2017. március 4., szombat

Idei első kalandozások

Rég nem írtam, pedig volt még pár megírandó történetem az őszről, noha sokat nem voltam horgászni, az tény. De ha már végre kitavaszodott a borzalmas mínuszok után, most inkább idei első és második horgászatomról ejtenék pár szót. Szerencsémre rábukkantam egy általam még nem horgászott kis vízre, melyen igazi tavaszszagú pecát sikerült kanyarintani. 
Első nap

Kedvenc patakjaim nagy sebességgel folytak, másfelé barangoltam hát. Találtam egy kis mellékágat, ahol a víz elég tiszta volt, és a sebessége sem volt olyan veszedelmes. 3-4 méter széles lehetett, ám csak rövid szakaszon, ugyanis ahogy ballagtam felfelé, párszáz méter után 8-10 méter széles lett, de látszott, hogy ember keze által, és nem is rég. Megkotorták. Csupasz, sekély rész volt. Elsétáltam egy darabon, de mivel ez elég sokáig folytatódott, s időm nem volt rengeteg, inkább visszatértem oda, ahol normál medrében, apró kanyarokkal folydogált. Elsőnek a domolykókat vettem célba, bár nem sok bizalmam volt a dologban – a környékről valahogy tavaly eltűnt az összes. Próbálkoztam egy szűk órát, bevetettem mindenfélét, még az apró körforgókat is, de nem volt semmi. Még otthon bekevertem 15-20 deka etetőanyagot, s előkészítettem 1-2 úszós és 1-2 nagyon finom feeder végszereléket létrára. Legtöbbször utóbbit szoktam a környéken használni a patakokon a sebességük miatt. Itt is egy ilyet kapcsoltam a karabinerbe, apró etetőkosár, melybe kis etetőanyag került, és két szem csontival beküldtem a partszéli apró visszaforgókba. Elsődleges célhalam a bodri volt, hisz ők egész télen táplálkoznak. Meglepetésemre már a második helyen rázni kezdte valami a kis botom spiccét. Sokadik bevágásra sikerült is kipenderíteni a tettest, a kis bodrit. Megvan a várva-várt idei első hal, ráadásul az első pecán – ha babonás lennék, akkor mondanám, hogy szerencsés évnek nézek elébe. :)
Ott több nem jött, sétálgattam tovább, és megpecáltam pár ilyen apró visszaforgót, de nem volt több jelentkező. Kissé nehezebb terep következett, sáros volt a part, majdnem kifordultam már az útra, de észrevettem, hogy kicsit lejjebb van egy kanyar, ami alatt mintha nagyjából állna a víz. No, egy próbát megér!

És tényleg jó pálya volt. Mély is, lassú is, a kanyar belső ívén teljesen állt a víz. Betettem a kis kosarat, és úgy döntöttem, másik botomra felszerelem az úszóst is, hisz ez a pálya remek egy kis úsztatásra. Hát, nem volt egyszerű mutatvány, ugyanis legalább 5 bodorkát fogtam, mire sikerült bekapcsolnom a végszerelékemet a kisebb botom karabinerébe. Elképesztő mennyiségű hal volt előttem, vélhetően itt vermeltek. A sokadik kis bodri után úgy döntöttem, csemegekukoricát teszek fenékre, hogy közben úsztathassak is a partszéli álló vízben. A feederszereléket betettem az álló és folyó víz határára, míg könnyű úszómat vezetgettem kint. Ott kis horgon egy szem csontit kínáltam fel. Gyakorlatilag alig ért néha le a csali, már elkapta egy, sokszor akár vízközt is. A víz kifejezetten tiszta volt, így hamar kiszúrhatták az eledelt. Közben a benti cuccomon is volt 1-1 kapás, kicsit nagyobb bodrik voltak a tettesek.

A lassú, langós rész kb. 20-30 méter lehetett, szép lassan bóklásztam lefelé, mikor egy adott helyen a halak száma csökkent. Annyit változtattam csak, hogy az úszós készség horgára is kis csemegekukoricát tettem, miután már több 5-6 centis bodorka is beköszönt. A fenekezőn épp vékony giliszta volt, mikor egy bevágást követően komolyabb ellenállást éreztem, s sikerült megfognom az első kárászom is. Ahogy haladtam lefelé, a víz már nem állt, hanem inkább lassan hömplygött, s ezen a részen aprók nem is voltak. Sikerült 1-1 szebb bodrit fognom még, valamint egy kifejezetten nagy kárászom elment, mikor már fent csapkodott.  A képeket így halmozottan rakom most ide.















Második nap:

Ezúttal próbálkoztam egy rövid ideig másfelé is, de miután másfél óra bóklászást megúsztam egyetlen kapás nélkül, inkább visszamentem oda, ahol előző nap olyan szépen jöttek a halak. Ezúttal szákot is hoztam, apukámnak vagy papámnak tavasszal mindig jól esik egy adag sült hal. A múltkori forgatókönyvet alkalmaztam, bent finom fenekezőn kukorica, kint úszóson csonti. Ez utóbbit apró kukoricára váltottam mindig, ha több nagyon apró hal érkezett.  A múltkorinál talán több hal volt a pályán, ám nagyon sok volt a párcentis. 2-3 helyre beszórtam egy pár szem kukoricát, hátha odaállnak a szebb bodrik, elsősorban miattuk jöttem. Ezeket a helyeket horgászgattam végig. Óriási szél fújt, az úszós készséget csak botvégről tudtam vezetgetni, rövid zászlón. Nem ragozom túl a dolgot, hisz nagyjából ugyanazt csináltam, mint tegnap: másfél óra alatt renget apró, és 8-10 sütnivaló méretű hal jött. Nálunk a sütnivaló persze szűk 15 centi, mi ezt a méretet szeretjük a legjobban. :) A peca vége felé a kis etetéseken néhány kárász is megjelent, köztük egy kifejezetten szép, aranyszínű is. Meglepő módon javarészt 1 szem csontira, a parttól alig 20-30 centire érkeztek, a fenekező ma nagyjából süket maradt. Egy apró vörösszárnyú is színesítette a terítéket, valamint egy csodaszép sügér is, aki akkor érkezett, mikor épp a gilisztát próbálgattam. Igazi kuriózumként egy rák egyszer belegabalyodott a zsinóromban, s a part szélén esett le róla. Félresikerült vízbe való visszaigyekvését pechére megörökítettem kamerán. :) Remélem, nem olvassa a blogom.
A végére már nagyon átfagytam, hiába volt szép, tavaszi idő, a szél kegyetlenül zúgott végig, s nem is voltam védett helyen. Jó peca volt ez is, februárban nem is kívánhatna többet az ember! :)
Végül jöjjenek a képek:














2016. november 11., péntek

Nagy halak a kis patakon 5. - egy újabb csodás nap rekorddöntéssel!

Előző alkalommal írásom kissé szegényesre sikeredett elvesztett fényképezőm miatt. Sajnáltam, mert sok halat fogtam, s úgy gondoltam, még egy ilyen nem lesz - de lett!

A kedvenc szakaszomhoz érkezve már konkrét tervet készítettem. 5-6 jónak ígérkező helyet választottam ki, s mindegyiket megszórtam már odaérkezésemkor egy marok kukoricával, amit minden ráüléskor megtámogatni gondoltam ráetetéssel. A helyek közt volt régi bevált is, meg új is, ami szimpatikusnak tűnt. Mindig nagy horoggal, 3 szem kukoricával terveztem horgászni, annyira koszos itt a víz,  hogy sosem érdekel senkit 1 szem kukorica, vagy 1-2 szem csonti. Arról nem beszélve, hogy a szokásos kisvízeknek ez az ellentéte - kis hal egyáltalán nincs benne snecin kívül. Se keszeg, se árász, vagyis csak elvétve. Ha kapás van, az vagy ponty, vagy néha nagyobb kárász, vagy ugye a ragadozók. Emiatt nem akartam elaprózni a csalit, nem láttam értelmét.
Az eddigi tapasztalatok alapján az itteni pontyok nem szeretik a bokrok menedékét, inkább előnyben részesítik a nádas-sásos részt – talán mert a bokor nem ér be a víz aljáig, a nád meg igen, s ott talál táplálékot. Emellett persze néha dobálni is gondoltam, főleg süllőben reménykedve.

Azon a helyen kezdtem, ahol a helyiek leginkább ülnek, egy nagy gödör. Ez a hely már rég nem adott halat, de azért mindig próbálkoztam itt is. Természetesen biccentésem sem volt. Feljebb sétáltam közben, egy másik kedves helyemre, ami több potyeszt adott már, de az is néma volt. Visszatérve úgy döntöttem, dobok párat egy hornettel, hátha a nagy csendben idelopakodott egy hónapok óta nem látott domolykó. A legelső dobást leverte a bő méretes süllő. Nem volt nagy küzdelem, de örültem, ma sem maradok hal nélkül! Fél kiló környéke volt.

Bő méretes süllőifjonc domicsalira

Közösen :)

Járogattam a helyeket, főleg az eddig beváltakat, de nem adtak halat. Visszaérve a gödörhöz sikerült egy szebb kárászt kiszedni láb alól, de más egyéb nem történt. Eltűntek volna már a pontyok? Meglehet, azért elég szezonálisan szoktak csak itt lenni. Azért kitartottam.

Egy szebb karcsi

Vittem magammal jó adag kaját, úgy gondoltam, amíg elfogyasztom, bedobom egy új etetett helyre, amiben annyira nem bíztam, eléggé húz ott a víz. De ennyit megér, majd ha elköltöttem az ebédem, bandukolok tovább. Szerencsémre már befejeztem a lasagne-t – nem lett volna szívem ledobni a földre e nemes étket, hogy elérjem a víz felé húzódó botomat. Az itten pontyok mind elképesztő erővel kapnak és küzdenek. Sikerült megakasztani, jókat szaladt, de azért érezni lehetett, hogy nem egy kapitális példány. Itt ritkának számító tőpony volt a tettes, amolyan kiló környékén volt. Veszélyes helyen akasztottam, sok akadó közt és húzós vízben, de szerencsémre erős zsinórom megtartotta a bokorágak segítségével szabadulni vágyó pikkelyest. Meg is lett. Hohó, akkor még itt vannak!

Töves! Ritka itt.

A kis patak újabb pontyával


Mondanom sem kell, még jobban nekilelkesedtem, minden zugban pontyot láttam, ide ültem, oda ültem, minden helyet végigpásztáztam, de nem akadt több érdeklődő. Összepakoltam, de a botokat még elöl hagytam, kézben vittem őket, hátha dobok párat domira, vagy valami. Egy sekély, húzós vízen rájuk is próbáltam, de semmi. Utána egy visszaforgóban egy bokor mögött – na, akkor érkezett egy finom koppintás. Szűk méret körüli kis süllőkölyök tartotta magát fejét rázogatva a húzós vízbe kerülve. Kézbe vétele után gyorsan visszaengedtem, hadd nőjön meg!

Süllőkölyök

Örültem, szép nap volt ez is, fogtam 3 nemeshalat, szép kárászt, mi kell még?

De a csattanó még bőven hátravolt.

Alapvetően három bottal szoktam menni, két feeder, és egy könnyűpergető, ha néha dobálok. Az egyik feedert eltettem, így két bottal a kezemben sétáltam hazafelé, és közben nézegettem a vizet. Buszhoz mentem, úgyhogy kötött az idő, de negyed órám volt még nagyjából amit pecával tölthettem. Hazafelé megpillantottam egy hosszú sásfalat. Sosem próbáltam még rá, alapvetően jellegtelen, elhúz mellette a víz, semmi gödör… de valamiért megtetszett, erre adtam le a voksomat. Letelepedtem, bedobtam a sűrű sásfal egy apró miniöblébe a feederem 3 szem kukoricával, és vártam. Mindig hordok magamnál kész feeder szerelést létrán, így gondoltam egyet, és felcsatoltam könnyűpergetőm karabinerébe, úgyis csak 10-15 grammos kosarakat használok. Így még egy pontot meg tudok pecálni a hosszú nádfalon. Naná, hogy annak a spicce görbült bele a vízbe. Bevágni itt sem volt időm. Halam lassan, komótosan haladt egyre lejjebb a sodrással. Csak nem akart feljönni. Vékony kis botom bőszen hajladozott, s hosszasan követtem lefelé. A sodrás segítette. A botom ugyan nem erre lett tervezve, így saccolgatni nehéz volt, de úgy éreztem, ez nem az itteni szabvány kiló körüli lesz… A merítőszákkal is bajlódtam eleget, hisz a fárasztáshoz szükségem volt mindkét kezemre, halam néha hatalmasakat iramodott, ki kellett engednem a féket a vékony zsinór miatt, viszont a saját oldalamon néha be akart oldalazni 1-1 bokrocskába, akkor meg vissza kellett tartanom. Úgy oldottam meg, hogy mindig előredobtam a szákot, aztán gyorsan újra megfogtam az orsót. Mindig mikor utolértem, ismétlődött a jelenet. Legalább 25-30 métert sétáltam már lefelé, mikor végre kezdett csitulni, és már fel is sejlett a sárgás test… nem láttam, mekkora, és megsaccolni sem tudtam, hisz ilyen erőbe ezzel a bottal még nem futottam. Abban biztos voltam, hogy patakon ekkora halat még nem fogtam. A torkomban dobogott a szívem, mikor először jött fel, kettesnél biztos nagyobb, de nem láttam még mindig. Aztán szép lassan pipálni is feljött, akkor már láttam, hogy ez bizony üti a 3 kilót! Egy spori épp akkor érkezett, nagyon ajánlkozott, hogy megszákolja, de jobb szeretem magam intézni, ezért inkább kezembe vettem az irányítást. A kissé meredek part és vékony zsinór miatt nehézkesen, de csak a szákba csusszant életem legszebb pataki hala, pontya! Hatalmas élmény volt a könnyűpergetővel. A közös fotó a sporttárs érdeme! Ezúton is köszönet neki!

Kereken 3 kiló!

Eddig legszebb halammal ebből a csodálatos kis vízből... idillien szép helyen!

No persze iparkodnom kellett utána, alig értem el a buszom, de szerencsére nem késtem le. Hatalmas élmény volt! Tényleg eddigi legkedvesebb pataki napom lett, letaszítva a trónról egy februárit, mikor egy kettes domit sikerült kiszedni a vízből barátnőm ajándék wobblerével.

Öröm volt újra felidézni az emléket.


Megesett: 2016.09.22.                                 Írta: Schmidt Bence

2016. október 21., péntek

Nagy halak a kis patakon 4. - legjobb horgásznapom – keserű utóízzel

Megvan a megszokott metódusom, hogy melyik busszal megyek, és melyikkel jövök kedves patakomtól. Egyik nap úgy döntöttem, kicsit korábban megyek, megnézem, mi is a helyzet reggel. Az utolsó szeptemberi kánikulák egyike volt aznap. Az elmúlt alkalmak szép halai miatt bizakodva telepedtem le helyemre.

Nyáron nálam mellékszerepet kap a pergetés – imádok domizni, de a filozófiám, hogy azt egész évben lehet fogni, míg pontyot pl. csak rövid időintervallumban. Patakon főleg. Mégis a feederem bedobása előtt szokásom volt néhányat dobni kis wobikkal és nagyobb gumihallal, hogy hátha ott lapul valami, amíg nem zavarom el sok szereléssel. Az elmúlt alkalmakkor azonban nem volt ott semmi. A domikat nyár eleje óta a szakaszról teljesen elűzték az egyéb nagytestű halak, pontyok, csukák – megfigyeltem, hogy e halunk nehezen fér meg másokkal együtt, ha nagy mennyiségben van jelen a konkurencia. Nálunk legalábbis így van. Mindig megdobáltam kicsit a legjobb helyeket, de egész nyáron egy rávágásom sem volt. Tényleg, szó szerint egy darab sem volt szerintem a szakaszon.

Most sem ütötte le semmi a wobim, feltettem hát egy awaruna wobblert. Sokat hallottam róla, vettem egy kevés természetes színűt, hátha tiszta vízben használható valamire. Dobtam egy hosszút, és szép lassan pöcögtettem visszafelé. Semmi. Magam előtt emelgettem már csak úgy passzióbol, felugrasztottam, hogy lássam, hogy veret, és leengedtem fenékig. Az egyik felugrasztásnál nem jött. Mivel hirtelen mozdulatba kezdtem, bevágni nem kellett, s a helyi viszonyokhoz képest szép kékhátú bukkant fel, dühösen rázva a fejét. Gyorsan megszákoltam, amolyan 1,2-1,3-as lehetett. Süllőből itteni rekordom. No, már elégedett is voltam, gondoltam, ha semmi más nem jön, akkor is megvagyok mára.

Mivel sok időm volt, új helyeket próbálgattam. Megetettem több bokrot, nádast, és úgy terveztem, hogy 2-3-szor végigmegyek rajtuk, finom feederekkel cserkelve. Első körre nem volt semmi. Felmentem egyik kedvenc helyemre, ahol eddig a legtöbb pontyom fogtam. Egy bodri után akasztottam is egy szűk méretes tükröst, de még merítés előtt leverte magát a horogról. Nem baj, olyan 27-8 centit lehetett csak úgyis. Egy szebb kárász még beugrott ugyanitt.

Egy új helyemre ültem rá hosszabb időre. Bizonyos időnként ráetettem csemegekukoricával és felhősebb etetővel. Itt sekély volt a víz, alig fél méter, nádassal szegélyezve, nem is folyt. Egyik felszerelésen kis horog, csonti+kukorica, a másikon nagy horog, 3 szem kukorica lapult. Viszonylag sok várakozás és monoton etetés után lassan elindult a nagyobbik cuccom, s egyre gyorsabban görbült a víz felé. Halam nagyon furán jött felém, ellenállás nélkül, s csak akkor kezdett el futosgálni, mikor megpillantottam felsejlő hosszúkás testét, nagy pikkelyeit. Nagy domi? Furcsállottam, dobáltam itt, de nem ütötte le, meg amúgy sincsenek ők most itt. Aztán szép lassan ki tudtam venni fakó árnyalatait. Egy amúrkölyök küzdött a horgon! Fura stratégiája rögtön magyarázatot is talált így. Pár kör után meg is lett, amolyan kiló körüli jószág volt. Még sosem fogtam patakban, mindig tartogat pár meglepetést! :)

Járogattam tovább a helyeim, s két-három üres bokor után egy másik nádashoz ültem. Egy bot egy nád előtti gödörbe, egy meg csak úgy lejjebb, a nádas előtt elsodró vízbe került. Meglepetésemre utóbbi, jellegtelen helyen várakozó feederem spicce görbült be – akkor már mindkét boton nagy horog, 3 szem kukorica volt. A hal olyan elánnal kezdett lefelé futni, hogy vagy 10-15 métert utána kellett mennem. Sokáig nem jött fel. Nagyon meglepődtem, mikor egy szűk másfeles tükörponty nézett velem farkasszemet az első pipálásánál! Hihetetlenül hevesen küzdött, persze a nagy sodrás segítette. Harmadik nemeshalam is megvolt, nagyon örültem! :)

Visszafelé csak úgy passzióból dobtam párat egy hornettel, hátha ott lapul a domolykó. Egy pici bokorág mellett valami odakoppintott, s heves fejrázások közepette egy fél kiló körüli süllő küzdött a horgon. Délben, kánikulában, apró woblerre. Már meg sem lepődtem, étvágyuknál voltak aznap a halak!

Közben barátnőm is megérkezett. Az utolsó kört már vele cserkeltem végig. Egy kárászt fogott ő is kis UL bottal úsztatva egy bokor alatti állóvizű gödörben! :) Üresek voltak már a helyek, hiába barangoltam. De nem is bántam, ennyi halat kis patakon nem fogtam domolykón kívül. Még a kuriózum is megvolt, az amúr képében. De még csak tartogatott valamit a kis víz!

Ismét ahhoz a nádashoz érkeztem, ahol az első pontyom érkezett. Megint bedobtam az ott található kis gödörbe, és egyel lejjebb is. Valami miatt elfordultam, barátnőmmel beszéltem valamit, s mikor visszapillantottam, az a kép fogatott, hogy a fenti botom folyásnak felfelé bandukol a sáson, amire tettem. Sebtiben oda is pattantam, és még sikeresen megmentettem a botom a fürdőzés elől. Ismét egy tükörponty száguldozott a horgon, ezúttal folyásnak felfelé. Egy bokor ágai közt volt, mikor utolértem, de azért sikerült kiszednem onnan, s szűk fél perc alatt a hálóban landolt, párom merítette meg :). Érdekes, hogy kb. ugyanakkora volt, mint az első, azzal meg vagy 10 percig küzdöttem, és vagy 5-6 percig még csak nem is láttam feljönni. Ez meg pillanatok alatt megadta magát. Amolyan kiló és másfél kiló közt lehetett félúton.

Több hal aznap már nem jött. Bizonyára feltűnt, hogy képeket nem csatoltam elbeszélésemhez. A fényképezőgépemet sikeresen ott hagytam, és csak otthon vettem észre. Éjjel elmentünk még keresni, de nem akadtunk rá. Pedig azzal együtt szerintem szép kis beszámoló lehetett volna. :)

De így is csodálatos horgásznap volt, az egyik legjobb számomra. Ennél többet már nem nyújthat egy ilyen pici patak – gondoltam akkor, de szerencsére tévedtem. A következő alkalom még jobb lett, és onnan már végre képek is lesznek, párom által kölcsönadott gép jóvoltából! :)

Megesett: 2016.09.21.                       Írta: Schmidt Bence

2016. október 7., péntek

Nagy halak a kis patakon 3. - eggyel nő a tét


Alapvetően szerencsés voltam az augusztus-szeptember hónapban. Csak a patakomon voltam néhányszor, és mindannyiszor megörvendeztetett pár szebbecske hallal. Mivel előző két alkalommal fogtam pontyot, és csukáim is megléptek, miközben nem rájuk próbálkoztam, már célzottabban próbálkoztam rájuk. Vettem kevlár előkét is, a süllő lehetősége miatt nem szerettem volna drótozni. Most már jöhet a csuka, gondoltam.

 Alapvetően akkor még nem a jó technikával horgásztam, de ezt persze csak most, utólag tudom.  Későbbi napokon sokkal több halat fogtam vándorló, igazi cserkelő módszerrel, de akkor még csak egy helyet etettem, és egy másik helyre sétálgattam el. Ebben a két lyukban voltak eddig sikereim, a többiben annyira nem bíztam, ahhoz meg túl ritkán jutottam el pecálni, és túl kevés időt, hogy új helyekkel kísérletezzek. Üldögéltem tehát a fő helyemen, ahol a múlktor a kettes pontyomat fogtam, de semmi. Etetgettem, próbálkoztam csaliváltásokkal, de nem hozta meg az eredményt. Lejjebb láttam egy csukagyanús eseménysort, megfogtam a papám mélyhűtőjéből kölcsönvett halszelettel felruházott cuccom, és odabattyogtam. Mártogatás-szerűen emelgettem, mire kb. egy perc után eltűnt a szemem elől az épp fent libegő szelet, és rángatta is a botot a hal. Kicsit hagytam, aztán bevágtam. Csuka koma felvillant, s megkezdte szokásos szaltózásait. Nem volt nagy, tán másfél kiló lehetett. Épp arra gondoltam, hogy na, te végre nem mész el, mikor megkönnyebbült a szerkó. Csak elrágta a kevlárt a rohadék! Legközelebb drótelőkével jövök, annyi szent. Visszamentem a helyemre, feedereztem tovább. Néha úsztatgattam is, de mivel keszegféle nincs a vízben, csak nemeshal, elég unalmassá vált, és hamar feladtam. Arra már jobb a letett cucc, a feeder. Épp akkora kosarakat raktam rá, hogy a víz ne vihesse el. Közben feljebb néha meg-megetettem egy jelentéktelen kis lyukat, ahol első pataki pontyomat fogtam. Két méter széles csak ott a víz, de a környéken ott áll a legjobban, ezért megállt ott a beszórt csemegekukorica. Korábbi sikerem miatt bíztam ebben a kis zugban. Úgy terveztem, 3-4-szer felsétálok, és rápróbálok pár percre. Első próbán egy darabosabb kárász rántotta le az úszót, de angolosan távozott. Más nem jött. Nem baj, megszórtam megint, és visszamentem fő helyemre. Ott süket volt a víz. Dobálgattam közben csukára támolygóval, úgy kalkuláltam, hogy azt nem tudja nagy biztonsággal megragadni, és beszippantani, hogy elrághassa az előkét, de nem volt siker, mondjuk jele sem volt a környéken krokinak. Újra felsétáltam a kis helyemre, ezúttal finom feedert vittem - azért több esély van darabosabb halra úgy, ha a csali nagyjából áll. Egy szűk tenyeres bodri tette tiszteletét csak.

Beszippantott 3 szem kukoricát gond nélkül. :)
Lassan kezdett elmenni a bizodalmam, vissza is mentem, de ott sem volt semmi. Néhány hamvába holt úsztatási kísérletem közben egy szép kis sügér tette tiszteletét, de a nagy halak valahogy nem jöttek. Jó, persze, volt a csuka, úgyhogy panaszkodni nincs ok, de reméltem, hogy lesz, amit szákba is tudok terelni.

Mohó kis csíkos

Azért, ha már úgyis többször megetettem a kis zugomat fent, még fel akartam menni, belefért az időmbe, úgy sem volt a nagy gödörben sem semmi. Kis felhős etetőanyag került a kosárba, hadd keltse fel a közelben tartózkodók figyelmét. Botvégről lógatom be ilyenkor, 40  centis vízben minél kevesebb zajt szabad csak kelteni... Letettem, nekitámasztottam egy magas fűcsomónak. Kicsit odébb tettem a csemegekukoricát, nehogy belerúgjak, s mikor visszanéztem, már bőszen hajlongott a feeder spicce. Meg is akasztottam, és végre ponty nyargalt a zsinór végén! A feederem nem annyira finom cucc azért, dunai, így most nem sok sikerrel vette célba a 10 méterrel lejjebb álló bokrot, hamar megfordítottam. Gyönyörű, sötét színű tükrös bukkant fel, s került némi izgalmas, sásbafutogatós végjáték után a merítőm hálójába!

Megvagy! :)

Szép színekkel az apró kis tiszta vízből!

Ma sem maradok szép hal nélkül! Nagyon örültem neki, innentől már nyugodtan üldögéltem hátralévő időben süket botjaim mellett. Elégedett voltam, össze is csuktam feedereim. Ekkor 2-3 sneci a látószögem szélén kivetette magát a vízből. Hát ti? Süllőt gyanítottam, hisz tavaly rengeteget fogtam itt. Meghúztam két gumival is, de nem akarta az igazságot. Sietnem kellett a buszhoz, sok időm nem volt, de azért visszatettem a saját készítésű kis támolygóm, hátha elnéztem. Hát így is volt, első dobásra leverte a csuka! Nem volt olyan nagy, de annál nagyobbakat szaltózott. Szerencsére szájszéles akadás volt, így legalább végre megfogtam egy krokit, miután az elmúlt két pecán, és ma is annyian megtréfáltak! Bő méretes volt, 45 centit mértem, és 32-t a tükrösre.

Csodaszép színek...
Hát ja, ez bizony nappal szembe sikerült.. :)


Ez így az utolsó percekben alaposan megkoronázta újabb csodás kispataki pecám. Soha jobbat! :)

Teríték egy 2-3 méter széles vízből...

De ennek ellenére a következő 2-3 pecám még jobb lett. :) Több, nagyobb halakat is sikerült horogra keríteni! Csodálatos volt ez a nyár végi-ősz eleji kis víz!

Megesett: 2016.09.08.                                   Írta: Schmidt Bence




2016. szeptember 16., péntek

Nagy halak a kis patakon 2 - házi rekord

A múlt részben olvashattatok a patakomon nagy csukaszaggatásokról és végre egy megfogott pontyról. Pár nappal arra az esetre ismét a patakon talált a hűvös, szeles délután. Általában cserkelve szeretek horgászni, de aznap elhatároztam, hogy egy helyben ülve megpróbálom nem túl irodalmiasan „kiseggelni” a halat. Kíváncsi voltam, beválik-e, avagy sem. Előtte lévő napokon elvitte egy kis hornetemet egy szebb csuka, és elment egy szűk kilós pontyom is, így már ki voltam éhezve a sikerre. Hogy az előző két napról valami jó is essék, fogtam azért bodrit, kárászt:



... illetve találkoztunk néhány roppant barátságos pillangóval, melyek párom kezén, és az én hátamon vendégeskedtek nem is túl rövid ideig:


video



 De visszatérve a fő vonalhoz: semmi kapás. Két fenekező bent, különböző csalivariációkkal, kukorica-csonti vonalon. A szél jegesen fújt, hidegfront érkezett az előző éjjel. Vacogtam, ugyanis több napot tartózkodtunk ott a környéken párommal, és rövidnadrágot vittem csak magammal. Egy nyitott esernyővel próbáltam védeni magam. Várakoztam, próbálkoztam, etettem erjesztett magvakat, etetőanyagot, de a víz néma maradt. Már majdnem elindultam haza, mindig azt mondtam magamban: még egy kicsit, hátha most jön oda a ponty… most, most odaért, már eszi a kukoricaszemeket az etetésen… de nem, semmi. Már lassan komolyan fontolgattam az indulást, ahogy ott kuporogtam az esernyő mögött, és az eső is közeledett. Egyszer csak megindult a feederbotom. Esernyőt eldobtam, bevágtam… zzz-zzz-zzz… csatt. Halam bemenekült a nádba, nem volt esélyem. Nem nyolcvandekás itteni egyenponty volt, az biztos. Újraszereltem, bár nem bíztam a dologban, egy halnál több nem szokott jutni itt. 10-15 perc didergés után azonban megint víz felé kezdett görbülni a spicc. Már a legelején odavágtam, s sziklaszilárdan tartottam, hogy ne kaphasson lendületet, és menekülhessen a nádasba. Botom vadul hajlongott, de nem engedtem, s felrémlett a víz felszínén a pikkelyes test… ez eddigi legnagyobb pataki halam lesz… csak végre ne menjen el… és akkor kifordult a nádas elől, és a nyílt víz felé kezdett nyargalni. Hohó, innentől már az enyém vagy! Kiengedtem a féket, itt már futhatott. Sok kört rótt előttem, hol elindult felfelé, hol lefelé, de végül csak a szákom elé húztam, és belesiklott a bő kétkilós tőponty! Rád vártam!

Elejtve

Végre! :)

Háttérben látszik, miből jött...

Közös portré
Fotók után meg akartam mérni, de nem volt nálam a mérleg. 2,20-30 körülre tippeltem. Eddig 1,8-as csuka és 1,8-as domi tartotta itt nálam a rekordot. Pikkelyes pataki szépség. :) Imádom ezt a kis vizet!


U.i.: ekkor még nem tudtam, hogy rá egy hónapra milyen élményekben lesz részem ugyanitt. Párommal együtt 5 méretes nemeshalat fogtam a legkülönösebb összeállításban. A sors fanyar fintora, hogy életem legjobb horgásznapja végén a fényképezőgépemet vagy a parton, vagy a buszon hagytam. Csak otthoni képem van, hogy mégis, legyen egy bizonyíték, hogy ez valóban megesett, mert ilyen talán többet nem lesz. Ezen sorok az utóbbi eset után íródtak, ezért van még kesernyés mellékzöngéje. Pedig már terveztem, milyen hosszú, érdekes, élvezetes bejegyzés lesz belőle… azért a következő részben azért majd még megírom Nektek. :) Csak már annyira hozzászoktam a képekhez, hogy hiteltelennek érzek bármit a nélkül.

Hogy egy kis pozitívum is kerüljön a végére: én a Haldorádónak írtam néhány cikket, de egy bizonyos ember annyira meg akarta szabni, mit írjak, milyen képekkel, stb, hogy elegem lett, és így jött létre a blog. Köszönöm nektek, olvasóimnak, hogy ilyen sokan követitek a blogom, és csak jó reakciókat olvashatok Tőletek. Jól esik. :)

Megesett: 2016. augusztus 10.                      Írta: Schmidt Bence