Győzelem és vereség – a nagy halak napja a kis patakon.

Óriási árhullámok haladtak végig a patakon s ágrendszerén, tavasz óta nem tudtam kifogni olyan alkalmat, mikor rá is érek, és horgászható is. Most nagyjából azonban visszament, s bár látszott a pusztítás nyoma, megpróbáltam, hátha.

Egy nagyon kicsi patakon kezdtem. Egyik előző cikkemben említettem, hogy vettem egy igazi UL botot – eddig igazából csak könnyűpergetőm volt, gerincesebb, vaskosabb.  Mindenképpen tesztelni akartam. Szokatlanul messze repült a könnyű kis Komáromi Ádám féle csali az eddigi merev botomhoz képest, s már le is akarta szedni valami beesőre. Elvétette. Szép lassan kezdtem el betekerni, hogy minél tovább ott maradjon a wobi a támadó orra előtt, s próbálkozásomat siker is koronázta - vehemens kapás után karikába görbült a pici bot, noha a domi sem volt nagy. Soha jobb kezdést!

Az első aznapi!

Hozzá kel tenni, hogy déltől horgásztam 5 óráig ebben a rekkentő hőségben, így a domik eztán felvették szokásos „megcsippentem, de el nem kapom” viselkedésüket, így több üres rávágás következett. Párom csinált nekem egy kis fekete wobblert, na, gondoltam kipróbálom azt is, legalább rávágásig eljuthatok. Kaptam is párat, majd egy méretéhez képest meghökkentően erős kapás után egy bő 10 centis kis domolykó penderült ki a vízből – a méretei miatt szó szerint. Jót mulattam szegényen, gyorsan vissza is engedtem.

Barátnőm kis wobblere is célba talált!

Kis idő után visszaváltottam az előző wobira, zavaros volt még a víz, az kicsit színesebb volt. Nem sokat haladtam, mikor végre igazi bummbele rávágást kaptam, s végre egy szebb alatt hajladozott a rendkívül puha pálca. Ő sem tudott szabadulni, megmerítettem hát, s fotó után mehetett útjára.

Szebb domi. Háttérben látszik a rengeteg esőzés okozta pusztítás.

Itt zárul le egy fejezet, eddig tartott az, amit patakpecának lehet hívni. Ami ezután következett, arról még a legnagyobb jóindulattal sem lehetett volna azt állítani, hogy egy 3 méter széles vízbe való.

Egy nagy gödörnél megpróbáltam pontyozni és süllőzni. Feltett szándékom volt ugyanis, hogy idén fogok egy potyeszt  egy patakból. Semmi. Kihúztam, és kicsit feljebb barangoltam egy egygrammos úszós kis horgos cuccal, zsebemben egy doboz csontival, kezemben egy maroknyi etetőanyaggal. Ez az ág egy nagyon keskeny kis gyorsfolyású patakocska, amelyben leginkább csak domolykót, néhány bodorkát és kárászt szoktam fogni. Eléggé messze felmentem, és árgus szemekkel vizslattam a két-három méter széles kis vizet, hogy hol találok olyan kis visszaforgót, amelyben legalább egy rövid ideig meg tudom tartani az úszómat. Végül találtam is egy apró kis gödröcskét egy bokor alatt, ahova bedobtam a kis etetőanyagomat. Belógattam a cuccot, és az első úsztatásra már jelentkezett is egy szép bodorka. Ezután következett egy percnyi kapástalan időszak, amely annak is volt betudható, hogy úszómat egy-két centire a túlsó fűszálakhoz kellett dobnom, hogy legalább néhány másodpercig a gödör területén sodródjon. Aztán egyszer csak az úszó elakadásszerűen megállt, de közben mintha remegett is volna, a biztonság kedvéért azért bevágtam, hátha... Nagy súlyba ütközött a kis pálca, halam először a gödör területén kevert szorosan a fenékhez tapadva, így rögtön tudtam, hogy a várva-várt ponty küzd a horgomon, aztán egyszer csak meglódult lefelé, ami nem volt tréfadolog, mert öt-hat méterrel lejjebb egy nagy bokor állta az útját. Az utolsó pillanatban sikerült megállítanom, és akkor tudatosult bennem, hogy a merítőszákot a lenti helyemen hagytam. Halam lassacskán felbukkant a víz tetején is, s valóban egy kiló körüli tükörponty volt. Alig hittem a szememnek. Most már csak meg kellene valahogy fogni... A part nagyon magas volt, így hát elég komoly tornamutatványt kellett végrehajtanom, hogy átnyúljak a nagy sáson, és tarkón ragadjam. Sokadik próbálkozásra végre sikerült, nagy volt az örömöm!

A hőn áhított potyesz... el sem hinné az ember, hogy itt lakhat ilyen! A mellúszói alatt látható sásszálak mellett kapott.

Gyorsan készítettem pár fotót meglepő zsákmányomról, aztán nagypapám halászléelvonási tüneteit enyhítendő szákba helyeztem. Próbálkoztam még itt egy darabig, de már csak egy kárász jött, pár méterrel odébb. 

Felirat hozzáadása

Visszabattyogtam hát fő helyemre. Most egy kicsit egy helyben ülve terveztem horgászni. Ezért bedobtam két könnyű fenekezőt, egyiken halszelettel, másikon kukoricával. Alig telt el egy kis idő, rázkódni kezdett a halszeletes bot spicce. Adtam neki egy kis zsinórt, aztán bevágtam. Halam nagy sebességgel megindult lefelé, aztán vagy fél méter magasra kiugrott megvillantva zöld ruháját. Csuka. Épp azon kezdtem aggódni, vajon milyen mélyre nyelte, de addigra már üresen jött ki a szerelékem. Nem harapta el, csupán nem akadt jól. Nagyjából két kilós lehetett. 

Kissé félve dobtam vissza, mert drótelőkém nem volt, de gondoltam, több ekkora hal egy ilyen kis patakban úgy sem lesz. Fenéket. Alig hittem a szememnek, mikor a halszeletes bot újra rángatózni kezdett. Igyekeztem türelmesen kivárni megint, majd ezúttal keményebben dörgöltem oda neki. Mintha fatuskóba akadtam volna. Először csak egyhelyben kevergett, aztán recsegve megindult a fék, és hatalmas tempóval elkezdett lefelé száguldani. Amikor először bukkant fel, majd' hanyatt estem a meglepettségtől. A horgon védekező csuka nagyjából 80-90 centi volt, és legalább 5 kilós. Nem volt időm azon gondolkodni, hogy mégis hogy a fenébe kerül egy ekkora krokodil ebbe a vízbe, mert épp trükkös mutatványait próbáltam kivédekezni. Körülbelül 5-6 alkalommal sikerült az utolsó pillanatban megfordítanom egy-egy nagyobb bokor előtt, s már vagy 10 perce fárasztottam. Már kezdtem közel húzni a parthoz, s ekkor tudatosult bennem, hogy merítőszákom ehhez a szörnyeteghez túl kicsi. Lehajoltam hát a víz felé, bízva abban, hogy ha a zsinórom már eddig kibírta, akkor még fél percet túlél. Hát nem így lett, megiramodott a túlpart felé, fékem sivítva adta a zsinórt, és ekkor végre sikerült fogást találnia monofil zsinóromon. Kezem-lábam remegett. Nem hittem volna, hogy ekkora jószággal akadok ma össze. Több kapásom már nem volt, azért így is sikeres napot zártam, hisz egy méretes pataki ponty már egy ideje tervben volt. A csukákért meg majd még visszajövök! :)

                                    Írta: Ínhüvelygyulladás miatt Párom, Viki. Diktálta: jómagam.