Idei első kalandozások

Rég nem írtam, pedig volt még pár megírandó történetem az őszről, noha sokat nem voltam horgászni, az tény. De ha már végre kitavaszodott a borzalmas mínuszok után, most inkább idei első és második horgászatomról ejtenék pár szót. Szerencsémre rábukkantam egy általam még nem horgászott kis vízre, melyen igazi tavaszszagú pecát sikerült kanyarintani. 

Első nap

Kedvenc patakjaim nagy sebességgel folytak, másfelé barangoltam hát. Találtam egy kis mellékágat, ahol a víz elég tiszta volt, és a sebessége sem volt olyan veszedelmes. 3-4 méter széles lehetett, ám csak rövid szakaszon, ugyanis ahogy ballagtam felfelé, párszáz méter után 8-10 méter széles lett, de látszott, hogy ember keze által, és nem is rég. Megkotorták. Csupasz, sekély rész volt. Elsétáltam egy darabon, de mivel ez elég sokáig folytatódott, s időm nem volt rengeteg, inkább visszatértem oda, ahol normál medrében, apró kanyarokkal folydogált. Elsőnek a domolykókat vettem célba, bár nem sok bizalmam volt a dologban – a környékről valahogy tavaly eltűnt az összes. Próbálkoztam egy szűk órát, bevetettem mindenfélét, még az apró körforgókat is, de nem volt semmi. Még otthon bekevertem 15-20 deka etetőanyagot, s előkészítettem 1-2 úszós és 1-2 nagyon finom feeder végszereléket létrára. Legtöbbször utóbbit szoktam a környéken használni a patakokon a sebességük miatt. Itt is egy ilyet kapcsoltam a karabinerbe, apró etetőkosár, melybe kis etetőanyag került, és két szem csontival beküldtem a partszéli apró visszaforgókba. Elsődleges célhalam a bodri volt, hisz ők egész télen táplálkoznak. Meglepetésemre már a második helyen rázni kezdte valami a kis botom spiccét. Sokadik bevágásra sikerült is kipenderíteni a tettest, a kis bodrit. Megvan a várva-várt idei első hal, ráadásul az első pecán – ha babonás lennék, akkor mondanám, hogy szerencsés évnek nézek elébe. :)

Ott több nem jött, sétálgattam tovább, és megpecáltam pár ilyen apró visszaforgót, de nem volt több jelentkező. Kissé nehezebb terep következett, sáros volt a part, majdnem kifordultam már az útra, de észrevettem, hogy kicsit lejjebb van egy kanyar, ami alatt mintha nagyjából állna a víz. No, egy próbát megér!

És tényleg jó pálya volt. Mély is, lassú is, a kanyar belső ívén teljesen állt a víz. Betettem a kis kosarat, és úgy döntöttem, másik botomra felszerelem az úszóst is, hisz ez a pálya remek egy kis úsztatásra. Hát, nem volt egyszerű mutatvány, ugyanis legalább 5 bodorkát fogtam, mire sikerült bekapcsolnom a végszerelékemet a kisebb botom karabinerébe. Elképesztő mennyiségű hal volt előttem, vélhetően itt vermeltek. A sokadik kis bodri után úgy döntöttem, csemegekukoricát teszek fenékre, hogy közben úsztathassak is a partszéli álló vízben. A feederszereléket betettem az álló és folyó víz határára, míg könnyű úszómat vezetgettem kint. Ott kis horgon egy szem csontit kínáltam fel. Gyakorlatilag alig ért néha le a csali, már elkapta egy, sokszor akár vízközt is. A víz kifejezetten tiszta volt, így hamar kiszúrhatták az eledelt. Közben a benti cuccomon is volt 1-1 kapás, kicsit nagyobb bodrik voltak a tettesek.

A lassú, langós rész kb. 20-30 méter lehetett, szép lassan bóklásztam lefelé, mikor egy adott helyen a halak száma csökkent. Annyit változtattam csak, hogy az úszós készség horgára is kis csemegekukoricát tettem, miután már több 5-6 centis bodorka is beköszönt. A fenekezőn épp vékony giliszta volt, mikor egy bevágást követően komolyabb ellenállást éreztem, s sikerült megfognom az első kárászom is. Ahogy haladtam lefelé, a víz már nem állt, hanem inkább lassan hömplygött, s ezen a részen aprók nem is voltak. Sikerült 1-1 szebb bodrit fognom még, valamint egy kifejezetten nagy kárászom elment, mikor már fent csapkodott.  A képeket így halmozottan rakom most ide.

Második nap:

Ezúttal próbálkoztam egy rövid ideig másfelé is, de miután másfél óra bóklászást megúsztam egyetlen kapás nélkül, inkább visszamentem oda, ahol előző nap olyan szépen jöttek a halak. Ezúttal szákot is hoztam, apukámnak vagy papámnak tavasszal mindig jól esik egy adag sült hal. A múltkori forgatókönyvet alkalmaztam, bent finom fenekezőn kukorica, kint úszóson csonti. Ez utóbbit apró kukoricára váltottam mindig, ha több nagyon apró hal érkezett.  A múltkorinál talán több hal volt a pályán, ám nagyon sok volt a párcentis. 2-3 helyre beszórtam egy pár szem kukoricát, hátha odaállnak a szebb bodrik, elsősorban miattuk jöttem. Ezeket a helyeket horgászgattam végig. Óriási szél fújt, az úszós készséget csak botvégről tudtam vezetgetni, rövid zászlón. Nem ragozom túl a dolgot, hisz nagyjából ugyanazt csináltam, mint tegnap: másfél óra alatt renget apró, és 8-10 sütnivaló méretű hal jött. Nálunk a sütnivaló persze szűk 15 centi, mi ezt a méretet szeretjük a legjobban. :) A peca vége felé a kis etetéseken néhány kárász is megjelent, köztük egy kifejezetten szép, aranyszínű is. Meglepő módon javarészt 1 szem csontira, a parttól alig 20-30 centire érkeztek, a fenekező ma nagyjából süket maradt. Egy apró vörösszárnyú is színesítette a terítéket, valamint egy csodaszép sügér is, aki akkor érkezett, mikor épp a gilisztát próbálgattam. Igazi kuriózumként egy rák egyszer belegabalyodott a zsinóromban, s a part szélén esett le róla. Félresikerült vízbe való visszaigyekvését pechére megörökítettem kamerán. :) Remélem, nem olvassa a blogom.

A végére már nagyon átfagytam, hiába volt szép, tavaszi idő, a szél kegyetlenül zúgott végig, s nem is voltam védett helyen. Jó peca volt ez is, februárban nem is kívánhatna többet az ember! :)

Végül jöjjenek a képek:

Nagy halak a kis patakon 3. - eggyel nő a tét

Alapvetően szerencsés voltam az augusztus-szeptember hónapban. Csak a patakomon voltam néhányszor, és mindannyiszor megörvendeztetett pár szebbecske hallal. Mivel előző két alkalommal fogtam pontyot, és csukáim is megléptek, miközben nem rájuk próbálkoztam, már célzottabban próbálkoztam rájuk. Vettem kevlár előkét is, a süllő lehetősége miatt nem szerettem volna drótozni. Most már jöhet a csuka, gondoltam.

 Alapvetően akkor még nem a jó technikával horgásztam, de ezt persze csak most, utólag tudom.  Későbbi napokon sokkal több halat fogtam vándorló, igazi cserkelő módszerrel, de akkor még csak egy helyet etettem, és egy másik helyre sétálgattam el. Ebben a két lyukban voltak eddig sikereim, a többiben annyira nem bíztam, ahhoz meg túl ritkán jutottam el pecálni, és túl kevés időt, hogy új helyekkel kísérletezzek. Üldögéltem tehát a fő helyemen, ahol a múlktor a kettes pontyomat fogtam, de semmi. Etetgettem, próbálkoztam csaliváltásokkal, de nem hozta meg az eredményt. Lejjebb láttam egy csukagyanús eseménysort, megfogtam a papám mélyhűtőjéből kölcsönvett halszelettel felruházott cuccom, és odabattyogtam. Mártogatás-szerűen emelgettem, mire kb. egy perc után eltűnt a szemem elől az épp fent libegő szelet, és rángatta is a botot a hal. Kicsit hagytam, aztán bevágtam. Csuka koma felvillant, s megkezdte szokásos szaltózásait. Nem volt nagy, tán másfél kiló lehetett. Épp arra gondoltam, hogy na, te végre nem mész el, mikor megkönnyebbült a szerkó. Csak elrágta a kevlárt a rohadék! Legközelebb drótelőkével jövök, annyi szent. Visszamentem a helyemre, feedereztem tovább. Néha úsztatgattam is, de mivel keszegféle nincs a vízben, csak nemeshal, elég unalmassá vált, és hamar feladtam. Arra már jobb a letett cucc, a feeder. Épp akkora kosarakat raktam rá, hogy a víz ne vihesse el. Közben feljebb néha meg-megetettem egy jelentéktelen kis lyukat, ahol első pataki pontyomat fogtam. Két méter széles csak ott a víz, de a környéken ott áll a legjobban, ezért megállt ott a beszórt csemegekukorica. Korábbi sikerem miatt bíztam ebben a kis zugban. Úgy terveztem, 3-4-szer felsétálok, és rápróbálok pár percre. Első próbán egy darabosabb kárász rántotta le az úszót, de angolosan távozott. Más nem jött. Nem baj, megszórtam megint, és visszamentem fő helyemre. Ott süket volt a víz. Dobálgattam közben csukára támolygóval, úgy kalkuláltam, hogy azt nem tudja nagy biztonsággal megragadni, és beszippantani, hogy elrághassa az előkét, de nem volt siker, mondjuk jele sem volt a környéken krokinak. Újra felsétáltam a kis helyemre, ezúttal finom feedert vittem - azért több esély van darabosabb halra úgy, ha a csali nagyjából áll. Egy szűk tenyeres bodri tette tiszteletét csak.

Beszippantott 3 szem kukoricát gond nélkül. :)

Lassan kezdett elmenni a bizodalmam, vissza is mentem, de ott sem volt semmi. Néhány hamvába holt úsztatási kísérletem közben egy szép kis sügér tette tiszteletét, de a nagy halak valahogy nem jöttek. Jó, persze, volt a csuka, úgyhogy panaszkodni nincs ok, de reméltem, hogy lesz, amit szákba is tudok terelni.

Mohó kis csíkos

Azért, ha már úgyis többször megetettem a kis zugomat fent, még fel akartam menni, belefért az időmbe, úgy sem volt a nagy gödörben sem semmi. Kis felhős etetőanyag került a kosárba, hadd keltse fel a közelben tartózkodók figyelmét. Botvégről lógatom be ilyenkor, 40  centis vízben minél kevesebb zajt szabad csak kelteni... Letettem, nekitámasztottam egy magas fűcsomónak. Kicsit odébb tettem a csemegekukoricát, nehogy belerúgjak, s mikor visszanéztem, már bőszen hajlongott a feeder spicce. Meg is akasztottam, és végre ponty nyargalt a zsinór végén! A feederem nem annyira finom cucc azért, dunai, így most nem sok sikerrel vette célba a 10 méterrel lejjebb álló bokrot, hamar megfordítottam. Gyönyörű, sötét színű tükrös bukkant fel, s került némi izgalmas, sásbafutogatós végjáték után a merítőm hálójába!

Megvagy! :)

Szép színekkel az apró kis tiszta vízből!

Ma sem maradok szép hal nélkül! Nagyon örültem neki, innentől már nyugodtan üldögéltem hátralévő időben süket botjaim mellett. Elégedett voltam, össze is csuktam feedereim. Ekkor 2-3 sneci a látószögem szélén kivetette magát a vízből. Hát ti? Süllőt gyanítottam, hisz tavaly rengeteget fogtam itt. Meghúztam két gumival is, de nem akarta az igazságot. Sietnem kellett a buszhoz, sok időm nem volt, de azért visszatettem a saját készítésű kis támolygóm, hátha elnéztem. Hát így is volt, első dobásra leverte a csuka! Nem volt olyan nagy, de annál nagyobbakat szaltózott. Szerencsére szájszéles akadás volt, így legalább végre megfogtam egy krokit, miután az elmúlt két pecán, és ma is annyian megtréfáltak! Bő méretes volt, 45 centit mértem, és 32-t a tükrösre.

Csodaszép színek...

Hát ja, ez bizony nappal szembe sikerült.. :)

Ez így az utolsó percekben alaposan megkoronázta újabb csodás kispataki pecám. Soha jobbat! :)

Teríték egy 2-3 méter széles vízből...

De ennek ellenére a következő 2-3 pecám még jobb lett. :) Több, nagyobb halakat is sikerült horogra keríteni! Csodálatos volt ez a nyár végi-ősz eleji kis víz!

Megesett: 2016.09.08.                                   Írta: Schmidt Bence

Nagy halak a kis patakon 2 - házi rekord

A múlt részben olvashattatok a patakomon nagy csukaszaggatásokról és végre egy megfogott pontyról. Pár nappal arra az esetre ismét a patakon talált a hűvös, szeles délután. Általában cserkelve szeretek horgászni, de aznap elhatároztam, hogy egy helyben ülve megpróbálom nem túl irodalmiasan „kiseggelni” a halat. Kíváncsi voltam, beválik-e, avagy sem. Előtte lévő napokon elvitte egy kis hornetemet egy szebb csuka, és elment egy szűk kilós pontyom is, így már ki voltam éhezve a sikerre. Hogy az előző két napról valami jó is essék, fogtam azért bodrit, kárászt:

... illetve találkoztunk néhány roppant barátságos pillangóval, melyek párom kezén, és az én hátamon vendégeskedtek nem is túl rövid ideig:

 De visszatérve a fő vonalhoz: semmi kapás. Két fenekező bent, különböző csalivariációkkal, kukorica-csonti vonalon. A szél jegesen fújt, hidegfront érkezett az előző éjjel. Vacogtam, ugyanis több napot tartózkodtunk ott a környéken párommal, és rövidnadrágot vittem csak magammal. Egy nyitott esernyővel próbáltam védeni magam. Várakoztam, próbálkoztam, etettem erjesztett magvakat, etetőanyagot, de a víz néma maradt. Már majdnem elindultam haza, mindig azt mondtam magamban: még egy kicsit, hátha most jön oda a ponty… most, most odaért, már eszi a kukoricaszemeket az etetésen… de nem, semmi. Már lassan komolyan fontolgattam az indulást, ahogy ott kuporogtam az esernyő mögött, és az eső is közeledett. Egyszer csak megindult a feederbotom. Esernyőt eldobtam, bevágtam… zzz-zzz-zzz… csatt. Halam bemenekült a nádba, nem volt esélyem. Nem nyolcvandekás itteni egyenponty volt, az biztos. Újraszereltem, bár nem bíztam a dologban, egy halnál több nem szokott jutni itt. 10-15 perc didergés után azonban megint víz felé kezdett görbülni a spicc. Már a legelején odavágtam, s sziklaszilárdan tartottam, hogy ne kaphasson lendületet, és menekülhessen a nádasba. Botom vadul hajlongott, de nem engedtem, s felrémlett a víz felszínén a pikkelyes test… ez eddigi legnagyobb pataki halam lesz… csak végre ne menjen el… és akkor kifordult a nádas elől, és a nyílt víz felé kezdett nyargalni. Hohó, innentől már az enyém vagy! Kiengedtem a féket, itt már futhatott. Sok kört rótt előttem, hol elindult felfelé, hol lefelé, de végül csak a szákom elé húztam, és belesiklott a bő kétkilós tőponty! Rád vártam!

Elejtve

Végre! :)

Háttérben látszik, miből jött...

Közös portré

Fotók után meg akartam mérni, de nem volt nálam a mérleg. 2,20-30 körülre tippeltem. Eddig 1,8-as csuka és 1,8-as domi tartotta itt nálam a rekordot. Pikkelyes pataki szépség. :) Imádom ezt a kis vizet!


U.i.: ekkor még nem tudtam, hogy rá egy hónapra milyen élményekben lesz részem ugyanitt. Párommal együtt 5 méretes nemeshalat fogtam a legkülönösebb összeállításban. A sors fanyar fintora, hogy életem legjobb horgásznapja végén a fényképezőgépemet vagy a parton, vagy a buszon hagytam. Csak otthoni képem van, hogy mégis, legyen egy bizonyíték, hogy ez valóban megesett, mert ilyen talán többet nem lesz. Ezen sorok az utóbbi eset után íródtak, ezért van még kesernyés mellékzöngéje. Pedig már terveztem, milyen hosszú, érdekes, élvezetes bejegyzés lesz belőle… azért a következő részben azért majd még megírom Nektek. :) Csak már annyira hozzászoktam a képekhez, hogy hiteltelennek érzek bármit a nélkül.

Hogy egy kis pozitívum is kerüljön a végére: én a Haldorádónak írtam néhány cikket, de egy bizonyos ember annyira meg akarta szabni, mit írjak, milyen képekkel, stb, hogy elegem lett, és így jött létre a blog. Köszönöm nektek, olvasóimnak, hogy ilyen sokan követitek a blogom, és csak jó reakciókat olvashatok Tőletek. Jól esik. :)

Megesett: 2016. augusztus 10.                      Írta: Schmidt Bence

Győzelem és vereség – a nagy halak napja a kis patakon.

Óriási árhullámok haladtak végig a patakon s ágrendszerén, tavasz óta nem tudtam kifogni olyan alkalmat, mikor rá is érek, és horgászható is. Most nagyjából azonban visszament, s bár látszott a pusztítás nyoma, megpróbáltam, hátha.

Egy nagyon kicsi patakon kezdtem. Egyik előző cikkemben említettem, hogy vettem egy igazi UL botot – eddig igazából csak könnyűpergetőm volt, gerincesebb, vaskosabb.  Mindenképpen tesztelni akartam. Szokatlanul messze repült a könnyű kis Komáromi Ádám féle csali az eddigi merev botomhoz képest, s már le is akarta szedni valami beesőre. Elvétette. Szép lassan kezdtem el betekerni, hogy minél tovább ott maradjon a wobi a támadó orra előtt, s próbálkozásomat siker is koronázta - vehemens kapás után karikába görbült a pici bot, noha a domi sem volt nagy. Soha jobb kezdést!

Az első aznapi!

Hozzá kel tenni, hogy déltől horgásztam 5 óráig ebben a rekkentő hőségben, így a domik eztán felvették szokásos „megcsippentem, de el nem kapom” viselkedésüket, így több üres rávágás következett. Párom csinált nekem egy kis fekete wobblert, na, gondoltam kipróbálom azt is, legalább rávágásig eljuthatok. Kaptam is párat, majd egy méretéhez képest meghökkentően erős kapás után egy bő 10 centis kis domolykó penderült ki a vízből – a méretei miatt szó szerint. Jót mulattam szegényen, gyorsan vissza is engedtem.

Barátnőm kis wobblere is célba talált!

Kis idő után visszaváltottam az előző wobira, zavaros volt még a víz, az kicsit színesebb volt. Nem sokat haladtam, mikor végre igazi bummbele rávágást kaptam, s végre egy szebb alatt hajladozott a rendkívül puha pálca. Ő sem tudott szabadulni, megmerítettem hát, s fotó után mehetett útjára.

Szebb domi. Háttérben látszik a rengeteg esőzés okozta pusztítás.

Itt zárul le egy fejezet, eddig tartott az, amit patakpecának lehet hívni. Ami ezután következett, arról még a legnagyobb jóindulattal sem lehetett volna azt állítani, hogy egy 3 méter széles vízbe való.

Egy nagy gödörnél megpróbáltam pontyozni és süllőzni. Feltett szándékom volt ugyanis, hogy idén fogok egy potyeszt  egy patakból. Semmi. Kihúztam, és kicsit feljebb barangoltam egy egygrammos úszós kis horgos cuccal, zsebemben egy doboz csontival, kezemben egy maroknyi etetőanyaggal. Ez az ág egy nagyon keskeny kis gyorsfolyású patakocska, amelyben leginkább csak domolykót, néhány bodorkát és kárászt szoktam fogni. Eléggé messze felmentem, és árgus szemekkel vizslattam a két-három méter széles kis vizet, hogy hol találok olyan kis visszaforgót, amelyben legalább egy rövid ideig meg tudom tartani az úszómat. Végül találtam is egy apró kis gödröcskét egy bokor alatt, ahova bedobtam a kis etetőanyagomat. Belógattam a cuccot, és az első úsztatásra már jelentkezett is egy szép bodorka. Ezután következett egy percnyi kapástalan időszak, amely annak is volt betudható, hogy úszómat egy-két centire a túlsó fűszálakhoz kellett dobnom, hogy legalább néhány másodpercig a gödör területén sodródjon. Aztán egyszer csak az úszó elakadásszerűen megállt, de közben mintha remegett is volna, a biztonság kedvéért azért bevágtam, hátha... Nagy súlyba ütközött a kis pálca, halam először a gödör területén kevert szorosan a fenékhez tapadva, így rögtön tudtam, hogy a várva-várt ponty küzd a horgomon, aztán egyszer csak meglódult lefelé, ami nem volt tréfadolog, mert öt-hat méterrel lejjebb egy nagy bokor állta az útját. Az utolsó pillanatban sikerült megállítanom, és akkor tudatosult bennem, hogy a merítőszákot a lenti helyemen hagytam. Halam lassacskán felbukkant a víz tetején is, s valóban egy kiló körüli tükörponty volt. Alig hittem a szememnek. Most már csak meg kellene valahogy fogni... A part nagyon magas volt, így hát elég komoly tornamutatványt kellett végrehajtanom, hogy átnyúljak a nagy sáson, és tarkón ragadjam. Sokadik próbálkozásra végre sikerült, nagy volt az örömöm!

A hőn áhított potyesz... el sem hinné az ember, hogy itt lakhat ilyen! A mellúszói alatt látható sásszálak mellett kapott.

Gyorsan készítettem pár fotót meglepő zsákmányomról, aztán nagypapám halászléelvonási tüneteit enyhítendő szákba helyeztem. Próbálkoztam még itt egy darabig, de már csak egy kárász jött, pár méterrel odébb. 

Felirat hozzáadása

Visszabattyogtam hát fő helyemre. Most egy kicsit egy helyben ülve terveztem horgászni. Ezért bedobtam két könnyű fenekezőt, egyiken halszelettel, másikon kukoricával. Alig telt el egy kis idő, rázkódni kezdett a halszeletes bot spicce. Adtam neki egy kis zsinórt, aztán bevágtam. Halam nagy sebességgel megindult lefelé, aztán vagy fél méter magasra kiugrott megvillantva zöld ruháját. Csuka. Épp azon kezdtem aggódni, vajon milyen mélyre nyelte, de addigra már üresen jött ki a szerelékem. Nem harapta el, csupán nem akadt jól. Nagyjából két kilós lehetett. 

Kissé félve dobtam vissza, mert drótelőkém nem volt, de gondoltam, több ekkora hal egy ilyen kis patakban úgy sem lesz. Fenéket. Alig hittem a szememnek, mikor a halszeletes bot újra rángatózni kezdett. Igyekeztem türelmesen kivárni megint, majd ezúttal keményebben dörgöltem oda neki. Mintha fatuskóba akadtam volna. Először csak egyhelyben kevergett, aztán recsegve megindult a fék, és hatalmas tempóval elkezdett lefelé száguldani. Amikor először bukkant fel, majd' hanyatt estem a meglepettségtől. A horgon védekező csuka nagyjából 80-90 centi volt, és legalább 5 kilós. Nem volt időm azon gondolkodni, hogy mégis hogy a fenébe kerül egy ekkora krokodil ebbe a vízbe, mert épp trükkös mutatványait próbáltam kivédekezni. Körülbelül 5-6 alkalommal sikerült az utolsó pillanatban megfordítanom egy-egy nagyobb bokor előtt, s már vagy 10 perce fárasztottam. Már kezdtem közel húzni a parthoz, s ekkor tudatosult bennem, hogy merítőszákom ehhez a szörnyeteghez túl kicsi. Lehajoltam hát a víz felé, bízva abban, hogy ha a zsinórom már eddig kibírta, akkor még fél percet túlél. Hát nem így lett, megiramodott a túlpart felé, fékem sivítva adta a zsinórt, és ekkor végre sikerült fogást találnia monofil zsinóromon. Kezem-lábam remegett. Nem hittem volna, hogy ekkora jószággal akadok ma össze. Több kapásom már nem volt, azért így is sikeres napot zártam, hisz egy méretes pataki ponty már egy ideje tervben volt. A csukákért meg majd még visszajövök! :)

                                    Írta: Ínhüvelygyulladás miatt Párom, Viki. Diktálta: jómagam.

Egy ritkán látott vendég...

Akik követik az írásaim, azok tudják, hogy szinte csak pergetek, nem túl nagy halakra, esetleg keszegezgetek, ősszel márnázgatok. Az utóbbi 1-2 évben teljesen elhagytam a pontyokra történő horgászatot, s nem voltam horgásztavon egyszer sem, melyeket régen azért néha látogattam. Ennek okán két éve nem tereltem már szákba potykát, noha tavaly akasztottam párat a patakomon úgy két kilóig, de vagy a szákom előtt akadt le a horogról, vagy megtépett már az elején. Sosem rá méretezett cuccal akasztottam meg, jellemzően olyan helyen, ahol nem sok esélyem volt megfogni, bokorban, vagy nádban.
Idén egy kis csatornán akasztottam egy kiló körülit, amely szintén a szák előtt fordult le, pedig igazi nyúlánk, szép nyurga volt. Ami kevéssel találkoztam, az mind meglépett!
Párommal és apukámmal megint ellátogattunk erre a vízre a rekkentő hőségben. Párom nagyon komoly ütemben kezdte el szedegetni a keszegeket. Erről sajna nem készült kép, mert otthon maradt a fényképezőgép, és telefonnal nem az igazi. Több kilónyi kisebb karika, dévér, vörösszárnyú, bodorka, sneci, balin, jász került ideiglenesen a partra, majd vissza a jóvoltából, míg én kukoricával próbálkoztam, egy könnyű úszóssal a nádban, s egy fenekezővel, apró, 8 grammos ólommal, hogy ne csobbanjon nagyot a sekély vízben. Az úszósra ráetettem, de az egész nap mozdulatlan maradt - nem tudom miért, legutóbb a part szélében volt minden hal. A fenekezőt csak középtájra dobálgattam, ahol túrást láttam. Nagy horogra tettem három szem csemegekukoricát, mert az aljzat néhol kissé növényzetes, nem akartam, hogy eltűnjön benne teljesen. Párom középtájt fogta a halat csontival, s épp ezt néztem, mikor a szemem sarkából láttam, hogy elindul a feeder... Már eléggé a víz felé állt, mikor sikerült elkapnom a nyelét, s meg is akasztottam a halat! Rögtön szóltam, hogy pontyom van, így páromék nagy nehezen össze tudták rakni az általam készült összecsukható kis merítőszákot. Közben a halam kisebb-nagyobbakat húzott a fékről, de szerencsémre nem futott ki felém a növényzetbe, hanem végig középen kevert. Természetesen nem volt nagy, de kis csatornához képest, s eddigi pontynélküliségem miatt örültem neki nagyon! Gyönyörű sötét hal volt a tiszta víz miatt. Szép lassan kifáradt azért, a feederem nem túl puha, felőrölte a hal erejét. Egy komolyabb tornamutatvánnyal megszákoltam a magas partról, úgyhogy barátnőm hamarosan már fotózhatott minket. :) Amolyan kiló körüli volt. Nem mértem.

Nagyon örültem neki, természetes vízen mindig kedves nekem egy ilyen fogás. Ezek után még egyet akasztottam, de közel egy nádhoz, és a bevágás után már csattant is a zsinór. Később megindultak a kisebb jászok, párom és apukám fogtak szépen, nekem jött egy kb 30 dekás, az volt a legnagyobb.

1-2 balin is összejött mostanában, noha az igazi nagy, 3 kiló körüli meglépett a fárasztás végén. Azért sikerült bő kilósakat, meg kisebbeket fogni, pl őt:

A Dunán még egyszer sem voltam lent pár villámbalinozáson kívül, talán lassan rápróbálok feederrel! :) S idén tavasz óta nem túl bőkezű kis patakomon is igyekszek végre fogni valamit. Most csak ennyivel jelentkeztem be. :)

Rendhagyó bejegyzés - Horgászat párom szemszögéből

Sziasztok! Viki vagyok, Bence párja, és én írom most nektek ezt a rendhagyó bejegyzést, amit akár szülinapi különkiadásnak is nevezhetnénk. 

Ugyan az a bizonyos szülinap március 30-án volt, ez a horgászat a szülinapi szerda előtti hétvégén esett meg. Bence szülinapi ajándékként kérte, hogy menjünk el együtt imádott patakjára, én pedig örömmel csatlakoztam hozzá. Azért azt tudni kell rólam, hogy nem vagyok horgász, sosem jutna eszembe magamtól a horgászat. De őszintén imádok Bencével horgászni. Pedig nem túl barátnőkímélően teszi. Nem épp az a típus, aki belógat két botot a vízbe, aztán ül az árnyékban. Életemben nem gyalogoltam annyit, mint vele egy patakparton... De minden pillanatát élvezem a közös pecáknak. Imádok természetben lenni (főleg Vele), a csörgedező patakot hallgatni, élvezni, hogy olyan helyekre sétálunk, ahol a természetet ember ritkán háborgatja. És imádok olyat csinálni a Szerelmemmel, amit ő ennyire imád. Imádom a lelkesedését, ahogy teljesen átszellemül, és gyermeki örömmel látja viszont a természetet minden alkalommal, nagyon szeretek osztozni a szenvedélyében. 

A mi természeti-szerelmi idillünk

10 óra körül indultunk el busszal, egy óra múlva már a patakparton voltunk. Először az útnál próbáltunk dobálni, inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel. Én is megpróbálkoztam a dologgal, és ahogy az lenni szokott, a dobásaim 90%-a a fűben landolt. De tovább igyekeztem töretlen lelkesedéssel, Bencét nyüstölve, hogy vajon mit csinálok rosszul...:) A pergetés nem vált ott be, látszólag nem voltak éhesek a halak, ezért megpróbálkoztunk az úsztatással egy álló résznél. Ott egyszerűbb volt próbálkoznom, hiszen a nagy dobásra itt nem volt szükség, és próbálkozásomat (fél)siker koronázta. Sikerült kiemelnem a vízből egy kis bodorkát, aki megkönnyítette a halvisszaengedős horgászok dolgát, és magától visszaugrott a patakba. Ezután apukámmal való találkozás miatt nagyjából másfél órára megszakadt a peca, de aztán újra belevetettük magunkat. 

A nagy ho-ho-ho...

Bence kedvenc helye felé vettük az irányt, ahova azzal az eltökélt szándékkal mentünk, hogy én fogjak kárászt és keszeget. Jó sokat sétáltunk, majd megérkeztünk a környék legmélyebb pontjához (közel 2 m). Kedvesem belógatta a botot, itt tartottunk egy rövid ebéd- és ölelkezésszünetet. Amíg én az ebédemet fejeztem be, Bence már elkezdett úsztatni, és fogott egy szűk 10 deka körüli kárászt. Ezután megkaptam a (staféta)botot. Egyszer csak mozogni véltem látni az úszót, bevágtam, és meglepetésemre egy kárász lógott a csalin. Majd megismétlődött a folyamat, és egy karikakeszeget sikerült kiemelnem. Bence kérésére ide kell írnom, hogy az a bizonyos úszó, amit használtunk, a Mosoni Horgásztól kapott úszó volt. Még az amatőrnek is bevált. :) 

Az általam fogott kárász Bence által tartva - hiszen én csak a boton keresztül fogom meg a halat... :)

Szerelmem fő terve pedig a domolykó fogatása volt velem, hiszen az a kedvence. Nekiláttunk hát ennek is. Dobálgattunk a kis színes, tőlem kapott Salmo Hornettel, ám nagy érdeklődés nem igazán mutatkozott. Egyszer-kétszer éreztem, hogy valami megszaglássza a wobit, egyszer még tisztán látszott is a talán rajtam gúnyolódó domolykó, de nem győztem meg, hogy érdemes ráharapni a csalira. Ekkor merült fel bennünk a gondolat, hogy ilyen tiszta víznél, gyönyörű napos időben nem lehet holmi tarka-barka, neonszínű  műhallal megtéveszteni az okos domit, ezért átváltottunk Komáromi Ádám sötét színű faragványára. Ezzel már sikerült akasztani, de azon a helyen nem hittek már nekünk a domolykók. Elindultunk tovább, még egy helyen sikerült akasztani egyet, de őt sem sikerült kifogni. Egy harmadik helyen kellett próbálkoznom, mire végre éreztem a kapást, a határozott húzást, és a végén meglett a hőn áhított 22-23 centis domi.

Első pergetett domolykóm

Visszafelé sétálva Bence dobált, fogott még egy hasonló méretűt, és egy fél kiló körüli példányt is. 

Na jó, az igazi nagy ho-ho-ho...

Azért Ő sem bírta ki egy kis peca nélkül

Egy szebbecske is megvolt azért

A buszmegállóhoz indulva még egy csodás élményben volt részem. Láttunk elsuhanni egy gyönyörű, elképesztően élénk kék színű valamit, amint azt később Bencétől megtudtam, egy jégmadarat. A buszmegállóban már nem tudtam nem leülni a földre, hiszen a rövid ebédszüneten kívül végig gyalogoltunk. De jól eső fáradtság volt. Minden alkalommal az, mikor a természetben Szerelmemmel töltött nap után fáradok el valami olyanban, amit ő ennyire élvez. Lesz még sok ilyen, együtt pecálós nap. :) 

Megesett: 2016.03.27.              Írta: Kiss Viktória (horgászatos információt szolgáltatta: Schmidt Bence)

A domikirály bűvöletében – újratöltve.

Harmadszor látogattam el idén szeretett vizemre. Talán kezdhetne egyhangú lenni a színhely, de számomra több okból sem az – s remélem, kedves olvasóim sem érzik majd így! Mire a végére ért, egy csoda lett az a nap.

Kedves vizemet más oldalról közelítettem meg, mint eddig. Otthon egy kis sütnivalót ígértem, így egy doboz gilisztával, s néhány úsztatós szerkóval egészítettem ki könnyű oldaltáskám – a Mosoni Horgásztól kapott dugókkal felszerelve azokat. Pergetni egyáltalán nem is terveztem. A szokásosnál is nagyobb volt a víz, így mindenképp a bokrok mögötti visszaforgókat céloztam meg. Néhány bodrira, és pár kárászra számítottam. Az első bokor mögött mély vizet találtam, a helyiek által is sűrűn látogatott a hely. Nem is véletlenül. Már első dobásra kis kárász akadt a horogra.

Nem volt egyedül. Mikor rájöttem, hogy nem fenéken vannak, inkább vízközt, a kapások száma drasztikusan megnőtt. Kezdetben egészen aprók jöttek – karika, bodorka, kárász – majd mikor már kezdtek odaférni, 1-1 tenyeres karcsi is beköszönt már. Egy csodás sügér is elmarta egy ízben a lehulló gilisztát, így a teríték kezdett igencsak színes képet mutatni!

A kispatakos peca egyetlen hátránya, hogy egy gödörből gyorsan ki lehet fogni, ami ott lakik. Fél óra elteltével már néma csend volt, úszóm meg sem moccant sokáig. Váltásra adtam a fejem, tovább mentem. A jobb helyek ekkorra már foglaltak voltak, így jellegtelen kis visszaforgókban sétáltattam a csinos kis pedzőt. Meglepetésemre első helyen egy kis jász rántotta hirtelen víz alá azt, tovább tarkítva a palettát. Egy apró dévér is beköszönt. Így haladgattam tovább, majd minden bokor mögött lakott egy kárász, vagy bodorka. 1-1 tenyeres is volt köztük. Imádom a cserkelős úszós horgászatot! Majdnem olyan mozgékony, mint a pergetés.

A sütnivaló mennyiség lassan összegyűlt, s indultam visszafelé, ahol a legjobb helyet még útba szerettem volna ejteni.

Itt is ültek azonban. Mivel ezen a környéken nemigen volt úsztatható pálya, úgy gondolta, hogy a maradék kis időben mégiscsak megúsztatom a Barátnőmtől kapott kis Horneteket!
Mivel a víz nagyon koszos volt, a világosabbikat tettem fel, hadd rikítson. Népszerű helyen dobáltam  párat, de semmi. Dél múlt már, nem épp a legjobb kapásidőszak, nem is bíztam a dologban. Egy viszonylag sekély részhez érkeztem. Hátha kirajzottak már ide a kisebb domcsik! A mederben lassan kopogtattam a feneket a Hornettel, mikor…
Bummmmm. Zzzzz-zzzzz-zzzzzz… még észbe sem kaptam, a rávágással kapásból lehúzott vagy tíz métert valami. Csak tartottam a lüktető, bólogató pálcát, és hitetlenkedve meredtem a hatalmas burványokra. Bár sekély volt a víz, halam nagyon sokáig nem mutatta magát, és jó néhányszor nekiiramodott minden irányban. Egyértelműen csukára gondoltam, melyből bár keveset fogtam, volt köztük szűk kettes, az már tud így védekezni egy könnyű pálcán. Aztán felbukkant egy számomra, mondhatni kezdő pergető számára értelmezhetetlen méretű buksi fej. Nem azért értelmezhetetlen, mert mások ne fogtak volna már ennél jóval nagyobbakat is, hanem mert egyrészt azonnal láttam, hogy ez életem hala, plusz aznap tényleg alig dobtam néhányat, egy totálisan átlagos helyen. Nyúltam a szákért, de nem találtam. Basszus, az előző helyen hagytam! Remegő kézzel próbáltam a part menti lassú vízbe terelgetni tekintélyes méretű ellenfelemet. Nem volt egyszerű művelet, s a kiemelése sem, szájszéles akadás volt, így elég veszélyesnek is tűnt. Szerencsére sikerült elsőre biztos fogást találnom – alig értem át a tarkóját a feléig! -, és kiemeltem életem legnagyobb fejes domolykóját!

Megvaaaagy!

Gyorsan fotóztam, igyekeztem minél jobb állapotban visszahelyezni oda, ahová tartozik. Egy közös fotót azért muszáj volt készítenem. :)

46 cm!

Nagy az öröm, életem legnagyobb domija! :)

Végül persze visszaengedtem. Látszott rajta a fáradtság, de hamarosan újult erőre kapva elillant – s újra azzá vált, amely találkozásunk előtt volt számomra: a kis patak titokzatos domikirályává.