponty nézett velem farkasszemet az első pipálásánál! Hihetetlenül hevesen küzdött, persze a nagy sodrás segítette. Harmadik nemeshalam is megvolt, nagyon örültem! :)

Visszafelé csak úgy passzióból dobtam párat egy hornettel, hátha ott lapul a domolykó. Egy pici bokorág mellett valami odakoppintott, s heves fejrázások közepette egy fél kiló körüli süllő küzdött a horgon. Délben, kánikulában, apró woblerre. Már meg sem lepődtem, étvágyuknál voltak aznap a halak!

Közben barátnőm is megérkezett. Az utolsó kört már vele cserkeltem végig. Egy kárászt fogott ő is kis UL bottal úsztatva egy bokor alatti állóvizű gödörben! :) Üresek voltak már a helyek, hiába barangoltam. De nem is bántam, ennyi halat kis patakon nem fogtam domolykón kívül. Még a kuriózum is megvolt, az amúr képében. De még csak tartogatott valamit a kis víz!

Ismét ahhoz a nádashoz érkeztem, ahol az első pontyom érkezett. Megint bedobtam az ott található kis gödörbe, és egyel lejjebb is. Valami miatt elfordultam, barátnőmmel beszéltem valamit, s mikor visszapillantottam, az a kép fogatott, hogy a fenti botom folyásnak felfelé bandukol a sáson, amire tettem. Sebtiben oda is pattantam, és még sikeresen megmentettem a botom a fürdőzés elől. Ismét egy tükörponty száguldozott a horgon, ezúttal folyásnak felfelé. Egy bokor ágai közt volt, mikor utolértem, de azért sikerült kiszednem onnan, s szűk fél perc alatt a hálóban landolt, párom merítette meg :). Érdekes, hogy kb. ugyanakkora volt, mint az első, azzal meg vagy 10 percig küzdöttem, és vagy 5-6 percig még csak nem is láttam feljönni. Ez meg pillanatok alatt megadta magát. Amolyan kiló és másfél kiló közt lehetett félúton.

Több hal aznap már nem jött. Bizonyára feltűnt, hogy képeket nem csatoltam elbeszélésemhez. A fényképezőgépemet sikeresen ott hagytam, és csak otthon vettem észre. Éjjel elmentünk még keresni, de nem akadtunk rá. Pedig azzal együtt szerintem szép kis beszámoló lehetett volna. :)

De így is csodálatos horgásznap volt, az egyik legjobb számomra. Ennél többet már nem nyújthat egy ilyen pici patak – gondoltam akkor, de szerencsére tévedtem. A következő alkalom még jobb lett, és onnan már végre képek is lesznek, párom által kölcsönadott gép jóvoltából! :)

Megesett: 2016.09.21.                       Írta: Schmidt Bence

Nagy halak a kis patakon 3. - eggyel nő a tét

Alapvetően szerencsés voltam az augusztus-szeptember hónapban. Csak a patakomon voltam néhányszor, és mindannyiszor megörvendeztetett pár szebbecske hallal. Mivel előző két alkalommal fogtam pontyot, és csukáim is megléptek, miközben nem rájuk próbálkoztam, már célzottabban próbálkoztam rájuk. Vettem kevlár előkét is, a süllő lehetősége miatt nem szerettem volna drótozni. Most már jöhet a csuka, gondoltam.

 Alapvetően akkor még nem a jó technikával horgásztam, de ezt persze csak most, utólag tudom.  Későbbi napokon sokkal több halat fogtam vándorló, igazi cserkelő módszerrel, de akkor még csak egy helyet etettem, és egy másik helyre sétálgattam el. Ebben a két lyukban voltak eddig sikereim, a többiben annyira nem bíztam, ahhoz meg túl ritkán jutottam el pecálni, és túl kevés időt, hogy új helyekkel kísérletezzek. Üldögéltem tehát a fő helyemen, ahol a múlktor a kettes pontyomat fogtam, de semmi. Etetgettem, próbálkoztam csaliváltásokkal, de nem hozta meg az eredményt. Lejjebb láttam egy csukagyanús eseménysort, megfogtam a papám mélyhűtőjéből kölcsönvett halszelettel felruházott cuccom, és odabattyogtam. Mártogatás-szerűen emelgettem, mire kb. egy perc után eltűnt a szemem elől az épp fent libegő szelet, és rángatta is a botot a hal. Kicsit hagytam, aztán bevágtam. Csuka koma felvillant, s megkezdte szokásos szaltózásait. Nem volt nagy, tán másfél kiló lehetett. Épp arra gondoltam, hogy na, te végre nem mész el, mikor megkönnyebbült a szerkó. Csak elrágta a kevlárt a rohadék! Legközelebb drótelőkével jövök, annyi szent. Visszamentem a helyemre, feedereztem tovább. Néha úsztatgattam is, de mivel keszegféle nincs a vízben, csak nemeshal, elég unalmassá vált, és hamar feladtam. Arra már jobb a letett cucc, a feeder. Épp akkora kosarakat raktam rá, hogy a víz ne vihesse el. Közben feljebb néha meg-megetettem egy jelentéktelen kis lyukat, ahol első pataki pontyomat fogtam. Két méter széles csak ott a víz, de a környéken ott áll a legjobban, ezért megállt ott a beszórt csemegekukorica. Korábbi sikerem miatt bíztam ebben a kis zugban. Úgy terveztem, 3-4-szer felsétálok, és rápróbálok pár percre. Első próbán egy darabosabb kárász rántotta le az úszót, de angolosan távozott. Más nem jött. Nem baj, megszórtam megint, és visszamentem fő helyemre. Ott süket volt a víz. Dobálgattam közben csukára támolygóval, úgy kalkuláltam, hogy azt nem tudja nagy biztonsággal megragadni, és beszippantani, hogy elrághassa az előkét, de nem volt siker, mondjuk jele sem volt a környéken krokinak. Újra felsétáltam a kis helyemre, ezúttal finom feedert vittem - azért több esély van darabosabb halra úgy, ha a csali nagyjából áll. Egy szűk tenyeres bodri tette tiszteletét csak.

Beszippantott 3 szem kukoricát gond nélkül. :)

Lassan kezdett elmenni a bizodalmam, vissza is mentem, de ott sem volt semmi. Néhány hamvába holt úsztatási kísérletem közben egy szép kis sügér tette tiszteletét, de a nagy halak valahogy nem jöttek. Jó, persze, volt a csuka, úgyhogy panaszkodni nincs ok, de reméltem, hogy lesz, amit szákba is tudok terelni.

Mohó kis csíkos

Azért, ha már úgyis többször megetettem a kis zugomat fent, még fel akartam menni, belefért az időmbe, úgy sem volt a nagy gödörben sem semmi. Kis felhős etetőanyag került a kosárba, hadd keltse fel a közelben tartózkodók figyelmét. Botvégről lógatom be ilyenkor, 40  centis vízben minél kevesebb zajt szabad csak kelteni... Letettem, nekitámasztottam egy magas fűcsomónak. Kicsit odébb tettem a csemegekukoricát, nehogy belerúgjak, s mikor visszanéztem, már bőszen hajlongott a feeder spicce. Meg is akasztottam, és végre ponty nyargalt a zsinór végén! A feederem nem annyira finom cucc azért, dunai, így most nem sok sikerrel vette célba a 10 méterrel lejjebb álló bokrot, hamar megfordítottam. Gyönyörű, sötét színű tükrös bukkant fel, s került némi izgalmas, sásbafutogatós végjáték után a merítőm hálójába!

Megvagy! :)

Szép színekkel az apró kis tiszta vízből!

Ma sem maradok szép hal nélkül! Nagyon örültem neki, innentől már nyugodtan üldögéltem hátralévő időben süket botjaim mellett. Elégedett voltam, össze is csuktam feedereim. Ekkor 2-3 sneci a látószögem szélén kivetette magát a vízből. Hát ti? Süllőt gyanítottam, hisz tavaly rengeteget fogtam itt. Meghúztam két gumival is, de nem akarta az igazságot. Sietnem kellett a buszhoz, sok időm nem volt, de azért visszatettem a saját készítésű kis támolygóm, hátha elnéztem. Hát így is volt, első dobásra leverte a csuka! Nem volt olyan nagy, de annál nagyobbakat szaltózott. Szerencsére szájszéles akadás volt, így legalább végre megfogtam egy krokit, miután az elmúlt két pecán, és ma is annyian megtréfáltak! Bő méretes volt, 45 centit mértem, és 32-t a tükrösre.

Csodaszép színek...

Hát ja, ez bizony nappal szembe sikerült.. :)

Ez így az utolsó percekben alaposan megkoronázta újabb csodás kispataki pecám. Soha jobbat! :)

Teríték egy 2-3 méter széles vízből...

De ennek ellenére a következő 2-3 pecám még jobb lett. :) Több, nagyobb halakat is sikerült horogra keríteni! Csodálatos volt ez a nyár végi-ősz eleji kis víz!

Megesett: 2016.09.08.                                   Írta: Schmidt Bence

Nagy halak a kis patakon 2 - házi rekord

A múlt részben olvashattatok a patakomon nagy csukaszaggatásokról és végre egy megfogott pontyról. Pár nappal arra az esetre ismét a patakon talált a hűvös, szeles délután. Általában cserkelve szeretek horgászni, de aznap elhatároztam, hogy egy helyben ülve megpróbálom nem túl irodalmiasan „kiseggelni” a halat. Kíváncsi voltam, beválik-e, avagy sem. Előtte lévő napokon elvitte egy kis hornetemet egy szebb csuka, és elment egy szűk kilós pontyom is, így már ki voltam éhezve a sikerre. Hogy az előző két napról valami jó is essék, fogtam azért bodrit, kárászt:

... illetve találkoztunk néhány roppant barátságos pillangóval, melyek párom kezén, és az én hátamon vendégeskedtek nem is túl rövid ideig:

 De visszatérve a fő vonalhoz: semmi kapás. Két fenekező bent, különböző csalivariációkkal, kukorica-csonti vonalon. A szél jegesen fújt, hidegfront érkezett az előző éjjel. Vacogtam, ugyanis több napot tartózkodtunk ott a környéken párommal, és rövidnadrágot vittem csak magammal. Egy nyitott esernyővel próbáltam védeni magam. Várakoztam, próbálkoztam, etettem erjesztett magvakat, etetőanyagot, de a víz néma maradt. Már majdnem elindultam haza, mindig azt mondtam magamban: még egy kicsit, hátha most jön oda a ponty… most, most odaért, már eszi a kukoricaszemeket az etetésen… de nem, semmi. Már lassan komolyan fontolgattam az indulást, ahogy ott kuporogtam az esernyő mögött, és az eső is közeledett. Egyszer csak megindult a feederbotom. Esernyőt eldobtam, bevágtam… zzz-zzz-zzz… csatt. Halam bemenekült a nádba, nem volt esélyem. Nem nyolcvandekás itteni egyenponty volt, az biztos. Újraszereltem, bár nem bíztam a dologban, egy halnál több nem szokott jutni itt. 10-15 perc didergés után azonban megint víz felé kezdett görbülni a spicc. Már a legelején odavágtam, s sziklaszilárdan tartottam, hogy ne kaphasson lendületet, és menekülhessen a nádasba. Botom vadul hajlongott, de nem engedtem, s felrémlett a víz felszínén a pikkelyes test… ez eddigi legnagyobb pataki halam lesz… csak végre ne menjen el… és akkor kifordult a nádas elől, és a nyílt víz felé kezdett nyargalni. Hohó, innentől már az enyém vagy! Kiengedtem a féket, itt már futhatott. Sok kört rótt előttem, hol elindult felfelé, hol lefelé, de végül csak a szákom elé húztam, és belesiklott a bő kétkilós tőponty! Rád vártam!

Elejtve

Végre! :)

Háttérben látszik, miből jött...

Közös portré

Fotók után meg akartam mérni, de nem volt nálam a mérleg. 2,20-30 körülre tippeltem. Eddig 1,8-as csuka és 1,8-as domi tartotta itt nálam a rekordot. Pikkelyes pataki szépség. :) Imádom ezt a kis vizet!


U.i.: ekkor még nem tudtam, hogy rá egy hónapra milyen élményekben lesz részem ugyanitt. Párommal együtt 5 méretes nemeshalat fogtam a legkülönösebb összeállításban. A sors fanyar fintora, hogy életem legjobb horgásznapja végén a fényképezőgépemet vagy a parton, vagy a buszon hagytam. Csak otthoni képem van, hogy mégis, legyen egy bizonyíték, hogy ez valóban megesett, mert ilyen talán többet nem lesz. Ezen sorok az utóbbi eset után íródtak, ezért van még kesernyés mellékzöngéje. Pedig már terveztem, milyen hosszú, érdekes, élvezetes bejegyzés lesz belőle… azért a következő részben azért majd még megírom Nektek. :) Csak már annyira hozzászoktam a képekhez, hogy hiteltelennek érzek bármit a nélkül.

Hogy egy kis pozitívum is kerüljön a végére: én a Haldorádónak írtam néhány cikket, de egy bizonyos ember annyira meg akarta szabni, mit írjak, milyen képekkel, stb, hogy elegem lett, és így jött létre a blog. Köszönöm nektek, olvasóimnak, hogy ilyen sokan követitek a blogom, és csak jó reakciókat olvashatok Tőletek. Jól esik. :)

Megesett: 2016. augusztus 10.                      Írta: Schmidt Bence

Győzelem és vereség – a nagy halak napja a kis patakon.

Óriási árhullámok haladtak végig a patakon s ágrendszerén, tavasz óta nem tudtam kifogni olyan alkalmat, mikor rá is érek, és horgászható is. Most nagyjából azonban visszament, s bár látszott a pusztítás nyoma, megpróbáltam, hátha.

Egy nagyon kicsi patakon kezdtem. Egyik előző cikkemben említettem, hogy vettem egy igazi UL botot – eddig igazából csak könnyűpergetőm volt, gerincesebb, vaskosabb.  Mindenképpen tesztelni akartam. Szokatlanul messze repült a könnyű kis Komáromi Ádám féle csali az eddigi merev botomhoz képest, s már le is akarta szedni valami beesőre. Elvétette. Szép lassan kezdtem el betekerni, hogy minél tovább ott maradjon a wobi a támadó orra előtt, s próbálkozásomat siker is koronázta - vehemens kapás után karikába görbült a pici bot, noha a domi sem volt nagy. Soha jobb kezdést!

Az első aznapi!

Hozzá kel tenni, hogy déltől horgásztam 5 óráig ebben a rekkentő hőségben, így a domik eztán felvették szokásos „megcsippentem, de el nem kapom” viselkedésüket, így több üres rávágás következett. Párom csinált nekem egy kis fekete wobblert, na, gondoltam kipróbálom azt is, legalább rávágásig eljuthatok. Kaptam is párat, majd egy méretéhez képest meghökkentően erős kapás után egy bő 10 centis kis domolykó penderült ki a vízből – a méretei miatt szó szerint. Jót mulattam szegényen, gyorsan vissza is engedtem.

Barátnőm kis wobblere is célba talált!

Kis idő után visszaváltottam az előző wobira, zavaros volt még a víz, az kicsit színesebb volt. Nem sokat haladtam, mikor végre igazi bummbele rávágást kaptam, s végre egy szebb alatt hajladozott a rendkívül puha pálca. Ő sem tudott szabadulni, megmerítettem hát, s fotó után mehetett útjára.

Szebb domi. Háttérben látszik a rengeteg esőzés okozta pusztítás.

Itt zárul le egy fejezet, eddig tartott az, amit patakpecának lehet hívni. Ami ezután következett, arról még a legnagyobb jóindulattal sem lehetett volna azt állítani, hogy egy 3 méter széles vízbe való.

Egy nagy gödörnél megpróbáltam pontyozni és süllőzni. Feltett szándékom volt ugyanis, hogy idén fogok egy potyeszt  egy patakból. Semmi. Kihúztam, és kicsit feljebb barangoltam egy egygrammos úszós kis horgos cuccal, zsebemben egy doboz csontival, kezemben egy maroknyi etetőanyaggal. Ez az ág egy nagyon keskeny kis gyorsfolyású patakocska, amelyben leginkább csak domolykót, néhány bodorkát és kárászt szoktam fogni. Eléggé messze felmentem, és árgus szemekkel vizslattam a két-három méter széles kis vizet, hogy hol találok olyan kis visszaforgót, amelyben legalább egy rövid ideig meg tudom tartani az úszómat. Végül találtam is egy apró kis gödröcskét egy bokor alatt, ahova bedobtam a kis etetőanyagomat. Belógattam a cuccot, és az első úsztatásra már jelentkezett is egy szép bodorka. Ezután következett egy percnyi kapástalan időszak, amely annak is volt betudható, hogy úszómat egy-két centire a túlsó fűszálakhoz kellett dobnom, hogy legalább néhány másodpercig a gödör területén sodródjon. Aztán egyszer csak az úszó elakadásszerűen megállt, de közben mintha remegett is volna, a biztonság kedvéért azért bevágtam, hátha... Nagy súlyba ütközött a kis pálca, halam először a gödör területén kevert szorosan a fenékhez tapadva, így rögtön tudtam, hogy a várva-várt ponty küzd a horgomon, aztán egyszer csak meglódult lefelé, ami nem volt tréfadolog, mert öt-hat méterrel lejjebb egy nagy bokor állta az útját. Az utolsó pillanatban sikerült megállítanom, és akkor tudatosult bennem, hogy a merítőszákot a lenti helyemen hagytam. Halam lassacskán felbukkant a víz tetején is, s valóban egy kiló körüli tükörponty volt. Alig hittem a szememnek. Most már csak meg kellene valahogy fogni... A part nagyon magas volt, így hát elég komoly tornamutatványt kellett végrehajtanom, hogy átnyúljak a nagy sáson, és tarkón ragadjam. Sokadik próbálkozásra végre sikerült, nagy volt az örömöm!

A hőn áhított potyesz... el sem hinné az ember, hogy itt lakhat ilyen! A mellúszói alatt látható sásszálak mellett kapott.

Gyorsan készítettem pár fotót meglepő zsákmányomról, aztán nagypapám halászléelvonási tüneteit enyhítendő szákba helyeztem. Próbálkoztam még itt egy darabig, de már csak egy kárász jött, pár méterrel odébb. 

Felirat hozzáadása

Visszabattyogtam hát fő helyemre. Most egy kicsit egy helyben ülve terveztem horgászni. Ezért bedobtam két könnyű fenekezőt, egyiken halszelettel, másikon kukoricával. Alig telt el egy kis idő, rázkódni kezdett a halszeletes bot spicce. Adtam neki egy kis zsinórt, aztán bevágtam. Halam nagy sebességgel megindult lefelé, aztán vagy fél méter magasra kiugrott megvillantva zöld ruháját. Csuka. Épp azon kezdtem aggódni, vajon milyen mélyre nyelte, de addigra már üresen jött ki a szerelékem. Nem harapta el, csupán nem akadt jól. Nagyjából két kilós lehetett. 

Kissé félve dobtam vissza, mert drótelőkém nem volt, de gondoltam, több ekkora hal egy ilyen kis patakban úgy sem lesz. Fenéket. Alig hittem a szememnek, mikor a halszeletes bot újra rángatózni kezdett. Igyekeztem türelmesen kivárni megint, majd ezúttal keményebben dörgöltem oda neki. Mintha fatuskóba akadtam volna. Először csak egyhelyben kevergett, aztán recsegve megindult a fék, és hatalmas tempóval elkezdett lefelé száguldani. Amikor először bukkant fel, majd' hanyatt estem a meglepettségtől. A horgon védekező csuka nagyjából 80-90 centi volt, és legalább 5 kilós. Nem volt időm azon gondolkodni, hogy mégis hogy a fenébe kerül egy ekkora krokodil ebbe a vízbe, mert épp trükkös mutatványait próbáltam kivédekezni. Körülbelül 5-6 alkalommal sikerült az utolsó pillanatban megfordítanom egy-egy nagyobb bokor előtt, s már vagy 10 perce fárasztottam. Már kezdtem közel húzni a parthoz, s ekkor tudatosult bennem, hogy merítőszákom ehhez a szörnyeteghez túl kicsi. Lehajoltam hát a víz felé, bízva abban, hogy ha a zsinórom már eddig kibírta, akkor még fél percet túlél. Hát nem így lett, megiramodott a túlpart felé, fékem sivítva adta a zsinórt, és ekkor végre sikerült fogást találnia monofil zsinóromon. Kezem-lábam remegett. Nem hittem volna, hogy ekkora jószággal akadok ma össze. Több kapásom már nem volt, azért így is sikeres napot zártam, hisz egy méretes pataki ponty már egy ideje tervben volt. A csukákért meg majd még visszajövök! :)

                                    Írta: Ínhüvelygyulladás miatt Párom, Viki. Diktálta: jómagam.

Egy ritkán látott vendég...

Akik követik az írásaim, azok tudják, hogy szinte csak pergetek, nem túl nagy halakra, esetleg keszegezgetek, ősszel márnázgatok. Az utóbbi 1-2 évben teljesen elhagytam a pontyokra történő horgászatot, s nem voltam horgásztavon egyszer sem, melyeket régen azért néha látogattam. Ennek okán két éve nem tereltem már szákba potykát, noha tavaly akasztottam párat a patakomon úgy két kilóig, de vagy a szákom előtt akadt le a horogról, vagy megtépett már az elején. Sosem rá méretezett cuccal akasztottam meg, jellemzően olyan helyen, ahol nem sok esélyem volt megfogni, bokorban, vagy nádban.
Idén egy kis csatornán akasztottam egy kiló körülit, amely szintén a szák előtt fordult le, pedig igazi nyúlánk, szép nyurga volt. Ami kevéssel találkoztam, az mind meglépett!
Párommal és apukámmal megint ellátogattunk erre a vízre a rekkentő hőségben. Párom nagyon komoly ütemben kezdte el szedegetni a keszegeket. Erről sajna nem készült kép, mert otthon maradt a fényképezőgép, és telefonnal nem az igazi. Több kilónyi kisebb karika, dévér, vörösszárnyú, bodorka, sneci, balin, jász került ideiglenesen a partra, majd vissza a jóvoltából, míg én kukoricával próbálkoztam, egy könnyű úszóssal a nádban, s egy fenekezővel, apró, 8 grammos ólommal, hogy ne csobbanjon nagyot a sekély vízben. Az úszósra ráetettem, de az egész nap mozdulatlan maradt - nem tudom miért, legutóbb a part szélében volt minden hal. A fenekezőt csak középtájra dobálgattam, ahol túrást láttam. Nagy horogra tettem három szem csemegekukoricát, mert az aljzat néhol kissé növényzetes, nem akartam, hogy eltűnjön benne teljesen. Párom középtájt fogta a halat csontival, s épp ezt néztem, mikor a szemem sarkából láttam, hogy elindul a feeder... Már eléggé a víz felé állt, mikor sikerült elkapnom a nyelét, s meg is akasztottam a halat! Rögtön szóltam, hogy pontyom van, így páromék nagy nehezen össze tudták rakni az általam készült összecsukható kis merítőszákot. Közben a halam kisebb-nagyobbakat húzott a fékről, de szerencsémre nem futott ki felém a növényzetbe, hanem végig középen kevert. Természetesen nem volt nagy, de kis csatornához képest, s eddigi pontynélküliségem miatt örültem neki nagyon! Gyönyörű sötét hal volt a tiszta víz miatt. Szép lassan kifáradt azért, a feederem nem túl puha, felőrölte a hal erejét. Egy komolyabb tornamutatvánnyal megszákoltam a magas partról, úgyhogy barátnőm hamarosan már fotózhatott minket. :) Amolyan kiló körüli volt. Nem mértem.

Nagyon örültem neki, természetes vízen mindig kedves nekem egy ilyen fogás. Ezek után még egyet akasztottam, de közel egy nádhoz, és a bevágás után már csattant is a zsinór. Később megindultak a kisebb jászok, párom és apukám fogtak szépen, nekem jött egy kb 30 dekás, az volt a legnagyobb.

1-2 balin is összejött mostanában, noha az igazi nagy, 3 kiló körüli meglépett a fárasztás végén. Azért sikerült bő kilósakat, meg kisebbeket fogni, pl őt:

A Dunán még egyszer sem voltam lent pár villámbalinozáson kívül, talán lassan rápróbálok feederrel! :) S idén tavasz óta nem túl bőkezű kis patakomon is igyekszek végre fogni valamit. Most csak ennyivel jelentkeztem be. :)

Pár apróság... :)

 Bevallom, mostanság nem voltam túl sikeres a vízparton. Azért most igyekszem írni pár sort azokról,amelyek legalább egy kis sikerrel jártak. :) 

2 hete voltunk párommal kedvenc patakomon botavatón. Sajnos rettenetesen gyengén sikerült, alig sikerült a hétvégén két domit, egy kis süllőt és pár keszeget kivarázsolni a vízből. A legszebb domi úsztatva jott, a kisebb hornetre, míg a kis süllőt is az utóbbival csaptam be egy sekély kis zúgóban. Rossz napot foghattunk ki, a 40 fokos kánikulában próbálkoztunk. Azért íme 1-2 kép... :)

Párom szép bordó botjával...  :)

Egy kisebb domi...

...egy még kisebb süllő...

... és a peca egyetlen szép hala, egy 60-70 dekás domi személyében :)

Mindeközben párom eltökélte, hogy készít nekem egy wobblert. Szépen ki is faragta a testét, majd közösen befejeztük, és mozgóvá tettük. Íme a faragás, dunai tesztje, és pár kép onnan. :)

Mostanában végre lesz időm többször horgászni menni, hosszabb időkre, alig várom, hogy kipróbálhassam. :) Szerintem istenien mozog!

Apukámmal ellátogattam pár napra rá egy kis csatornára. Elsődleges célunk a sütni való keszegnépség aprítása volt, pár szebb kárászban reménykedve. Szépen jöttek is a keszegek, főleg kis karikák, jászok és vörösek, de az etetésen gyorsan megjelentek a túrások, amelyek legalábbis kárászcsapatot sejtettek. Egyvalamit elfelejtettünk azonban: a csemegekukoricát.Egyszerűen lehetetlen volt fenéken felkínálni a csalit, ha a felszínen nem rabolta le egy sneci, akkor alul elkapta egy keszeg. Közben megérkezett apukámnak egy az erre a vízre jellemző mélyaranyszínű kárász. Tudtuk, hogy itt vannak, de mit csináljunk? Jobb híján a szomszéd kukoricásban találtunk a földön pár csutkát az előző napi vihar miatt, s arról a pár tizedmilis tejes kukoricákat lemorzsoltuk, Nem nagyon hittünk benne, ráadásul olyan pici volt, hogy a 14-es horogra is alig ment rá szétmorzsolódás nélkül. Így viszont már le tudtuk tenni a csalit a fenékre. Innentől kezdve már csak jász és kárász érkezett, kezdtek beindulni ők is az este közeledtével. Egyszerre csak kosárnyi túrás jelent meg az úszóm mellett. Épp mondtam apukámnak, hogy ez már aztán csak ponty vagy amúr lehet, mikor elindult az úszóm. Komoly ellenállásba ütközött könnyű pálcám, s a menekülő pontynak adagolt a fék a zsinórt. Addig nem is volt baj, míg befelé tört, de aztán irányt változtatott, és a kinti sásba futott. Felvillant gyönyörű, extrém hosszú nyurga teste, de sajnos sikerült belekevernie magát a susnyába. Még ey darabig tartottam, de egy fordulásnál kipattant a szájából a horog... a fenébe. Nem volt nagy, kiló körüli lehetett, de nagy élmény lett volna az ismeretlen helyen egy csatornából! Ráadásul igazi ősnyurgának tűnt.
Több sajnos nem érkezett. Ide is eljöttünk párommal, de aznap annyira nem evett a hal, ponty nem jelent meg az etetésen. Azért remekül szórakoztunk, ő is és én is szépen aprítottuk a halakat. Volt ott minden féle:

Karika...

...szabaduló karika...

...bodri...

...apró jász...

...kárász...

...nagyobb kárász :)

Az este közeledtével pedig különös dolog történt. Meglepett minket vagy milliónyi kis valami, amire én kapásból azt mondtam, hogy ez kérész. A környéken pedig olyan nincsen. Apukám révén utánanéztem, s mint kiderült, feltehetően törpekérész. Ilyet sem igen láttam még. :)

Néha a Dunára néztünk még le, a hatalmas víz miatt szinte mindig csap félórákra, s kizárólag balinokat hajkurászni. Fogtam néhány picit, főleg kis gumikkal...

Sok szép meg még sok kicsi is leakadt a rávágáskor, mondhatni pechszériám volt. Közben megkaptam Komáromi Ádám csodálatos ajándék faragványait - már mennyi mindent ki kellene próbálnom, az ő wobblereit is jobban, Bicskáét, Páromét... van mit behozni. :) Ha már megkaptam, gondoltam kipróbálom. Meglepetésemre egy szűk feles balin próbálta levenni már első suhintásra fényes nappal, aztán pár dobással később el is kapta! Meg is lepődtem, nem rá volt tervezve. :) Némi huzavona után sikerrel megszákoltam! 

Látható a szájában az Ádám által "aranysügér" névre hallgató 2,5 centis, egyhorgos wobi... :)

Kicsit még dobáltam vele, de kiismerték. Próbálkoztam pár kisebb gumival, de végül mégiscsak a Salmo Thrill hozta meg az áttörést, hatalmas dobás után közepesen gyors tekerésre vágott oda a balin, s az erősen húzó vízben sokáig tartott, míg a szákba, majd kezembe simult. Egy gyors fotó után ő is visszakerült éltető elemébe.

Ez már kicsit szebb... :)

Nos, hát nagyjából ennyit tudtam most írni. Végre vége a nyári munkáimnak, mostantól többet fogok járni a Dunára is, patakra is. Remélem, lesz majd, ahogy végre bele is nyúlok valamibe, nem csak imitt-amott egy-egy kisebb hallal tudok olvasóim szeme elé kerülni. :)

Bejelentkezés mindenfélével - az elmúlt, kihagyott időszak összefoglalója.

Kedves Mindenki!

Elnézést, hogy most már régen nem írtam semmit, de jelenleg úgy alakul az életem, hogy nem sok időm marad horgászatra. A nyáron kicsit talán több lesz. :) Nem fogok hetente bejegyzést írni, mint azelőtt, de azért igyekszem majd minél folyamatosabban némi olvasnivalóval ellátni azokat, akiket érdekelnek a bejegyzéseim. :)

A legutóbbi bejegyzés óta eltelt 3 hónapban ötször voltam vízparton, leszámítva 1-1 pár perces dobálást. Ezekből mutatok egy-egy kis összefoglalót. Az elmaradásért cserébe ez elég hosszú lesz... :)

Az első egy meseszép kis csatornán esett meg. Egy kis sütnivaló vörösszárnyú reményében látogattam el oda. Nehezen volt horgászható, mert a hínár teljesen a tetejéig feljött, imitt-amott voltak csak foltok, ahol legalább vízközt fel lehetett kínálni a csalit. Mivel lassan áramlott, s a kis foltokból gyorsan kiért az úszó, így nagyon nehéz volt a peca. Apropó, úszó, a Mosoni horgász remek tollúszóját használtam, tökéletes volt úsztatni! :)
Szemben nagyon verte a nádat a ponty, de egyrészt valószínűleg ívtak, másrészt tilalom volt rájuk, harmadrészt amúgy is esélytelen lett volna, hisz fenéken nem lehetett próbálkozni. Vörösszárnyúzgattam hát, jöttek is szépen. Készítettem képeket, de valami úton-módon elvesztek a gépemen, fogalmam sincs, hogyan!
Közben találtam egy pár centis zugot, ahol majdnem fenékre lehetett tenni a csalit. Mivel tényleg csak néhány centiről volt szó, úsztatni nem lehetett, betettem egy finom feedert, s meglebegtettem a gilisztacsokrot rajta, hogy ne süllyedjen bele a dzsindzsába. Közben úsztattam tovább.
Igyekeztem megkeresni a legmélyebb pontot, ahol még nem akadok el, s ott eresztgettem lefelé az úszóm.
Egyszer csak vadul rángatózni kezdett a feederem spicce. A bevágás ült, egy szép kis dévérkeszeg bronzos vonalai tűntek fel a kristálytiszta vízben. Hohó, már nem jöttem hiába. :)

Kis dévér

A feedert visszaraktam, de nem nagyon akadt több érdeklődő. A kis vörösök viszont gyűltek szépen. Egyszer csak oldalazva eltűnt az úszó, és az előzőeknél jóval komolyabb ellenállásba ütköztem. Azt még nem mondtam, hogy könnyűpergetőmmel úsztattam, szóval élmény volt még a kis vörösök harca is. Azt hittem, ez is dévér lesz, de vöröses uszonyok csillantak fel, sötét, bronzos testtel. Jász! :) Örültem neki nagyon, amolyan 20-30 dekás forma lehetett. Háttérben a csodaszép ajándékúszó, amelyet nyáron igyekszem jobban kihasználni végre.

Jaszkó az ajándékkal!

Nem sokkal később egyik úsztatásra meglepetésemre még egy domit is fogtam! Csatornában nem túl gyakori.
Nagyjából ennyi volt a nap. Párommal voltunk még egyszer itt, de mint kiderült, egy nagy kotrás, és vele érkező oxigényhiány miatt bekövetkező halpusztulás idején. Párom kivarázsolt egy szép, aranyszínben pompázó kárászt spiccbottal, meg jött néhány kis karika, bodorka, de nagyon döglött volt a víz.

Két olyan patakon voltam egyszer, amelyek közül egyiket soha, másikat nagyon ritkán próbáltam csak meg.
Az első még március végén esett meg, teljesen ismeretlen vízre érkeztem. Gyönyörű, vadregényes terep fogadott, azonban, mint kiderült, a horgászható rész pont ezen tulajdonsága miatt igen rövid volt. Párszáz méter után a bokrok, ágak alagútszerűen fedték be a patakot, melyen lehetetlen volt így horgászni. A képeken jól látszik. :)

Egy híd ráfolyásánál azonban megleltem a számításom. Először egy nagyon pici kis domit sikerült becsapnom - no, gondoltam, itt ekkorák vannak.

Apróság az új vízról

1-1 koppintásom volt mindenfelé, de délben voltam, nem ettek annyira hevesen. Vittem magammal úsztatós cájgot is, s próbálgattam a gödröket... volt, ahonnan egy helyről 10-15 kárász is kijött! Igazi élménypeca volt.

Egy a rengetegből...

Már-már elkönyveltem, hogy ebből nem lesz több domifogás, csak csipkedték, hiába váltogattam a csalikat, a kis körforgókkal kezdve Bicska wobblerfaragó wobijain át bolti wobikig, csak csippentések voltak. Nem voltak étvágyuknál. Aztán elmenetel előtt nem sokkal elmebeteg ötlettől vezérelve bedobtam konkrétan a híd alá a 10 centis, húzó vízbe, a vaksötétbe, dübörgő autók alá Komáromi Ádám faragó kis wobiját. Alig tekertem kettőt, mire akkora rávágást kaptam a sötétből, hogy el sem hittem. Elhibázta. Még kettőt tekertem, és akkor már sikeresen leszedte. Rettenetesen húzott a víz, alig tudtam lassan felhúzni a könnyű kis pergetőmmel, de végül csak megfogtam a 32 centis, gyönyörű domit! Megkoronázta ezt a kellemes kis sétát. :)

Robogó autók, dübörgő híd... még, hogy óvatos! :)

A másik patakos eset már tilalom után történt. Nem eresztem ezt sem túl bő lére, majd a következőt, ha sikeresek leszünk párommal! Holnap megyünk is. :)
Egy kis patakon próbálkoztam, ahol csak nagy ritkán dobáltam még, és 20-22 centis domikat tudtam csak elcsábítani egy fotóra, szebb sosem mutatkozott. Nagyon nehezen lehetett a parthoz férni, elvadult, magas gaz volt mindenütt. A vízben is alig voltak tiszta helyek. Finom lendítésekkel pötyögtettem kis salmo hornetemet a bokrok alá, s a legtöbb helyről jött is 1-1 közepes méretű domi!

Egy a több hasonszőrű közül! Látni, hogy a kezem magasságáig nőtt a fű...

 Az egyik, kifejezetten széles és tiszta helynél azonban láttam egy komoly tolóhullámot, ami beiszkolt a bokor alá. No, azért csak megpróbálom. Bepöccintettem, besodortattam a bokor alá, és lassan, meg-megállítva elkezdtem tekerni... bumm! Húzott rendesen a beste, s a helyi viszonyokhoz képest egy szép fejest pillantottam meg. Ő volt az első ezen a vízen, aki ütötte a 30 centit, ráadásul különösen vaskos figura volt, így különösen értékes lett számomra!

Vaskos állat...

Itteni eddigi legszebb domim talpatnyi kis helyről!

Jött még pár, de ekkorák már nem. Élveztem viszont nagyon a milliónyi azúrszín szitakötő táncát...

Nem volt végre a szépségek sorának. Fura idő volt aznap, bármerre néztem, vastag esőfüggönyt láttam, csak ott nem esett épp. Az alkonyi fények talán épp ezért lettek ennyire parádésak, ilyen színeket még sosem láttam!

Photoshop nélkül...

Különös sugarak...

És végül a Duna... biztos mindenhol más, de itt senki nem fog semmit, még egy rablást sem hallani soha. Lenézegettem, meg beszélgettem pár emberrel, és még keszeget sem tudtak fogni. Senki. Amúgy sem volt időm, nem is erőltettem hát. Hanem aztán megjött a nagy német esőzés és vele az áradás... és végre megérkeztek legalább a balinok!
Leugrottam szokás szerint, s mikor wobblert akartam csatolni a karabinerbe, akkor láttam, hogy otthon hagytam a pergetős dobozom. Jajj... Egy 2,5 centis kis gumihal volt fent, meg a táskámban kiesve volt egy 6 centis halszínű manns gumi. 1-1 rablást lehetett hallani végre, így feltettem a manns-t, és elkezdtem szűrni a vizet nagy tempóban. Semmi. Következő helyem sekély volt, s fűzfa is volt kicsit messzebb bent. Dobáltam, mígnem egyszer épp a fűzfalevelektől egy centire érkezett vízbe a dobásom. Veszedelmes tempóban tekertem, már az elején volt mögötte egy burvány, s mikor majdnem a partra ért, akkor érte utol újra a villámkeszeg. Igyekezett szabadulni mindenfelé, de a maga kiló körüli méretével még sokat nem tudott vitézkedni, tarkón is ragadtam hát. Hohó, csoda történt!

Apró rossz kimenetele volt a dolognak, felakasztotta a gumi farkát a horogra kapás közben, és letépte. Maradt hát az egyetlen 2,5 centis világos kopyto.
Dobálóztam még mindenfelé, s már szürkült, mikor egy pici balin leverte egy stégnél. Már erősen színesedett az ég alja. Nemigen hittem benne, hogy ezt a kis gumit leveri egy szebb, pláne ilyen fényviszonyok közt, de azért dobáltam a stégek, hajók végét... és az egyiknél a legnagyobb tempójú betekerésem után újra odavágott egy szebbecske! Az elsőnek szinte ikertestvére volt a maga kiló körüli méretével.
Borzalmasan örültem nekik, rég fogtam már nagyon!

Apró kis gumira jött a második!

Nos, nagyjából ennyi történt az elmúlt időben. Ígéretemet igyekszem betartani, 1-2-3 hetente jelentkezem majd valamivel. Addig is köszönöm minden kedves olvasómnak a figyelmét, nagyon jól  esik, hogy ennyien olvastatok!!! Hétvégén igyekszünk párommal, hátha összeszedünk egy "olvasatravalót" a kis patakunkon, ha a kánikula és a viharok engedik. :) Most érkezett meg a páromnak rendelt Berkley Cherrywood 2-7 gramm dobósúlyú 170 centis bot, nagyon vagány, alig várjuk, hogy felavassuk! :)