2017. március 4., szombat

Idei első kalandozások

Rég nem írtam, pedig volt még pár megírandó történetem az őszről, noha sokat nem voltam horgászni, az tény. De ha már végre kitavaszodott a borzalmas mínuszok után, most inkább idei első és második horgászatomról ejtenék pár szót. Szerencsémre rábukkantam egy általam még nem horgászott kis vízre, melyen igazi tavaszszagú pecát sikerült kanyarintani. 
Első nap

Kedvenc patakjaim nagy sebességgel folytak, másfelé barangoltam hát. Találtam egy kis mellékágat, ahol a víz elég tiszta volt, és a sebessége sem volt olyan veszedelmes. 3-4 méter széles lehetett, ám csak rövid szakaszon, ugyanis ahogy ballagtam felfelé, párszáz méter után 8-10 méter széles lett, de látszott, hogy ember keze által, és nem is rég. Megkotorták. Csupasz, sekély rész volt. Elsétáltam egy darabon, de mivel ez elég sokáig folytatódott, s időm nem volt rengeteg, inkább visszatértem oda, ahol normál medrében, apró kanyarokkal folydogált. Elsőnek a domolykókat vettem célba, bár nem sok bizalmam volt a dologban – a környékről valahogy tavaly eltűnt az összes. Próbálkoztam egy szűk órát, bevetettem mindenfélét, még az apró körforgókat is, de nem volt semmi. Még otthon bekevertem 15-20 deka etetőanyagot, s előkészítettem 1-2 úszós és 1-2 nagyon finom feeder végszereléket létrára. Legtöbbször utóbbit szoktam a környéken használni a patakokon a sebességük miatt. Itt is egy ilyet kapcsoltam a karabinerbe, apró etetőkosár, melybe kis etetőanyag került, és két szem csontival beküldtem a partszéli apró visszaforgókba. Elsődleges célhalam a bodri volt, hisz ők egész télen táplálkoznak. Meglepetésemre már a második helyen rázni kezdte valami a kis botom spiccét. Sokadik bevágásra sikerült is kipenderíteni a tettest, a kis bodrit. Megvan a várva-várt idei első hal, ráadásul az első pecán – ha babonás lennék, akkor mondanám, hogy szerencsés évnek nézek elébe. :)
Ott több nem jött, sétálgattam tovább, és megpecáltam pár ilyen apró visszaforgót, de nem volt több jelentkező. Kissé nehezebb terep következett, sáros volt a part, majdnem kifordultam már az útra, de észrevettem, hogy kicsit lejjebb van egy kanyar, ami alatt mintha nagyjából állna a víz. No, egy próbát megér!

És tényleg jó pálya volt. Mély is, lassú is, a kanyar belső ívén teljesen állt a víz. Betettem a kis kosarat, és úgy döntöttem, másik botomra felszerelem az úszóst is, hisz ez a pálya remek egy kis úsztatásra. Hát, nem volt egyszerű mutatvány, ugyanis legalább 5 bodorkát fogtam, mire sikerült bekapcsolnom a végszerelékemet a kisebb botom karabinerébe. Elképesztő mennyiségű hal volt előttem, vélhetően itt vermeltek. A sokadik kis bodri után úgy döntöttem, csemegekukoricát teszek fenékre, hogy közben úsztathassak is a partszéli álló vízben. A feederszereléket betettem az álló és folyó víz határára, míg könnyű úszómat vezetgettem kint. Ott kis horgon egy szem csontit kínáltam fel. Gyakorlatilag alig ért néha le a csali, már elkapta egy, sokszor akár vízközt is. A víz kifejezetten tiszta volt, így hamar kiszúrhatták az eledelt. Közben a benti cuccomon is volt 1-1 kapás, kicsit nagyobb bodrik voltak a tettesek.

A lassú, langós rész kb. 20-30 méter lehetett, szép lassan bóklásztam lefelé, mikor egy adott helyen a halak száma csökkent. Annyit változtattam csak, hogy az úszós készség horgára is kis csemegekukoricát tettem, miután már több 5-6 centis bodorka is beköszönt. A fenekezőn épp vékony giliszta volt, mikor egy bevágást követően komolyabb ellenállást éreztem, s sikerült megfognom az első kárászom is. Ahogy haladtam lefelé, a víz már nem állt, hanem inkább lassan hömplygött, s ezen a részen aprók nem is voltak. Sikerült 1-1 szebb bodrit fognom még, valamint egy kifejezetten nagy kárászom elment, mikor már fent csapkodott.  A képeket így halmozottan rakom most ide.















Második nap:

Ezúttal próbálkoztam egy rövid ideig másfelé is, de miután másfél óra bóklászást megúsztam egyetlen kapás nélkül, inkább visszamentem oda, ahol előző nap olyan szépen jöttek a halak. Ezúttal szákot is hoztam, apukámnak vagy papámnak tavasszal mindig jól esik egy adag sült hal. A múltkori forgatókönyvet alkalmaztam, bent finom fenekezőn kukorica, kint úszóson csonti. Ez utóbbit apró kukoricára váltottam mindig, ha több nagyon apró hal érkezett.  A múltkorinál talán több hal volt a pályán, ám nagyon sok volt a párcentis. 2-3 helyre beszórtam egy pár szem kukoricát, hátha odaállnak a szebb bodrik, elsősorban miattuk jöttem. Ezeket a helyeket horgászgattam végig. Óriási szél fújt, az úszós készséget csak botvégről tudtam vezetgetni, rövid zászlón. Nem ragozom túl a dolgot, hisz nagyjából ugyanazt csináltam, mint tegnap: másfél óra alatt renget apró, és 8-10 sütnivaló méretű hal jött. Nálunk a sütnivaló persze szűk 15 centi, mi ezt a méretet szeretjük a legjobban. :) A peca vége felé a kis etetéseken néhány kárász is megjelent, köztük egy kifejezetten szép, aranyszínű is. Meglepő módon javarészt 1 szem csontira, a parttól alig 20-30 centire érkeztek, a fenekező ma nagyjából süket maradt. Egy apró vörösszárnyú is színesítette a terítéket, valamint egy csodaszép sügér is, aki akkor érkezett, mikor épp a gilisztát próbálgattam. Igazi kuriózumként egy rák egyszer belegabalyodott a zsinóromban, s a part szélén esett le róla. Félresikerült vízbe való visszaigyekvését pechére megörökítettem kamerán. :) Remélem, nem olvassa a blogom.
A végére már nagyon átfagytam, hiába volt szép, tavaszi idő, a szél kegyetlenül zúgott végig, s nem is voltam védett helyen. Jó peca volt ez is, februárban nem is kívánhatna többet az ember! :)
Végül jöjjenek a képek:














1 megjegyzés:

  1. Jól esett olvasni!
    Üdv a fedélzeten!
    Kedvet kaptam egy kis keszegezésre én is....

    VálaszTörlés