Győzelem és vereség – a nagy halak napja a kis patakon.

Óriási árhullámok haladtak végig a patakon s ágrendszerén, tavasz óta nem tudtam kifogni olyan alkalmat, mikor rá is érek, és horgászható is. Most nagyjából azonban visszament, s bár látszott a pusztítás nyoma, megpróbáltam, hátha.

Egy nagyon kicsi patakon kezdtem. Egyik előző cikkemben említettem, hogy vettem egy igazi UL botot – eddig igazából csak könnyűpergetőm volt, gerincesebb, vaskosabb.  Mindenképpen tesztelni akartam. Szokatlanul messze repült a könnyű kis Komáromi Ádám féle csali az eddigi merev botomhoz képest, s már le is akarta szedni valami beesőre. Elvétette. Szép lassan kezdtem el betekerni, hogy minél tovább ott maradjon a wobi a támadó orra előtt, s próbálkozásomat siker is koronázta - vehemens kapás után karikába görbült a pici bot, noha a domi sem volt nagy. Soha jobb kezdést!

Az első aznapi!

Hozzá kel tenni, hogy déltől horgásztam 5 óráig ebben a rekkentő hőségben, így a domik eztán felvették szokásos „megcsippentem, de el nem kapom” viselkedésüket, így több üres rávágás következett. Párom csinált nekem egy kis fekete wobblert, na, gondoltam kipróbálom azt is, legalább rávágásig eljuthatok. Kaptam is párat, majd egy méretéhez képest meghökkentően erős kapás után egy bő 10 centis kis domolykó penderült ki a vízből – a méretei miatt szó szerint. Jót mulattam szegényen, gyorsan vissza is engedtem.

Barátnőm kis wobblere is célba talált!

Kis idő után visszaváltottam az előző wobira, zavaros volt még a víz, az kicsit színesebb volt. Nem sokat haladtam, mikor végre igazi bummbele rávágást kaptam, s végre egy szebb alatt hajladozott a rendkívül puha pálca. Ő sem tudott szabadulni, megmerítettem hát, s fotó után mehetett útjára.

Szebb domi. Háttérben látszik a rengeteg esőzés okozta pusztítás.

Itt zárul le egy fejezet, eddig tartott az, amit patakpecának lehet hívni. Ami ezután következett, arról még a legnagyobb jóindulattal sem lehetett volna azt állítani, hogy egy 3 méter széles vízbe való.

Egy nagy gödörnél megpróbáltam pontyozni és süllőzni. Feltett szándékom volt ugyanis, hogy idén fogok egy potyeszt  egy patakból. Semmi. Kihúztam, és kicsit feljebb barangoltam egy egygrammos úszós kis horgos cuccal, zsebemben egy doboz csontival, kezemben egy maroknyi etetőanyaggal. Ez az ág egy nagyon keskeny kis gyorsfolyású patakocska, amelyben leginkább csak domolykót, néhány bodorkát és kárászt szoktam fogni. Eléggé messze felmentem, és árgus szemekkel vizslattam a két-három méter széles kis vizet, hogy hol találok olyan kis visszaforgót, amelyben legalább egy rövid ideig meg tudom tartani az úszómat. Végül találtam is egy apró kis gödröcskét egy bokor alatt, ahova bedobtam a kis etetőanyagomat. Belógattam a cuccot, és az első úsztatásra már jelentkezett is egy szép bodorka. Ezután következett egy percnyi kapástalan időszak, amely annak is volt betudható, hogy úszómat egy-két centire a túlsó fűszálakhoz kellett dobnom, hogy legalább néhány másodpercig a gödör területén sodródjon. Aztán egyszer csak az úszó elakadásszerűen megállt, de közben mintha remegett is volna, a biztonság kedvéért azért bevágtam, hátha... Nagy súlyba ütközött a kis pálca, halam először a gödör területén kevert szorosan a fenékhez tapadva, így rögtön tudtam, hogy a várva-várt ponty küzd a horgomon, aztán egyszer csak meglódult lefelé, ami nem volt tréfadolog, mert öt-hat méterrel lejjebb egy nagy bokor állta az útját. Az utolsó pillanatban sikerült megállítanom, és akkor tudatosult bennem, hogy a merítőszákot a lenti helyemen hagytam. Halam lassacskán felbukkant a víz tetején is, s valóban egy kiló körüli tükörponty volt. Alig hittem a szememnek. Most már csak meg kellene valahogy fogni... A part nagyon magas volt, így hát elég komoly tornamutatványt kellett végrehajtanom, hogy átnyúljak a nagy sáson, és tarkón ragadjam. Sokadik próbálkozásra végre sikerült, nagy volt az örömöm!

A hőn áhított potyesz... el sem hinné az ember, hogy itt lakhat ilyen! A mellúszói alatt látható sásszálak mellett kapott.

Gyorsan készítettem pár fotót meglepő zsákmányomról, aztán nagypapám halászléelvonási tüneteit enyhítendő szákba helyeztem. Próbálkoztam még itt egy darabig, de már csak egy kárász jött, pár méterrel odébb. 

Felirat hozzáadása

Visszabattyogtam hát fő helyemre. Most egy kicsit egy helyben ülve terveztem horgászni. Ezért bedobtam két könnyű fenekezőt, egyiken halszelettel, másikon kukoricával. Alig telt el egy kis idő, rázkódni kezdett a halszeletes bot spicce. Adtam neki egy kis zsinórt, aztán bevágtam. Halam nagy sebességgel megindult lefelé, aztán vagy fél méter magasra kiugrott megvillantva zöld ruháját. Csuka. Épp azon kezdtem aggódni, vajon milyen mélyre nyelte, de addigra már üresen jött ki a szerelékem. Nem harapta el, csupán nem akadt jól. Nagyjából két kilós lehetett. 

Kissé félve dobtam vissza, mert drótelőkém nem volt, de gondoltam, több ekkora hal egy ilyen kis patakban úgy sem lesz. Fenéket. Alig hittem a szememnek, mikor a halszeletes bot újra rángatózni kezdett. Igyekeztem türelmesen kivárni megint, majd ezúttal keményebben dörgöltem oda neki. Mintha fatuskóba akadtam volna. Először csak egyhelyben kevergett, aztán recsegve megindult a fék, és hatalmas tempóval elkezdett lefelé száguldani. Amikor először bukkant fel, majd' hanyatt estem a meglepettségtől. A horgon védekező csuka nagyjából 80-90 centi volt, és legalább 5 kilós. Nem volt időm azon gondolkodni, hogy mégis hogy a fenébe kerül egy ekkora krokodil ebbe a vízbe, mert épp trükkös mutatványait próbáltam kivédekezni. Körülbelül 5-6 alkalommal sikerült az utolsó pillanatban megfordítanom egy-egy nagyobb bokor előtt, s már vagy 10 perce fárasztottam. Már kezdtem közel húzni a parthoz, s ekkor tudatosult bennem, hogy merítőszákom ehhez a szörnyeteghez túl kicsi. Lehajoltam hát a víz felé, bízva abban, hogy ha a zsinórom már eddig kibírta, akkor még fél percet túlél. Hát nem így lett, megiramodott a túlpart felé, fékem sivítva adta a zsinórt, és ekkor végre sikerült fogást találnia monofil zsinóromon. Kezem-lábam remegett. Nem hittem volna, hogy ekkora jószággal akadok ma össze. Több kapásom már nem volt, azért így is sikeres napot zártam, hisz egy méretes pataki ponty már egy ideje tervben volt. A csukákért meg majd még visszajövök! :)

                                    Írta: Ínhüvelygyulladás miatt Párom, Viki. Diktálta: jómagam.

Egy ritkán látott vendég...

Akik követik az írásaim, azok tudják, hogy szinte csak pergetek, nem túl nagy halakra, esetleg keszegezgetek, ősszel márnázgatok. Az utóbbi 1-2 évben teljesen elhagytam a pontyokra történő horgászatot, s nem voltam horgásztavon egyszer sem, melyeket régen azért néha látogattam. Ennek okán két éve nem tereltem már szákba potykát, noha tavaly akasztottam párat a patakomon úgy két kilóig, de vagy a szákom előtt akadt le a horogról, vagy megtépett már az elején. Sosem rá méretezett cuccal akasztottam meg, jellemzően olyan helyen, ahol nem sok esélyem volt megfogni, bokorban, vagy nádban.
Idén egy kis csatornán akasztottam egy kiló körülit, amely szintén a szák előtt fordult le, pedig igazi nyúlánk, szép nyurga volt. Ami kevéssel találkoztam, az mind meglépett!
Párommal és apukámmal megint ellátogattunk erre a vízre a rekkentő hőségben. Párom nagyon komoly ütemben kezdte el szedegetni a keszegeket. Erről sajna nem készült kép, mert otthon maradt a fényképezőgép, és telefonnal nem az igazi. Több kilónyi kisebb karika, dévér, vörösszárnyú, bodorka, sneci, balin, jász került ideiglenesen a partra, majd vissza a jóvoltából, míg én kukoricával próbálkoztam, egy könnyű úszóssal a nádban, s egy fenekezővel, apró, 8 grammos ólommal, hogy ne csobbanjon nagyot a sekély vízben. Az úszósra ráetettem, de az egész nap mozdulatlan maradt - nem tudom miért, legutóbb a part szélében volt minden hal. A fenekezőt csak középtájra dobálgattam, ahol túrást láttam. Nagy horogra tettem három szem csemegekukoricát, mert az aljzat néhol kissé növényzetes, nem akartam, hogy eltűnjön benne teljesen. Párom középtájt fogta a halat csontival, s épp ezt néztem, mikor a szemem sarkából láttam, hogy elindul a feeder... Már eléggé a víz felé állt, mikor sikerült elkapnom a nyelét, s meg is akasztottam a halat! Rögtön szóltam, hogy pontyom van, így páromék nagy nehezen össze tudták rakni az általam készült összecsukható kis merítőszákot. Közben a halam kisebb-nagyobbakat húzott a fékről, de szerencsémre nem futott ki felém a növényzetbe, hanem végig középen kevert. Természetesen nem volt nagy, de kis csatornához képest, s eddigi pontynélküliségem miatt örültem neki nagyon! Gyönyörű sötét hal volt a tiszta víz miatt. Szép lassan kifáradt azért, a feederem nem túl puha, felőrölte a hal erejét. Egy komolyabb tornamutatvánnyal megszákoltam a magas partról, úgyhogy barátnőm hamarosan már fotózhatott minket. :) Amolyan kiló körüli volt. Nem mértem.

Nagyon örültem neki, természetes vízen mindig kedves nekem egy ilyen fogás. Ezek után még egyet akasztottam, de közel egy nádhoz, és a bevágás után már csattant is a zsinór. Később megindultak a kisebb jászok, párom és apukám fogtak szépen, nekem jött egy kb 30 dekás, az volt a legnagyobb.

1-2 balin is összejött mostanában, noha az igazi nagy, 3 kiló körüli meglépett a fárasztás végén. Azért sikerült bő kilósakat, meg kisebbeket fogni, pl őt:

A Dunán még egyszer sem voltam lent pár villámbalinozáson kívül, talán lassan rápróbálok feederrel! :) S idén tavasz óta nem túl bőkezű kis patakomon is igyekszek végre fogni valamit. Most csak ennyivel jelentkeztem be. :)

Ki korán kel, Márnát lel...

   Hosszabb idő után úgy döntöttem, leugrom kicsit feederezni a még mindig lassan vándorló folyó partjára. Már hetek óta nem voltam, hiányzott. No meg legalább nem csak könnyűperegtéses bejegyzésem lesz... :)

   Van a környéken egy kicsit sóderos szakasz - mifelénk konkrétan sóder már nincs, de itt sokat rakodtak, így olyan jellegű a pálya -, amely tart ugyan halat, de gyakorlatilag horgászhatatlan. Egy patak folyik ott be a vízbe, melynek
folyása minden szennyet odahoz, rengeteg nagy ág, tuskó, zacskó, ruha, és ki tudja még, mi telepedett meg a víz alatt. Régebben rápróbáltam párszor, de annyi horgot és kosarat nem ér meg, amennyit beleszaggatok...

   A minap azonban délután még egy próbát tartottam. Nem terveztem, hogy halat fogok, csak volt egy bő órám. 2-3 szakaszt kipróbáltam, és meglepetésemre találtam egy rövid részt, ahol nem akadtam el! No, akkor a hajnali peca helyszíne eldöntetett.

   A házból kilépve meglepően langyos levegő fogadott, annak ellenére, hogy bőven sötét volt még. 5 óra előtt a parton voltam. A már előző este bekevert kukoricadarát - kis sajtos techno kiegészítővel - kosaramba nyomkodtam, s a húzós víz miatt a sima rakétakosár mellé egy 50 grammos ólmot kapcsoltam. Így együtt olcsóbb, mint egy márkás 100-120 grammos etetőkosár... Ehhez egyébként én már saját gubancgátlót használok, mert ekkora súlyoknál a boltiaknál vagy megcsúszik a rögzítés, vagy kioldódik a kapocs, vagy letörik a kis fül, ami a kapcsot tartja. Én merev csöveket - akár bolti gubancgátlókét - megtörök, körbetekerem huzallal, hogy nagyon stabil legyen, és kialakítom a kapocs formát. Ez sosem engedi el a drága cuccot...

   Egy botot viszonylag közelre vetettem be, míg a másikat messzebbre, általában így csinálom. A távolabbin a sötétben még gilisztacsokrot tettem nagyméretű horogra, közelebbin 8-as horgon techno sajtaromával csepegtetett dús csonti csokor várta a tisztelt érdeklődőket. Ez nekem nagyon szokott működni, drasztikusan megemelkedett a kapásaim száma, mióta használom. Még fél óra után is remekül érződik rajta a vízből jövet is a sajt "illat".
   Sajna le volt merülve fejlámpámban az elem, s csak épen hogy pislákolt, így túlparti fényforrás elé helyeztem a spicceket, izgalmas volt így a várakozás. Általában a vaksötét ritkábban hoz szerencsét, mint a pirkadat, azonban most ahogy elhúzott egy nagy kirándulóhajó, s nagyjából elültek a hullámai, már rázkódni is kezdett a botom spicce.

   Jó súlyba emeltem bele. Nem viselkedett annyira márnásan, illetve a lanyhábbik táborhoz tartozott, nemigen futkározott, inkább amolyan "nagydévéresen" forgolódott, méltatlankodott a horog végén. Annyi különbséggel, hogy szigorúan a fenékhez tapadva művelte mindezt. A part előtt aztán futott pár kört, de ott már nemigen volt esélye, szákba került. Itt derült aztán ki, hogy a kölcsönkapott fényképezőmön nincs vaku, így nem tudtam rendesen lefotózni a halat. Megmérni meg a fény hiánya miatt nem - elég rosszul látszanak már a régi mérleg számai - de durván két kilós lehetett. Azért valami felsejlik, s ha nem is bír vizuális gyönyörrel, mint ahogy a többi kép sem fog, legalább a leírtakat alátámasztja. :)

   Visszaengedése után némi csend következett. Lassan pirkadt. Szerencsém volt, hogy időben ott voltam, hisz ki korán kel, akadómentes helyet lel, 5 után már érkezetek is a sporik, mind erre a helyre pályázva. Egyikkel beszédbe is elegyedtem. Messziről jött ember, eddig csak tavakon horgászott, de rabul ejtette a Duna...

   Hoppá, leng a bot spicce! Odaugrok, bevágok, megvan! Ez már emberesebben szaladt, jó erőben volt, méltó hírhedt nevéhez. Jókat húzott a féken, vadul rángatott... beletelt pár percbe míg a szákba tereltem. Ekkor már volt némi fény. Ez persze nem akadályozott meg abban, hogy rossz képeket készítsek - valami beállítás nem lehetett jó, tán a záridővel, nem értek hozzá. Lefotóztam, majd megmértem - 2,4 kilót nyomott  - majd hitetlen pillantások kíséretében visszaengedtem. Gyönyörű látvány, ahogy erőre kapva eltűnik a selymes vízben...

   Csodálatos nap volt már eddig is. A slusszpoén pedig eztán jött, már gyakorlatilag világosban.
A botom vége hirtelen a víznek csapódott, s csak reflexemnek és a jól beállított féknek köszönhetem, hogy nem kellett fejest ugranom feederbotomért. A halam pedig csak futott és futott... amikor megállt, akkor is érezhető volt tompa súlya. Egyértelműen márna volt, mint ahogyan egyértelműen nagyobb, mint az előző példányok. Nagyon sok időbe telt, míg nagy nehezen partközelbe tudtam csábítani, de még ott, a fél méteres vízben sem lehetett elemelni a fenéktől. Aztán felbukkant, s extrém ereje azonnal magyarázatot kapott: szájában volt a horog, de a zsinór beakadt a bogártüskéjébe, így végig egész lappal tudott ellenállni. Azért gyönyörű példány volt, megkönnyebbültem, amint végül belefordul a merítőmbe. Alig értem át a tarkóját. Megmértem, majd útjára engedtem a betyár Rózsát.

    Mint kiderült, 3,9 kilót nyomott, ami nem sokkal marad el egyéni rekordomtól. Köszönöm az újabb csodás élményt, Duna!
Elüldögéltem még egy darabig, bár ahogy magasabbra hágott a Nap, úgy tűntek el bajszos barátaim is.

   Így is csodás élmény volt  így meló előtt.





Megesett: 2015.09.16                                     Írta: Schmidt Bence

Ha szerencsésen választ az ember...

A hosszabb esőzések után sejthető volt, hogy szeretett patakom igencsak megduzzadt, de annyira vágytam már oda, hogy ennek ellenére elutaztam oda 2-3 órára. Amikor barátnőm ezt megtudta, úgy döntött, ő is eljön velem, főképp, ha ez számomra ennyire fontos...

   Először is, ebéd előtt érkeztünk oda. A nap tűzött, a szél fújt... Patakom pedig sárosan hömpölygött tova medrében, sebes iramban, mintha menekülne valami elől. Rögtön láttam, hogy ebből nem sok minden lesz ma, ebben a napszakban pláne.

   Az Ő kedve azonban szerencsére nem csappant, pedig féltem, hogy unatkozni fog. Városi lányként számára újdonságként hatottak a nagy sokaságban jelen lévő azúrszín szitakötők, tán már csak velük is ellett volna végig, meg a táj szépségével.

   Ennek örültem, mert éreztem, hogy az első igazi horgászélményét nem most szerzi meg. Végülis amúgy sem ez lett volna az első, egy Dunai homokon próbálgatta szárnyát, s a dobásokat, ahol végül sikerült 00-ás körforgóval elejtenie egy snecit. Büszke is voltam rá, azért az nem mindennapi pergetett zsákmány. :)

   Főleg fenekeztünk, mert statikus módszer lévén úgy tudtunk beszélgetni. Egy keveset pergettünk is, de nem sok remény volt a sikerre, nem is jött össze. Egy rávágásig jutott el, de domihoz hűen nem akadt meg jól. Én azért gilisztával megmentettem a becsületünket, és fogtam egy harminc deka körüli kárászt, valamint egy fél kiló körüli körüli domolykót az egyetlen vízbe nyúló bokor alatti árnyékból - hogy legalább kopaszok ne maradjunk.

   Ennyi volt, nem sok. Ilyen kevés - horgász - élményem még nem akadt, amióta oda járok, de azért csodás élmény volt egybe kötni egyik és másik szerelmet.

   Azért persze még legalább egyszer elviszem, mikor a vízállás, és az idő is jó lesz. :) És már jelentkezett hajnali Dunai pecára is, nagyon várom már...


Megesett: 2015.08.21.              Írta: Schmidt Bence