Egy ritkán látott vendég...

Akik követik az írásaim, azok tudják, hogy szinte csak pergetek, nem túl nagy halakra, esetleg keszegezgetek, ősszel márnázgatok. Az utóbbi 1-2 évben teljesen elhagytam a pontyokra történő horgászatot, s nem voltam horgásztavon egyszer sem, melyeket régen azért néha látogattam. Ennek okán két éve nem tereltem már szákba potykát, noha tavaly akasztottam párat a patakomon úgy két kilóig, de vagy a szákom előtt akadt le a horogról, vagy megtépett már az elején. Sosem rá méretezett cuccal akasztottam meg, jellemzően olyan helyen, ahol nem sok esélyem volt megfogni, bokorban, vagy nádban.
Idén egy kis csatornán akasztottam egy kiló körülit, amely szintén a szák előtt fordult le, pedig igazi nyúlánk, szép nyurga volt. Ami kevéssel találkoztam, az mind meglépett!
Párommal és apukámmal megint ellátogattunk erre a vízre a rekkentő hőségben. Párom nagyon komoly ütemben kezdte el szedegetni a keszegeket. Erről sajna nem készült kép, mert otthon maradt a fényképezőgép, és telefonnal nem az igazi. Több kilónyi kisebb karika, dévér, vörösszárnyú, bodorka, sneci, balin, jász került ideiglenesen a partra, majd vissza a jóvoltából, míg én kukoricával próbálkoztam, egy könnyű úszóssal a nádban, s egy fenekezővel, apró, 8 grammos ólommal, hogy ne csobbanjon nagyot a sekély vízben. Az úszósra ráetettem, de az egész nap mozdulatlan maradt - nem tudom miért, legutóbb a part szélében volt minden hal. A fenekezőt csak középtájra dobálgattam, ahol túrást láttam. Nagy horogra tettem három szem csemegekukoricát, mert az aljzat néhol kissé növényzetes, nem akartam, hogy eltűnjön benne teljesen. Párom középtájt fogta a halat csontival, s épp ezt néztem, mikor a szemem sarkából láttam, hogy elindul a feeder... Már eléggé a víz felé állt, mikor sikerült elkapnom a nyelét, s meg is akasztottam a halat! Rögtön szóltam, hogy pontyom van, így páromék nagy nehezen össze tudták rakni az általam készült összecsukható kis merítőszákot. Közben a halam kisebb-nagyobbakat húzott a fékről, de szerencsémre nem futott ki felém a növényzetbe, hanem végig középen kevert. Természetesen nem volt nagy, de kis csatornához képest, s eddigi pontynélküliségem miatt örültem neki nagyon! Gyönyörű sötét hal volt a tiszta víz miatt. Szép lassan kifáradt azért, a feederem nem túl puha, felőrölte a hal erejét. Egy komolyabb tornamutatvánnyal megszákoltam a magas partról, úgyhogy barátnőm hamarosan már fotózhatott minket. :) Amolyan kiló körüli volt. Nem mértem.

Nagyon örültem neki, természetes vízen mindig kedves nekem egy ilyen fogás. Ezek után még egyet akasztottam, de közel egy nádhoz, és a bevágás után már csattant is a zsinór. Később megindultak a kisebb jászok, párom és apukám fogtak szépen, nekem jött egy kb 30 dekás, az volt a legnagyobb.

1-2 balin is összejött mostanában, noha az igazi nagy, 3 kiló körüli meglépett a fárasztás végén. Azért sikerült bő kilósakat, meg kisebbeket fogni, pl őt:

A Dunán még egyszer sem voltam lent pár villámbalinozáson kívül, talán lassan rápróbálok feederrel! :) S idén tavasz óta nem túl bőkezű kis patakomon is igyekszek végre fogni valamit. Most csak ennyivel jelentkeztem be. :)

Pár apróság... :)

 Bevallom, mostanság nem voltam túl sikeres a vízparton. Azért most igyekszem írni pár sort azokról,amelyek legalább egy kis sikerrel jártak. :) 

2 hete voltunk párommal kedvenc patakomon botavatón. Sajnos rettenetesen gyengén sikerült, alig sikerült a hétvégén két domit, egy kis süllőt és pár keszeget kivarázsolni a vízből. A legszebb domi úsztatva jott, a kisebb hornetre, míg a kis süllőt is az utóbbival csaptam be egy sekély kis zúgóban. Rossz napot foghattunk ki, a 40 fokos kánikulában próbálkoztunk. Azért íme 1-2 kép... :)

Párom szép bordó botjával...  :)

Egy kisebb domi...

...egy még kisebb süllő...

... és a peca egyetlen szép hala, egy 60-70 dekás domi személyében :)

Mindeközben párom eltökélte, hogy készít nekem egy wobblert. Szépen ki is faragta a testét, majd közösen befejeztük, és mozgóvá tettük. Íme a faragás, dunai tesztje, és pár kép onnan. :)

Mostanában végre lesz időm többször horgászni menni, hosszabb időkre, alig várom, hogy kipróbálhassam. :) Szerintem istenien mozog!

Apukámmal ellátogattam pár napra rá egy kis csatornára. Elsődleges célunk a sütni való keszegnépség aprítása volt, pár szebb kárászban reménykedve. Szépen jöttek is a keszegek, főleg kis karikák, jászok és vörösek, de az etetésen gyorsan megjelentek a túrások, amelyek legalábbis kárászcsapatot sejtettek. Egyvalamit elfelejtettünk azonban: a csemegekukoricát.Egyszerűen lehetetlen volt fenéken felkínálni a csalit, ha a felszínen nem rabolta le egy sneci, akkor alul elkapta egy keszeg. Közben megérkezett apukámnak egy az erre a vízre jellemző mélyaranyszínű kárász. Tudtuk, hogy itt vannak, de mit csináljunk? Jobb híján a szomszéd kukoricásban találtunk a földön pár csutkát az előző napi vihar miatt, s arról a pár tizedmilis tejes kukoricákat lemorzsoltuk, Nem nagyon hittünk benne, ráadásul olyan pici volt, hogy a 14-es horogra is alig ment rá szétmorzsolódás nélkül. Így viszont már le tudtuk tenni a csalit a fenékre. Innentől kezdve már csak jász és kárász érkezett, kezdtek beindulni ők is az este közeledtével. Egyszerre csak kosárnyi túrás jelent meg az úszóm mellett. Épp mondtam apukámnak, hogy ez már aztán csak ponty vagy amúr lehet, mikor elindult az úszóm. Komoly ellenállásba ütközött könnyű pálcám, s a menekülő pontynak adagolt a fék a zsinórt. Addig nem is volt baj, míg befelé tört, de aztán irányt változtatott, és a kinti sásba futott. Felvillant gyönyörű, extrém hosszú nyurga teste, de sajnos sikerült belekevernie magát a susnyába. Még ey darabig tartottam, de egy fordulásnál kipattant a szájából a horog... a fenébe. Nem volt nagy, kiló körüli lehetett, de nagy élmény lett volna az ismeretlen helyen egy csatornából! Ráadásul igazi ősnyurgának tűnt.
Több sajnos nem érkezett. Ide is eljöttünk párommal, de aznap annyira nem evett a hal, ponty nem jelent meg az etetésen. Azért remekül szórakoztunk, ő is és én is szépen aprítottuk a halakat. Volt ott minden féle:

Karika...

...szabaduló karika...

...bodri...

...apró jász...

...kárász...

...nagyobb kárász :)

Az este közeledtével pedig különös dolog történt. Meglepett minket vagy milliónyi kis valami, amire én kapásból azt mondtam, hogy ez kérész. A környéken pedig olyan nincsen. Apukám révén utánanéztem, s mint kiderült, feltehetően törpekérész. Ilyet sem igen láttam még. :)

Néha a Dunára néztünk még le, a hatalmas víz miatt szinte mindig csap félórákra, s kizárólag balinokat hajkurászni. Fogtam néhány picit, főleg kis gumikkal...

Sok szép meg még sok kicsi is leakadt a rávágáskor, mondhatni pechszériám volt. Közben megkaptam Komáromi Ádám csodálatos ajándék faragványait - már mennyi mindent ki kellene próbálnom, az ő wobblereit is jobban, Bicskáét, Páromét... van mit behozni. :) Ha már megkaptam, gondoltam kipróbálom. Meglepetésemre egy szűk feles balin próbálta levenni már első suhintásra fényes nappal, aztán pár dobással később el is kapta! Meg is lepődtem, nem rá volt tervezve. :) Némi huzavona után sikerrel megszákoltam! 

Látható a szájában az Ádám által "aranysügér" névre hallgató 2,5 centis, egyhorgos wobi... :)

Kicsit még dobáltam vele, de kiismerték. Próbálkoztam pár kisebb gumival, de végül mégiscsak a Salmo Thrill hozta meg az áttörést, hatalmas dobás után közepesen gyors tekerésre vágott oda a balin, s az erősen húzó vízben sokáig tartott, míg a szákba, majd kezembe simult. Egy gyors fotó után ő is visszakerült éltető elemébe.

Ez már kicsit szebb... :)

Nos, hát nagyjából ennyit tudtam most írni. Végre vége a nyári munkáimnak, mostantól többet fogok járni a Dunára is, patakra is. Remélem, lesz majd, ahogy végre bele is nyúlok valamibe, nem csak imitt-amott egy-egy kisebb hallal tudok olvasóim szeme elé kerülni. :)

Bejelentkezés mindenfélével - az elmúlt, kihagyott időszak összefoglalója.

Kedves Mindenki!

Elnézést, hogy most már régen nem írtam semmit, de jelenleg úgy alakul az életem, hogy nem sok időm marad horgászatra. A nyáron kicsit talán több lesz. :) Nem fogok hetente bejegyzést írni, mint azelőtt, de azért igyekszem majd minél folyamatosabban némi olvasnivalóval ellátni azokat, akiket érdekelnek a bejegyzéseim. :)

A legutóbbi bejegyzés óta eltelt 3 hónapban ötször voltam vízparton, leszámítva 1-1 pár perces dobálást. Ezekből mutatok egy-egy kis összefoglalót. Az elmaradásért cserébe ez elég hosszú lesz... :)

Az első egy meseszép kis csatornán esett meg. Egy kis sütnivaló vörösszárnyú reményében látogattam el oda. Nehezen volt horgászható, mert a hínár teljesen a tetejéig feljött, imitt-amott voltak csak foltok, ahol legalább vízközt fel lehetett kínálni a csalit. Mivel lassan áramlott, s a kis foltokból gyorsan kiért az úszó, így nagyon nehéz volt a peca. Apropó, úszó, a Mosoni horgász remek tollúszóját használtam, tökéletes volt úsztatni! :)
Szemben nagyon verte a nádat a ponty, de egyrészt valószínűleg ívtak, másrészt tilalom volt rájuk, harmadrészt amúgy is esélytelen lett volna, hisz fenéken nem lehetett próbálkozni. Vörösszárnyúzgattam hát, jöttek is szépen. Készítettem képeket, de valami úton-módon elvesztek a gépemen, fogalmam sincs, hogyan!
Közben találtam egy pár centis zugot, ahol majdnem fenékre lehetett tenni a csalit. Mivel tényleg csak néhány centiről volt szó, úsztatni nem lehetett, betettem egy finom feedert, s meglebegtettem a gilisztacsokrot rajta, hogy ne süllyedjen bele a dzsindzsába. Közben úsztattam tovább.
Igyekeztem megkeresni a legmélyebb pontot, ahol még nem akadok el, s ott eresztgettem lefelé az úszóm.
Egyszer csak vadul rángatózni kezdett a feederem spicce. A bevágás ült, egy szép kis dévérkeszeg bronzos vonalai tűntek fel a kristálytiszta vízben. Hohó, már nem jöttem hiába. :)

Kis dévér

A feedert visszaraktam, de nem nagyon akadt több érdeklődő. A kis vörösök viszont gyűltek szépen. Egyszer csak oldalazva eltűnt az úszó, és az előzőeknél jóval komolyabb ellenállásba ütköztem. Azt még nem mondtam, hogy könnyűpergetőmmel úsztattam, szóval élmény volt még a kis vörösök harca is. Azt hittem, ez is dévér lesz, de vöröses uszonyok csillantak fel, sötét, bronzos testtel. Jász! :) Örültem neki nagyon, amolyan 20-30 dekás forma lehetett. Háttérben a csodaszép ajándékúszó, amelyet nyáron igyekszem jobban kihasználni végre.

Jaszkó az ajándékkal!

Nem sokkal később egyik úsztatásra meglepetésemre még egy domit is fogtam! Csatornában nem túl gyakori.
Nagyjából ennyi volt a nap. Párommal voltunk még egyszer itt, de mint kiderült, egy nagy kotrás, és vele érkező oxigényhiány miatt bekövetkező halpusztulás idején. Párom kivarázsolt egy szép, aranyszínben pompázó kárászt spiccbottal, meg jött néhány kis karika, bodorka, de nagyon döglött volt a víz.

Két olyan patakon voltam egyszer, amelyek közül egyiket soha, másikat nagyon ritkán próbáltam csak meg.
Az első még március végén esett meg, teljesen ismeretlen vízre érkeztem. Gyönyörű, vadregényes terep fogadott, azonban, mint kiderült, a horgászható rész pont ezen tulajdonsága miatt igen rövid volt. Párszáz méter után a bokrok, ágak alagútszerűen fedték be a patakot, melyen lehetetlen volt így horgászni. A képeken jól látszik. :)

Egy híd ráfolyásánál azonban megleltem a számításom. Először egy nagyon pici kis domit sikerült becsapnom - no, gondoltam, itt ekkorák vannak.

Apróság az új vízról

1-1 koppintásom volt mindenfelé, de délben voltam, nem ettek annyira hevesen. Vittem magammal úsztatós cájgot is, s próbálgattam a gödröket... volt, ahonnan egy helyről 10-15 kárász is kijött! Igazi élménypeca volt.

Egy a rengetegből...

Már-már elkönyveltem, hogy ebből nem lesz több domifogás, csak csipkedték, hiába váltogattam a csalikat, a kis körforgókkal kezdve Bicska wobblerfaragó wobijain át bolti wobikig, csak csippentések voltak. Nem voltak étvágyuknál. Aztán elmenetel előtt nem sokkal elmebeteg ötlettől vezérelve bedobtam konkrétan a híd alá a 10 centis, húzó vízbe, a vaksötétbe, dübörgő autók alá Komáromi Ádám faragó kis wobiját. Alig tekertem kettőt, mire akkora rávágást kaptam a sötétből, hogy el sem hittem. Elhibázta. Még kettőt tekertem, és akkor már sikeresen leszedte. Rettenetesen húzott a víz, alig tudtam lassan felhúzni a könnyű kis pergetőmmel, de végül csak megfogtam a 32 centis, gyönyörű domit! Megkoronázta ezt a kellemes kis sétát. :)

Robogó autók, dübörgő híd... még, hogy óvatos! :)

A másik patakos eset már tilalom után történt. Nem eresztem ezt sem túl bő lére, majd a következőt, ha sikeresek leszünk párommal! Holnap megyünk is. :)
Egy kis patakon próbálkoztam, ahol csak nagy ritkán dobáltam még, és 20-22 centis domikat tudtam csak elcsábítani egy fotóra, szebb sosem mutatkozott. Nagyon nehezen lehetett a parthoz férni, elvadult, magas gaz volt mindenütt. A vízben is alig voltak tiszta helyek. Finom lendítésekkel pötyögtettem kis salmo hornetemet a bokrok alá, s a legtöbb helyről jött is 1-1 közepes méretű domi!

Egy a több hasonszőrű közül! Látni, hogy a kezem magasságáig nőtt a fű...

 Az egyik, kifejezetten széles és tiszta helynél azonban láttam egy komoly tolóhullámot, ami beiszkolt a bokor alá. No, azért csak megpróbálom. Bepöccintettem, besodortattam a bokor alá, és lassan, meg-megállítva elkezdtem tekerni... bumm! Húzott rendesen a beste, s a helyi viszonyokhoz képest egy szép fejest pillantottam meg. Ő volt az első ezen a vízen, aki ütötte a 30 centit, ráadásul különösen vaskos figura volt, így különösen értékes lett számomra!

Vaskos állat...

Itteni eddigi legszebb domim talpatnyi kis helyről!

Jött még pár, de ekkorák már nem. Élveztem viszont nagyon a milliónyi azúrszín szitakötő táncát...

Nem volt végre a szépségek sorának. Fura idő volt aznap, bármerre néztem, vastag esőfüggönyt láttam, csak ott nem esett épp. Az alkonyi fények talán épp ezért lettek ennyire parádésak, ilyen színeket még sosem láttam!

Photoshop nélkül...

Különös sugarak...

És végül a Duna... biztos mindenhol más, de itt senki nem fog semmit, még egy rablást sem hallani soha. Lenézegettem, meg beszélgettem pár emberrel, és még keszeget sem tudtak fogni. Senki. Amúgy sem volt időm, nem is erőltettem hát. Hanem aztán megjött a nagy német esőzés és vele az áradás... és végre megérkeztek legalább a balinok!
Leugrottam szokás szerint, s mikor wobblert akartam csatolni a karabinerbe, akkor láttam, hogy otthon hagytam a pergetős dobozom. Jajj... Egy 2,5 centis kis gumihal volt fent, meg a táskámban kiesve volt egy 6 centis halszínű manns gumi. 1-1 rablást lehetett hallani végre, így feltettem a manns-t, és elkezdtem szűrni a vizet nagy tempóban. Semmi. Következő helyem sekély volt, s fűzfa is volt kicsit messzebb bent. Dobáltam, mígnem egyszer épp a fűzfalevelektől egy centire érkezett vízbe a dobásom. Veszedelmes tempóban tekertem, már az elején volt mögötte egy burvány, s mikor majdnem a partra ért, akkor érte utol újra a villámkeszeg. Igyekezett szabadulni mindenfelé, de a maga kiló körüli méretével még sokat nem tudott vitézkedni, tarkón is ragadtam hát. Hohó, csoda történt!

Apró rossz kimenetele volt a dolognak, felakasztotta a gumi farkát a horogra kapás közben, és letépte. Maradt hát az egyetlen 2,5 centis világos kopyto.
Dobálóztam még mindenfelé, s már szürkült, mikor egy pici balin leverte egy stégnél. Már erősen színesedett az ég alja. Nemigen hittem benne, hogy ezt a kis gumit leveri egy szebb, pláne ilyen fényviszonyok közt, de azért dobáltam a stégek, hajók végét... és az egyiknél a legnagyobb tempójú betekerésem után újra odavágott egy szebbecske! Az elsőnek szinte ikertestvére volt a maga kiló körüli méretével.
Borzalmasan örültem nekik, rég fogtam már nagyon!

Apró kis gumira jött a második!

Nos, nagyjából ennyi történt az elmúlt időben. Ígéretemet igyekszem betartani, 1-2-3 hetente jelentkezem majd valamivel. Addig is köszönöm minden kedves olvasómnak a figyelmét, nagyon jól  esik, hogy ennyien olvastatok!!! Hétvégén igyekszünk párommal, hátha összeszedünk egy "olvasatravalót" a kis patakunkon, ha a kánikula és a viharok engedik. :) Most érkezett meg a páromnak rendelt Berkley Cherrywood 2-7 gramm dobósúlyú 170 centis bot, nagyon vagány, alig várjuk, hogy felavassuk! :)

Keszegek és egyebek - avagy egy nagyon-nagyon színes UL pergetés a Dunán.

   Leginkább márciustól kezdem el újra űzni kedvenc halaim, egy ideig most pihen a pálca, pihen a felszerelés. S amíg pihen, gyarapodik, hisz a peca.hu oldalról, illetve a Mosoni Horgász wobblerfaragó barkácscikkéből ismert Bicska négy csodaszép kis domis wobblerrel lepett meg! A jelenből egyelőre ennyit tudok mondani, a wobblerek majd a jövőben bizonyítanak, míg én ismét a múltban kotorászom. Most kedvenc, sekély dunai szakaszomon történt első tavalyi ultralight pergetésemre esett a választásom. Remélem jól esik majd a télből kicsit megint a nyárba csöppenni!

Csodaszép munkák, köszönet Bicskának az ajándékokért!

 
   Történetem július elejére tehető, az első napok egyikére a vízállás hirtelen zuhanása utáni nagyon kis vízben. Van egy hely lakhelyem mellett a Dunán, amely csak 200 alatti vízben horgászható. Blogom első bejegyzéseiben is innen olvashattatok pár történetet! Az első napok azonban mindig különösen szépek. Általában kevés az ilyen mértékű apadás, van, hogy egész évben nincs, alig vártam hát, hogy végre így legyen. Meg is rohantam azonnal a vizet.
   Mivel több, mint fél éve történt az eset, nem emlékszem mindenre pontosan, de azért nagyjából igen. Villantóval kezdtem a fenti szakaszon, a sekély zátony ráfolyásánál, még délután, verőfényes napsütésben, hőségben. Beálltam csizmaszárig a vízbe, hogy a folyásnak legalább merőlegesen dobálhassak. A 0-ás és 00-ás méretű meppsre szépen jöttek a kis balinok és szebb snecik - már meg sem lepődök, viszonylag gyakran fogok, légynek nézhetik a kis műcsalikat.

A nyitóhal

A vérmes fenevad... néha sneci is elcsábul a kis villantókra, wobblerekre...

   Leginkább azonban a jászokat kerestem, ők a pálya jellemző halai - noha a szebbek csak akkor jönnek ki, mikor elkezd kicsit áradni a víz. Bandukoltam is tovább, a következő beálló is halat adott - mégpedig nem is akármit, a Dunán viszonylag ritkán látott vendéget, egy Domit! Gyönyörű, narancssárga színekben pompázott.

Egyik kedvenc halam, a Dunán különösen örülök neki mindig!

Nyilván nem férhet kétség a visszaengedéséhez :)

   Ha jól emlékszem, e helyt jött még 1-2 apróság, végül továbbálltam. A következő 50-60 méter eseménytelenül telt - valamiért ez a rész mindig üres, pedig alig különbözik a felette és alatta lévőtől... talán csak annyiban, hogy nincsenek kiszögellések, sima lapos pálya. Végül leérkeztem a kedvenc részemhez, ahol a legsekélyebb. Dobástávnyira is csak feltartott bottal lehet vontatni a műcsalit, mert van, ahol méteres is megvan a víz, de rengeteg a kisebb domb. Itt mindig megkeresem azt a vonalat, ahol a kis emelkedőkön a legmesszebb lehet begázolni, de itt még erre nem volt lehetőség, így a partról kezdtem dobálni. Igyekszem minél messzebb bejuttatni ilyenkor a műcsalit - mely jelen esetben is körömvillantó volt -, hogy azért meglegyen a távolság, de ne kelljen túl gyorsan csévélni, hanem kicsit besegítsen a sodrás... Egyik dobásnál aztán mikor egy bucka felett húztam el, így a felszínt súrolta a kis körfori, leszedte egy kis jász. A 4. halfaj is kipipálva aznap... :)

Kis jász...

...nőj nagyra!

   Lassan kezdett lebukni a nap, megérkeztek a szúnyogok. Felkerült a felső. Végre találtam egy gerincet, ahol ügyesen és óvatosan lépkedve bejuthatok egy benti szigetre. Kettő is van egymás után, de a második alatt 10 centis víz sincs, az szinte horgászhatatlan. Ez e legkedvesebb helyem, imádom, ahogy a Duna körbefon. Ha kifelé és lefelé, esetleg a ráfolyásán dobálok, akkor a sekély víz banditái ugorhat be, míg befelé van egy kisebb törés, van ahol örvénylő, van ahol álló vízzel, ott már méter feletti a víz, a keszegek szoktak kihúzódni oda szürkületkor.

Itt az a bizonyos szigetcsoport... a baloldali, belsőre szeretek ráállni.

   Még nem szürkült annyira, mint a képen, csak a magasabb fák vetették árnyukat a vízre. Guggolva lopakodtam befelé a szigetre. Még annak a ráfolyását dobáltam egy saját kis wobblerrel, mikor a 10 centis vízben tolóhullámmal követte le a csalit egy ifjú vadász. A szándékot tett követte, melynek eredményeképp egy újabb domolykót foghattam a kezemben! UL pergetőként igazi kánaán volt ez a nap már eddig is.

Még egy domi!

   Pedig az igazi érdekességek még hátravoltak. Először azonban még nem ők jöttek sorra, a szürkületi balinokra vetettem be továbbra is a saját készítésű darazsat, mellyel az előző domolykót csaptam be. Viszonylag sokat kellett dobálni, mert már egy ideje a pályán voltam, és a bogár dobótávolsága kicsi. De egy jól sikerült művelettel eljuttattam egy törésig, ami mögött elhúzva ledurrantotta egy 15-20 dekás forma balin. Saját műcsali is pipa!

Balin a darazsamra

Balinportré

   A furcsaságok sora ezután következett. Mint mondtam, van ott egy olyan rész is, ahol áll szinte a víz, egy bő méter mély öböl. Ennek a határán vágott el a víz, úgy táncoltattam a sárga kis Kenart Hunteremet, hogy ne az igazán húzós részen legyen, de azért remegtesse némi sodrás. Tompa elnehezülést éreztem, s a bevágás után fura, kicsit súlyos rugdalózás volt a válasz. Kicsit szebb jász lehet? Tanakodtam. Hamar felvillant azonban, fakón... egy közel félkilós dévérkeszeg vette fel a csalit! No, ezt már szákolni kellett, a kézben rugdalózó keszeg hármashoroggal nem túl biztonságos kombináció. A hátamon hordom ilyenkor a merítőm, leakasztottam, s a pajti belecsusszant. Még szerencse, puha szájából a hálóban ki is pattant a horog...

A ragadozó dévér esete...

   Alig tudtam elhinni, ilyet sem fogtam még pergetve. Ezt az infót egyébként elraktároztam, hogy itt van dévér, s a későbbiekben volt, hogy úsztatva sikerült fognom ezen a kis vízen párat.
És nem volt még vége az estének...  próbálkoztam itt tovább, de nem jött semmi, kihátráltam a partra, s kissé feljebb mentem, mert arrafelé apró cuppanó hangokat hallottam. Fent hagytam a kis Kenartot, akkor a kedvenc wobim volt szürkületben, jól látható kis cucc. Merőlegesen húztam a vízre, de olyan lassan, hogy szinte inkább csak sodortattam, alig remegett. Kopp-kopp-kopp... nincs meg. A jelenet megint megismétlődött. Kicsit feljebb álltam, hogy a sodrással szemben tudjam húzni az iménti helyen a csalit... No persze itt is csak lassan, szinte megállítva. Egyszer csak újabb koppanás érkezett, s ezúttal meg is lett! Ismét csak jászt vártam, de ezen a csodálatos, különös napon már meg sem lepődtem, mikor karikakeszeg bukkant fel helyette. Akkoriban még azt sem fogtam, de korábbi - valós időben később megtörtént blogbejegyzésemben már olvashattatok tán róla, hogy azóta néha tudatosan is tudtam üldözni őket. :) Mindazonáltal akkor még mindkét keszegfaj új volt a palettámon, rettenetesen örültem! A kép sajna az alkonyatban nem lett az igazi, de a faj és a sárgán világító wobbler tán kivehető azért.

Békéshal? Te is fiam, Brútusz?

   És a napnak még mindig nem volt vége. Pár héttel ezelőtti bejegyzésemben említettem, miért szeretem annyira Energo Team Skill III botomat. Olyan pálca ez, mellyel a legkisebb hal is élmény, de már nem feltétlenül UL kategória, és mivel gerinces, akármikor válthatok vele nagyobb csalira, más halfajra. Gondoltam, ha már ott vagyok, megpróbálom a süllőt, tavaly is fogtam itt 1-2 példányt. Visszalopakodtam a felső helyhez, mert ott egy nagyobb kőnyelv van. Emögött jött tavaly néhány. Bevallom, annyira nem hittem benne, nem volt ideális hozzájuk a víz, de gondoltam, ki tudja... Dobtam párat a kedvenc nagyobb háziwobbleremmel a burványló vízben, de semmi. Odamentem a törés kezdetéhez, és fehér gumihalat csatoltam a karabinerbe. Eldobtam közelre csak, nehogy elakadjak a sekély vízen, szép lassan pöcögtettem magam felé a felszínen. A bot vége alá ért, ahol a törés surranója volt. Nézegettem, milyen jól látszik így sötétben is, mikor egyszer csak eltűnt. Rántást nem is éreztem, megtolással jött a félig-meddig látott kapással érkező süllő! Szerencsére gyorsan lereagáltam a meglepő helyzetet, rövid pórázon, 25-30 centis vízen pedig irdatlan hacacárét művelt a hal. Szerencsére meglett, nem rázta ki a szájából a szúrós falatot. Készítettem fotót, majd természetesen visszaengedtem a késő alkonyat hercegét oda, ahonnan jött.

Egy hihetetlenül színes napra tette fel a koronát!

Tényleg csodálatos napot zártam, számomra maga volt a kánaán. Gyönyörű hely, hét féle hal,  ragadozók, békéshalak pergetve... Kívánhat-e ennél többet egy UL-es? :)


Megesett: 2015.07.08                                        Írta: Schmidt Bence