Húszperces történetek...

A múlt héten elég jó kis patakpecát tudhattam magam mögött, domival, süllővel, balinnal, jásszal, de mivel aznap írtam meg az aktuális bejegyzésem, inkább eltettem szűkösebb időkre. Majd valamikor sorra kerül. A héten - egy fél órás márnázástól eltekintve, melyet a zord idő, s túl kevésnek bizonyuló ruhám miatt hamar feladtam - kétszer bő negyed órát horgásztam. Egyszer szürkület körül UL cuccal a gébeket vettem üldözőbe, míg egyszer egyéb okok miatt patakom felé vitt az utam, és ennyi időm volt csupán arra, hogy megdobáljam a kedvenc helyem...

I. felvonás: a Duna csúf "sügerei".

   Hogy miért is hívtam hívatlan kis barna migránsunkat a Duna sügerének? Gyakorlatilag ugyanaz a tápláléka, ugyanolyan módszerrel fogható pergetve is. Csak persze rondább, nem őshonos, jóval kisebb kihívás, kisebbre nő, kisebb sportélmény. De ha kevés ideje van az embernek, remek szórakozást tudnak nyújtani.
   Egy vízi alkalmatosságon állva fogtam neki a műveletnek. Kérdezhetnénk, miért nem süllőztem, vagy csukáztam, de a helyi kompos - aki gyakorlatilag minden nap rájuk próbál, nem is keveset, és remek horgász! -, két hete fogott utoljára. Ehhez nekem sok kedvem nem volt, ezért döntöttem az akciódús peca mellett.
    8-as jigfejre 2 centis kis twisztert húztam, leengedtem a fenékre, és finoman pöcögtetni kezdtem. Videót is lőttem róla gyorsan! Bár a második videón, párom gébpergetésében tán jobban látszik a módszer. :))) Ez utóbbi még szeptember elején esett meg, mikor semmi pénzért nem volt hajlandó jönni egy normális hal sem hajnalban, így ehhez a mentőövhöz folyamodtunk. :)

De a jelenbe visszakanyarodva nem is váratott sokáig magára az első kis békafejű, irdatlan nagyokat tudnak ám odasózni a műcsalinknak, sokkal hevesebb a kapása, mint a sügéré! Rövid "fárasztás" után fogtam kézbe, s szabadítottam meg a horogtól.
  

Az eseménysor gyakran ismétlődött. Minden dobásra volt piszkálás, gondolom javarészt az apraja lehetett, nem akadtak meg. Azért így is jött jó pár darab. :) A naplementével együtt már szinte nem is voltak csúfak.
Szinte.

II. felvonás: Mit tud a kedves patakom 20 perc alatt?

   Sikerült elhagynom néhány holmim a minap, de a facebooknak és a szerencsének köszönhetően meglett. A megbeszélt helyre igyekeztem, hogy átvegyem, azonban érkezésem után volt még úgy 50 percem a találkáig. A patak úgy negyedóra járásnyira van, úgy döntöttem hát, hogy magammal viszem a pergetőbotom, pár gumihalat, aztán legrosszabb esetben sétáltam egyet.
   Nagyon csípős idő volt, ráadásul szürkület. Ahogy sejtettem, a patak az esőzés miatt nagy vízhozammal, sárosan száguldott medrében, de egy kiterebélyesedő gödörben csak lassan hömpölygött. Szélsebesen szétszedtem a botom, s feltettem egy frissen vett Savage Gear Cannibal Shad-et jó élénk színben.
   Bedobtam, belerántottam, hagytam visszahullani, majd újra és újra... egyszer csak odakoppintott valaki. Odavágtam, de semmi. Ki lehetsz? Újat dobtam, s pont ugyanott ismét odamaszatolt valami, de most már oda is ragadt. Meglepődve láttam, amint egy csodaszép sügér bukkan fel, vadul cikázva próbált szabadulni színes piercingjétől. Nem sokat sügereztem életemben, keveset is fogtam, eddig ez volt a legnagyobb, valamennyivel húsz centi felett lehetett. A kis mohó, hogy nekiment a 8 centis csalinak!

   Dobáltam tovább, de semmi. Nem is hittem benne, ez is csodaszámba ment. Volt még negyed órám. A következő 10 percben jó alaposan letapogattam gumimmal a gödröt és környékét, végül cserére szántam el magam. Ebből a fajta gumiból még egy színt rendeltem, a világossárgát, fluoreszkáló hatása miatt. Gondoltam ilyen sáros vízben pont jó választás lehet. Feltöltöttem a telefonommal, s magam elé lógattam. Furcsa látvány volt, ahogy világított a víz alatt, valahogy kételkedtem, hogy miért rontana neki egy ragadozó egy fluoreszkáló valaminek... bepottyantottam pár méterre egy akadó mellé, ahová eddig is már vagy hússzor dobtam. Hagytam volna lehullani, de nem ment. Rádobtam egy ágra? Belepöccintettem, mire vissza is rúgott a hal... Fejrázásaiból rögtön kiderült, ki a tettes. Kicsit kihasználta a nagy sodrást, vissza is tört párszor a fenékre, de végül csak szákomba tereltem a bő méretes süllőt. Olyan 35-6 centi körül lehetett, pataki szinten már egész jónak számít.
Lőttem pár fotót, majd visszaengedtem. Kettőt-hármat még dobtam, de aztán mennem kellett.

Csodás kis húsz perc volt. Az ilyen szerencsés horgászatokon látom, mennyire megéri megbecsülni a patak kincseit... Hosszútávon meghálálja azt. :)


Megesett: 2015.11.24.                                  Írta: Schmidt Bence

Pár óra a kis patakon...

   Már napok óta terveztem, hogy elmegyek kedves kis patakom egy nemrégiben felfedezett, kihalt, s emiatt nagyon bőkezűen adakozó részére. Az időjárás azonban kicsit közbeszólt, s az eső, viharok ígéretének árnyékában nem mertem megkockáztatni az átszállást, így csak a közeli, mindenki által látogatott – és rabolt szakaszra mertem elzarándokolni.

    Az ottani legjobb hely szerencsére szabad volt. Pergetni és úsztatni és szándékoztam, így kezdésnek beszórtam fél kiló etetőt pár maroknyi csemegekukoricával.  Majd pergetőbotot ragadtam, hogy míg az ki nem fejti a hatását, cserkeljek kicsit.
    A mostanában e helyütt szokásos forgatókönyv szerint semmi mozgás, szedés, rablás, halra utaló jel. Sokfős kosarazó bandák tevékenykednek erre éjjelente, valamint mindenki ide szokott járni, így messze elmarad a lejjebbi, de akár a fentebbi, sekélyebb, keskenyebb szakaszoktól is. De hát most ez van, én egy halnak is tudnék örülni!

    Egy ember alkotta tereptárgy ráfolyási részéhez értem. Hornetem halkan feküdt a vízre egy szemközti bokor előtt. Bele-bele böccintve kezdtem lassan sodortatni, vontatni, mire csak megtört a jég belevágott a villám, s már nyargalászott is le-fel hirtelen irányváltásokkal egy egész szép kis buksifejű. Szűken verte a harmincas határt. Valahogy ez az a szám a horgászberkekben, amely felett az ember szemében a siheder domolykóból felnőtt válik, s már szép zsákmánynak számít. Természetesen egy gyors fotó után elnyelte őt a sodró, koszos víz.

   Apropó. Ez a víz nem véletlenül koszos MINDIG. Néhány kilométerrel feljebb egy (magát) milliárdos kiskirály(nak képzelő egyén) lakik, aki mezőgazdasági tevékenységéhez e patak vizét használja, amely szerintem undorító. Feltételezem, megvan neki az engedélye – bár ki tudja – de akkor is. Nagyon komoly élettereket tesz tönkre, rengeteg ivadékot, ikrát, vegetációt, s a fauna széles skáláját pusztítja el. Kár érte. A patakot még soha nem láttam tisztának, a legkisebb, beállt vízállásánál sem…
   No, de legalább megvan az a hal, amiért jöttem. Visszamentem, s úsztattam kicsit. Érkezett egy szép bodorka, majd néma csend.

Aztán egy óra kitartó várakozás után egyszer csak úgy tűnt el az úszó, hogy a bot hajlani kezdett a kezemben, mire bevágtam. A víz méreteihez képest nagyon komoly erő rúgott vissza, s emelkedett meglepetésében vízfelszínre. Aztán a bő másfeles aranyhasú nagy vágtába kezdett, elkerülte a nádast, amely mellett úsztatgattam, s elindult felfelé. Egy bokorból kiszedtem, majd újra egyből. Tükörpontyom lassan elfáradni látszott. Már nyújtottam a szákom a víz felé, mikor hirtelen megkönnyebbült a felszerelés… lemaradt... naná, ahogy az lenni szokott, a legszebb hal mindig.  :)
   Csöpörögni kezdett az eső. Kitartottam még, mert még nem volt járatom visszafelé. Szerencsére azonban kitartott az alig szemetelős idő, így el nem áztam. Dobtam párat domira, de mivel sok cuccom volt, nem tudtam igazán rájuk próbálni, mert röghöz voltam kötve. Gondoltam, megnézem a tüskéshátúakat, fogtam már kiló felettit is belőlük itt.
   Először élénkebb színű gumikkal próbálkoztam, bejártam egy százméteres szakaszt, de semmi. Majd végül visszatérve hirtelen ötlettől vezérelve az etetés helyén döcögtettem végig egy tompa, kishalas színű 5 centis mann’s halacskát. Tán a másodszor lógattam be, s emelgettem csak úgy szinte botvégről, mikor elnehezedett a botom, s be is vágtam neki azonnal. Hevesen rázta a fejét, süllő volt, még ha nem is nagy. A fél kilót sem érte el, de azért örültem neki. : ) Fotó után persze gyorsan távozott, őt aztán pláne nem szabad sokáig szárazon tartani.

   Lassan mennem kellett. Fogtam ugyan ma is halat, s nem maradt szárazon a kezem – nekem ez már elég – de maradt persze bennem hiányérzet, hisz ilyen szép kisvízi pontyhoz még nem volt szerencsém. De mit lehet tenni… majd megpróbálom újra a napokban. : )  

   Az ősz ugyan már erősen a nyakunkon van, s némelyik fa levele már reszketve hullik alá, de azért én még remélem elég sokáig tudok majd járni szeretett kis patakomra. :)




Megesett: 2015.09.24.                                  Írta: Schmidt Bence

Magas víznél a Dunán...

...azaz a rekordközeli alacsony vízálláshoz képest hetven centivel magasabbnál. Olyan régen volt már ennyire kint a víz, hogy így már gazban is lehetett dobálni, mert benőtte az amúgy szinte mindig víz alatt lévő kövezést. Felkerekedtem újra, s barangoltam két órát a számomra oly kedves sekély szakaszomon...

   A partra érve meglepődve láttam, hogy a sekély placcon megakadt(?) egy kifejezetten nagy fa. Azért kérdéses a dolog, mert madzaggal egy hatalmas palack van hozzákötve, melyet mindenképp emberi kéz hozott létre.
   Elsőnek szeretek 0-ás, esetleg 00-ás körforgóval dobálni, mert arra minden ráveti magát, s így azonnal kiiktatom a betli lehetőségét. Sneci vagy apró balin, esetleg kis jász szokott lenni ez a "biztosítékhal", ezúttal a fenti felsorolás második tagja támadott. Az említett két vas közül a nagyobbikkal csaptam be. Hatalmas szájánál, és gigantikus méreteinél már csak a... műcsali volt nagyobb. :)

   Rögtön ezután érkezett meglepetésre egy kb. 30-35 centis kis csuka, ebben a sekély, húzós vízben még sosem találkoztam vele. Kiemeléskor azonban kipattant belőle a horog, s gyorsan kereket oldott.

   Megpillantottam egy jászt, amint épp átbukott a fa alatt. Gyorsan fölé lopakodtam - ez a mutatvány a zörgős kagylóágyon nem egyszerű -, majd jó hosszút dobtam egy 1-es meppsel, szinte merőlegesen a folyásra, enyhén lefelé. Lassan tekertem, hagyva, hogy megtegye félköríves pályáját, s az egyik kis belepöccintésnél irdatlan erővel vágott oda a jaszkó, nagy csobogást csapott - majd meglépett. Próbálkoztam még ugyanott vassal, apró wobikkal, de nem volt több rávágásom.
   Az újdonsült akadó felé álltam, s a ráfolyó részt elkezdtem szórni egy 5 centis törtcsőrűvel, immáron céltudatosabban nagyobbra vadászva. Nagyjából a harmadik dobásnál megismétlődött az előző jelenet, de ismét nem akadt jól. Kezdtem bosszankodni, sajnos errefelé a parti zónában nemigen állnak ki ezek a szebb példányok, inkább messze bent a csónakosok fogják csak őket, így nem túl gyakori, hogy így esznek. Némi dobálózás után visszamentem a fa alá, hátha újra beállt oda valami vöröses uszonyú szépség. Néhány dobás után gondoltam egyet, s próbaképp egy 1 grammos, 6-os kis jigorogra felfűztem egy 2,5 centis fehér twistert, abban bízva, hogy így a kis súllyal a sekély víz ellenére szinte merőlegesen eldobhatok, és még mindig nem akadok el.
   Így is tettem. Beálltam a vízbe csizmaszárig, így megnőtt a dobástávolságom, ami a kis súly miatt sokat jelenthet. Vízre érkezés után lassan pöcögtetve sodortattam lefelé a kis gumit félkörívben. Másodikat dobtam, mire a zsinór vízbe érő szakaszán látszott, hogy az döccen egyet, s nem megy tovább. Be is emeltem azonnal, mire ismét heves csapkolódás volt a válasz, mely szinte azonnal a víztetőn zajlott. Vöröses uszonyai, s jellegzetes védekezése nem hagytak kétséget afelől, kivel is van dolgom. Csak el ne menjen megint - fohászkodtam, s imáim meghallgattatásra találtak. Óvatosan terelgettem, igyekezdtem ugrálása és fejrázásai közepette is tartani vele a kontaktust, majd végül sikerült tarkón ragadni. Csodaszép volt, kiló körül lehetett a súlya. Gyorsan készítettem egy fotót otthon sebtiben összebarkácsolt kis "fotóállványom" segítségével, majd útjára engedtem.
Egyik kedvenc halam, s talán a legszebbnek őt tartom.

 

   Lassan mennem kellett. Pár percet még próbálkoztam, igyekeztem becsapni még egyet közülük, ám több érdeklődő nem akadt. Vízben állva lassan haladtam visszafelé. Ezzel az érzéssel soha nem tudok betelni, tényleg. Ha jobb idő van, akkor papucsban teszem ezt, tegnap viszont, a történet napján azonban igencsak hűvös volt, s akár zápor is előfordulhatott volna, így maradt a csizma. Azért így sem rossz.

   Pláne úgy nem, hogy nem sokkal később, egy elég jellegtelen, gyors vízen egy nagyon apró kis házi bogárral sikerült elejtenem másik nagy kedvencemet, egy kedves kis domolykót. Nem túl gyakori vendég a Dunán, ezen a pályán azonban néha be-be esik.

 Lassan már szürkült. Hazafelé még meg-megálltam néha, s ahogy az lenni szokott, az este közeledtével megindultak a nagyok. :)

   Csodás, színes kis UL peca volt megint. Négy halfaj érkezett, s sikerült egy szebbecskét is ideiglenesen ujjaim rabruhájába öltöztetni. Soha rosszabbat. :)



Megesett: 2015.08.24.                    Írta: Schmidt Bence

Gebedés - avagy gébpergetés a Dunán

   Vannak napok, mikor a hal annyira nem eszik, hogy még egy csodás hajnali Duna sem igen ad halat. Ilyen volt a legutóbbi feederes pecám is. Erősen alternatív módszerhez kellett hát nyúlnom...

   Hajnali 4:15-kor értem a partra, s a jobb helyek már foglaltak voltak. Szentségeltem egyet magamban, bár végül is mit vártam, munkaszüneti nap volt. Legközelebb háromkor kelek. Azért a dunai napfelkelte így is szép volt, annak ellenére, hogy magát a pirkadatot aljas módon elrejtette szemeim elől pár felhő.

   Egy húzósabb szakaszra szorultam ki, amely amellett, hogy nagyon vitte a szereléket, s így nem lehetett normális távban megtartani azt 150 grammal sem, még akadt is.
Azért próbálkoztam becsülettel, mindennel. A két jó helyen akadt a két szomszédnak egy-egy siheder márnája, azon kívül senkinek semmi... nekem is egész délelőtt csupán két dévér, egy karika, s egy laposkeszeg akadt... a szebbik dévér lehetett tán szűken kilós. A zsákmányt színesítette egy extrém kis méretű küllő - nem merem meghatározni egyértelműen, hogy fenékjáró-e, ugyanis nagyon halvány volt -, amely minden bizonnyal nagyon közel állt negatív rekordomhoz - ha nem döntötte meg azt...

   De mindeközben reeeengeteg üres, várakozással teli lyuk volt, amit én nemigen szívlelek. Ezért sem tudok nagytestű halakra horgászni, nekem muszáj, hogy mindig történjen valami...

   Aztán meg is elégeltem mindezt. Majd máskor jobban fog enni. Felfűztem egy 2 grammos 8-as jighorogra egy 2 centis kis relax gumit, és elkezdtem emelgetni a kövek közt...
   Buff - jelentkezett az első, kivételesen örömmel látott bevándorló. Olyan vehemenciával érkezett, hogy lehúzta a gumit a horogról, épp hogy tartotta még valami. Visszaengedtem, finoman remegtettem, alig egy méterre a parttól, mire újra nekiment, s ezúttal már rá is ragadt... Ez az amúgy mérhetetlen bosszúságot okozó hal nagyon kellemes kis UL élményt tud ám szerezni! A módszer ugyanolyan, mint a sügerezésnél megszokott emelgetés, csak még vehemensebbek a nekifutásaik, szinte ki akarják tépni a botot az ember kezéből, és meglepően jól védekezdnek... csak épp a feederes megszokás miatt hihetjük azt, hogy gyengécske kis hal, szinte észrevétlen kapással. Milyen ötletes, és őshonos halainkat is óvó ötlet lenne egy UL gébpergető verseny. :)

   Mivel a géb - tapasztalataim szerint - sunyi módon hátulról támad, és fogazata azért van, így elég sok a félig, vagy nagy ritkán teljes egészében lehúzott gumi. Érdemesebb hát tán galléros jigeket használni, vagy keményebb anyagú csalit, mert azért olyan értéke nincs, hogy nagy nehezen megszerzett apró twistereinket eltüntesse...
   Egy ilyen esetem volt, valamint 2-3 alkalommal félig húzták le. Ezt követően lecsíptem két bordányit a plasztik testéből, így a horog a farok csatlakozása körül jött ki. Emiatt sokkal gyakoribb volt az akadás, ritkább a lehúzás, a gébnek pedig annyira mindegy, hogy kicsit gyengébben mozog így a műcsali... És csak jöttek, és jöttek, megszámlálhatatlanul...

   Miután az egyik elvitte tízórai gyanánt a kis aranyszín flitterest, feltűztem a helyére egy rikítóbb, narancssárga színűt. Még jobban ették. Annyira jól, hogy néhány  darab megfogása után egyszer csak komolyabb rávágást komolyabb ellenállás követett, felsejlett egy nem túl nagy, tarka csukatest, majd távozott egyetlen ilyen kisméretű jighorgommal.

   Sajnos otthon maradtak saját készítésű "hyperlight", gombostűből hajllított, s ezáltal szakáll nélküli ul jigeim, így ezek után nem tudtam többet fogni, pedig próbálkoztam kicsit nagyobb, hatos méretűvel is. Nem erőltettem azonban túl sokáig, mert így állandóan a gumit fogták, és nem akartam abból is feleslegesen elveszteni még többet.

Mindent egybevetve egészen jó élmény volt, mondhatni, mentőöv. Azt hiszem, gyakrabban nyúlok ehhez, ha épp nem eszik a hal a feederen, vagy éppen ha már elmúlt a hajnali varázs, és befejezésül pergetni vágyom kicsit...

 * * *

   A nap krónikájához hozzátartozik, hogy életemben gyakorlatilag először kimentem éjjel célzottan harcsára pergetni egy sekély placcra egy órára. Bő fél órányi dobálás után hangosan le is verte egy a sodrásban megtartott felszíni wobblert, de kb. 10 másodperc után kereket oldott. Nem akadt jól, van ilyen. Sajnáltam, mert pont az a kategória volt érzésre, amely nem volt túl kicsi, de nem is volt megfoghatatlan, a buffanása utáni felcsapásából, és erejéből 3-6 kilósra becsültem, bár mivel semmi tapasztalatom nincs, ez csalóka lehet.

Majd tán legközelebb... :)



Megesett: 2015.08.23.                  Írta: Schmidt Bence