A domikirály bűvöletében – újratöltve.

Harmadszor látogattam el idén szeretett vizemre. Talán kezdhetne egyhangú lenni a színhely, de számomra több okból sem az – s remélem, kedves olvasóim sem érzik majd így! Mire a végére ért, egy csoda lett az a nap.

Kedves vizemet más oldalról közelítettem meg, mint eddig. Otthon egy kis sütnivalót ígértem, így egy doboz gilisztával, s néhány úsztatós szerkóval egészítettem ki könnyű oldaltáskám – a Mosoni Horgásztól kapott dugókkal felszerelve azokat. Pergetni egyáltalán nem is terveztem. A szokásosnál is nagyobb volt a víz, így mindenképp a bokrok mögötti visszaforgókat céloztam meg. Néhány bodrira, és pár kárászra számítottam. Az első bokor mögött mély vizet találtam, a helyiek által is sűrűn látogatott a hely. Nem is véletlenül. Már első dobásra kis kárász akadt a horogra.

Nem volt egyedül. Mikor rájöttem, hogy nem fenéken vannak, inkább vízközt, a kapások száma drasztikusan megnőtt. Kezdetben egészen aprók jöttek – karika, bodorka, kárász – majd mikor már kezdtek odaférni, 1-1 tenyeres karcsi is beköszönt már. Egy csodás sügér is elmarta egy ízben a lehulló gilisztát, így a teríték kezdett igencsak színes képet mutatni!

A kispatakos peca egyetlen hátránya, hogy egy gödörből gyorsan ki lehet fogni, ami ott lakik. Fél óra elteltével már néma csend volt, úszóm meg sem moccant sokáig. Váltásra adtam a fejem, tovább mentem. A jobb helyek ekkorra már foglaltak voltak, így jellegtelen kis visszaforgókban sétáltattam a csinos kis pedzőt. Meglepetésemre első helyen egy kis jász rántotta hirtelen víz alá azt, tovább tarkítva a palettát. Egy apró dévér is beköszönt. Így haladgattam tovább, majd minden bokor mögött lakott egy kárász, vagy bodorka. 1-1 tenyeres is volt köztük. Imádom a cserkelős úszós horgászatot! Majdnem olyan mozgékony, mint a pergetés.

A sütnivaló mennyiség lassan összegyűlt, s indultam visszafelé, ahol a legjobb helyet még útba szerettem volna ejteni.

Itt is ültek azonban. Mivel ezen a környéken nemigen volt úsztatható pálya, úgy gondolta, hogy a maradék kis időben mégiscsak megúsztatom a Barátnőmtől kapott kis Horneteket!
Mivel a víz nagyon koszos volt, a világosabbikat tettem fel, hadd rikítson. Népszerű helyen dobáltam  párat, de semmi. Dél múlt már, nem épp a legjobb kapásidőszak, nem is bíztam a dologban. Egy viszonylag sekély részhez érkeztem. Hátha kirajzottak már ide a kisebb domcsik! A mederben lassan kopogtattam a feneket a Hornettel, mikor…
Bummmmm. Zzzzz-zzzzz-zzzzzz… még észbe sem kaptam, a rávágással kapásból lehúzott vagy tíz métert valami. Csak tartottam a lüktető, bólogató pálcát, és hitetlenkedve meredtem a hatalmas burványokra. Bár sekély volt a víz, halam nagyon sokáig nem mutatta magát, és jó néhányszor nekiiramodott minden irányban. Egyértelműen csukára gondoltam, melyből bár keveset fogtam, volt köztük szűk kettes, az már tud így védekezni egy könnyű pálcán. Aztán felbukkant egy számomra, mondhatni kezdő pergető számára értelmezhetetlen méretű buksi fej. Nem azért értelmezhetetlen, mert mások ne fogtak volna már ennél jóval nagyobbakat is, hanem mert egyrészt azonnal láttam, hogy ez életem hala, plusz aznap tényleg alig dobtam néhányat, egy totálisan átlagos helyen. Nyúltam a szákért, de nem találtam. Basszus, az előző helyen hagytam! Remegő kézzel próbáltam a part menti lassú vízbe terelgetni tekintélyes méretű ellenfelemet. Nem volt egyszerű művelet, s a kiemelése sem, szájszéles akadás volt, így elég veszélyesnek is tűnt. Szerencsére sikerült elsőre biztos fogást találnom – alig értem át a tarkóját a feléig! -, és kiemeltem életem legnagyobb fejes domolykóját!

Megvaaaagy!

Gyorsan fotóztam, igyekeztem minél jobb állapotban visszahelyezni oda, ahová tartozik. Egy közös fotót azért muszáj volt készítenem. :)

46 cm!

Nagy az öröm, életem legnagyobb domija! :)

Végül persze visszaengedtem. Látszott rajta a fáradtság, de hamarosan újult erőre kapva elillant – s újra azzá vált, amely találkozásunk előtt volt számomra: a kis patak titokzatos domikirályává.

Kárászdömping egy apró kis patakon, némi domolykóval megspékelve

   A nyár első napjain látogattam el egy pici kis patakra. Nem a megszokott helyemre mentem, ami a maga 6-7-8 méteres szélességével és méter körüli átlagmélységével a környék messze legnagyobb vízfolyása, hanem attól jóval feljebb, egy olyan részre, ahol az átlag szélesség 2-2,5 méter, a mélység 30 centi, és rengeteget kell gyalogolni 1-1,5 méter magas sásban és bozótban, hogy horgászható részhez érjen az ember. A vízügy egy helyen sorozatban keresztköveket hozott létre, s ezek alatt közel méteres mélységet sodort ki magának a víz. Ide látogattam el UL botommal saját készítésű úszós felszereléssel.

   Sokan felhördülhetnek, hisz egy ilyen kis pálca nem úsztatni való. Általában nem is, de mivel itt csak apró halakból álló élménypeca várható, s a víz is kicsi, ezáltal sokkal élvezetesebb kárászozni is vele, mint egy keményebb cuccal. Buszról leszállva kb. két kilométernyi séta következett, mely minden volt, csak nem könnyű. Tavaly nyáron voltam itt 1-2 alkalommal, tudtam, hova kell mennem, de akkor jobban le volt kaszálva, most 1 méternél kisebb sehol sem volt a gaz. Az elmúlt évben sikerült itt meglepő eredményt is elérnem, 30-40 dekás, valamint közel kilós ponty, és közel méretes harcsa is akadt a horgomra, néhány szebb domival megfűszerezve. A fő hal azonban a 8-10 dekás kárász, rájuk fájt most leginkább a fogam. Egy jó kis élménypecára, sok kapással...

Legtöbb helyen alig látszik...

Az igazi vadon... :)

Ezek az ominózus keresztkövek, melyek "felhízlalják" maguk felett, és kimélyítik maguk alatt a vizet. Itt gyűlnek össze a környék halai...

 

   Nagy nehezen eljutottam a kedvenc helyemre.  Alig tudtam leverekedni magam a meredek parton, s kialakítani egy helyet, ahol stabilan állhatok. Felszereltem botom, és gilisztát tűztem a horgomra, mely tapasztalatom szerint ezen a vízen sokkal jobban működik, mint a csonti. Kezdetnek a mélységet szerettem volna megmérni. 80 centi körülire húztam a szereléket, de nem ment le. Persze, hogy nem, hiszen máris a szájában fogta a horgot egy kis kárász.

Az invázió megkezdője

   Nem ritka jelenség, minden gödörben szokott ülni néhány hal, melyeket gyorsan ki lehet fogni. Aztán általában elfogynak. Most is így kezdődött, vagy 5 percig kis túlzással nem tudtam beállítani a feneket. Csak jöttek és jöttek... kíváncsi voltam, mikor fogynak el, hisz a pataki peca tényleg olyan, hogy komoly utánpótlás - etetés nélkül pláne - egy adott helyen nincs, a halmennyiség meg véges. De csak nem akart fogyni. Vagy a harmincadik halat fogtam már, mikor kezdtem felfogni, hogy itt valami elképesztő halmennyiség van. Gyakorlatilag többen vannak, mint a víz! Elkezdtem felvenni a kapásokat, akkor még nem blog miatt, csak ismerősömet is meg akartam fűzni egy kis pecára, miatta, hogy elhiggye, hogy itt tényleg ennyi kapás van!

   Egy olyan ismerősről volt szó, aki épp akkor váltotta ki az engedélyét, és sosem fogott még halat. Erre aztán tökéletes!
   A kárászok pedig csak jöttek, és jöttek. Sosem akartak elfogyni. Technikáról sokat nem érdemes írni, hisz csak be kellett lógatni a cuccot s kész. Sebesebb folyású részeken visszatartottam, akkor is jöttek a "rávágások". Próbáltam szelektálni egy ideig kukoricával, hátha ott ül egy ponty is, de esélytelen volt, azt is azonnal tologatni kezdték a karcsik. Hogy lehet 8-10 négyzetméteres helyen ennyi? El sem tudtam képzelni. Hisz amikor itt jártam, akkor úgy volt, hogy egy gödörből kijött 3-4 darab, aztán vége. Tovább mentem, a következő gödörben megint fogtam párat... és így tovább. Biztos nemrég szökhettek ki a halastavakból, amelyeken keresztülfolyik!

Átlagméret

   Miután megfogtam az utolsó kárászom, nem azért hagytam abba, mert már megállt a hal, hanem mert mennem kellett. - tavalyról emlékeztem egy pár méteres szakaszra, ahol járkálni szoktak a - patak méretéhez képest - szebb, közel félkilós domik. Így sem voltam elégedetlen, közel száz kárászt fogtam, becslésem szerint 80-90 darabot. Igazán szép nem esett köztük, de akciót bőven szolgáltattak!
Siettem vissza, hogy még megdomolykózhassam a kedvenc helyemet. Közben egy még sosem próbált helyen még lógattam egyet, egy kis domi lett a jutalmam.

   Folytattam tovább az utam, ennél szebbekre vágytam. A túlparton egy legelő szürkemarha kíváncsi tekintete kísért el egy darabon...

Béke :)

Végre megérkeztem. Szélsebesen átszereltem, akkor még csak kis 500 Ft-os Goldstar Bug-om volt, azt tettem fel. Az első pár dobás nem hozott eredményt, de mintha egy kanyar külső ívén láttam volna valamit... odadobtam, s már szedte is le a domolykó. Mindig hihetetlen, amint egy másfél méter széles vízen egyszer csak egy szép hal küzd a zsinór végén! Keményen ellenállta, bemenekült többször a sűrű növényzetbe, de végül csak meglett! Olyan negyven dekás forma, szűk harminc centi volt.

A kicsiny patak királya!

   Mivel nagy ramazurit csapott, több nem jött, mentem is el. Igencsak élménydús horgászatot tudtam magam mögött egy igazi vadvízen!
   Az imént nem véletlenül említettem ismerősömet. Pár nappal rá vele is elmentünk. A múltkori halbőség ugyan nem volt, de azért így is be lett avatva, ketten tán 30 kárászt foghattunk, közte jött egy helyi viszonyok közt egész szép, 25-30 deka körüli, amit szerencsére ő fogott, kopogtatós módszerrel egy olyan gyors folyású helyen, amit én sosem próbáltam volna, az egyik surranó ráfolyásánál. :)

   Szép lassan alábbhagyott a júniusi meleg - jöttek helyette a szúnyogok. Elvezettem a domis helyre, hogy megszerezze az első szebb halas élményét, mutattam neki, hová dobjon - de úgy tűnt, aznap nem voltak ott. Mondtam neki, hogy még azt a kanyart dobálja meg ott, nekem is ott jött! De neki már elege lett a szúnyogból, beburkolózott a fölsőjébe.
   Naná, hogy ott jött első dobásra nekem a félkilós domolykó... ismét megerősödött a tény, hogy a horgászat néha elmebetegeknek való, és kitartás kell hozzá. :)

Akkorra már olyan szúnyogfelhőben voltunk, hogy alig láttunk ki belőle. De szó szerint. Menekülőre is fogtuk.

Élménydús két nap volt, hihetetlenül sok hallal, és rengeteg kapással! Számomra kis pluszt adott, hogy Szerelmemmel való megismerkedésem előestéjén történt a dolog. Annak, aki nem feltétlenül az óriásokra megy, mindenképp ajánlom kipróbálásra a kispatakos úsztatást és pergetést! Ha meg valakivel meg kell szerettetni a horgászatot, akkor pláne! :)


Megesett: 2015.06.06. és 13-án            Írta: Schmidt Bence

Halas ajándékok - ajándék halak

Közeleg a Karácsony. Van olyan szerencsém, hogy két helyről is kaptam pár apróságot, s mindkettőjüktől még az ünnepek előtt, így szerdai patakos kiruccanásomon kipróbálhattam őket. Kedves párom két kis Salmo Hornettel ajándékozott meg, melyek már nagyon-nagyon hiányoztak az arzenálomból. Ez az első domivadász szezonom, nem volt még igazi téli wobim, csak felszíniek.  Épp emiatt nagyon örültem neki.
Az elmúlt évben viszonylag keveset fordítottam úszós horgászatra, amin a következő évben változtatok majd, ehhez segített hozzá újdonsült barátom, a szintén - de még milyen! - blogíró Mosoni Horgász. A kézzel készített, több méretben és formában kapott úszói - melyek közül néhány igazi libatoll - biztos hozzásegítenek majd melegebb időkben pár kellemes élményhez!
Na de egy szó, mint száz, ezeket szerettem volna kipróbálni. Tél van, a vizek hidegek, három hete voltam utoljára horgászni, nem tudtam, patakom hogy áll épp, de bíztam benne, hogy tán egy kósza halat csak megcsípek...

Azok a bizonyos karácsonyi meglepetések... :)

Barátnőm ajándéka...

...s amivel Mosoni horgász barátom ajándékozott meg!

   No de térjünk kicsit rá a pecára. A rövid vonatozás számomra összekötődött valami egészen felemelő érzéssel. Két helyre megyek vele ugyanis: páromhoz, vagy a patakra. Fülemben Ludovico Einaudi In un'altra vita című muzsikája szól mindig - első 4-5 patakos, kezdeti felfedező pecám képes összefoglalóját ebben a videóban nézhetitek meg, ha érdekel, s alatta ez szól -, így hangolódom, akármelyikhez is vezet épp utam.

   Egy kisebb, kedvenc patakomba beletorkolló vízfolyás mellett visz az utam mindig, melyben tavasszal fogtam pár domit, de már régóta semmit, s egy ideje már rá se próbáltam, mivel halastavakon folyik át, s azokat még az októberi nagy esők óta eresztik, nagy a sebessége. Jóval keskenyebb, s valamivel változatosabb a folyása, mint azé, ahová járok, s a vize is jóval tisztább. Most kicsit konszolidáltabban csordogált medrében, úgy határoztam hát, hogy pár percben rápróbálok.

Dús növényzettel keretezett kis víz...

Változatos mederrel

   Nemigen bíztam a sikerben, inkább csak meg szerettem volna nézni az ajándék wobblerek mozgását, s próbálgatni az általam faragottakat. Rikítóbb színűeket kértem, mert ahová inkább járok, annak mindig nagyon zavaros a vize. Az itteni tisztaság miatt inkább a sötétebbiket tettem fel, elhúztam magam előtt, tetszett. És még hozzáadódik az a plusz, hogy kitől kaptam... jajj, csak be ne szakítsam jó sokáig... :)
   Egye fene, ha már itt vagyok, dobálok egy kicsit. Tudni kell, hogy nyáron ez a víz gyakorlatilag horgászhatatlan, s van, hogy a meder közepén is fent van a sás, akár még ilyenkor is. Az első pár dobással valamit kopogtattam, így a víz átlátszósága miatt lopakodva kémleltem olyan hely után, ahol mélyebbnek tűnik, s nem burványlik a teteje, hogy legalább 30-40 centi vízrétekben táncoltathassam kis HP színkódú 2,5 centis ajándék Hornetem. Találtam is egy ilyen szakaszt, de semmi. Mosolyogva emlékeztem vissza, hogy itt láttam legutóbb egy vidrát, amit kimászik a partra, majd mire elő akartam venni a gépemet, megijedt, és visszaugrott. Tovább álltam, megdobáltam egy bokor környékét, de semmi. Haladtam tovább, már nem is szándékoztam többet dobni, de találtam egy olyan szakaszt, mely elég mélynek tűnt ránézésre, és nem is húzott veszettül. Eldobtam a túlsó sásfal mellé, egész finoman remegtetve lassan tekerni kezdtem, mire valami odacsippentett. Jesszus, ez hal!
Annyira váratlanul ért, hogy be sem vágtam. Szerencsére jól akadt így is, s némi forgolódás után megadta magát az aranyszínű domolykó.

Gyönyörű színekben tündököl. Érdemes összehasonlítani a következő képekkel,
mennyire más a színe, mint a koszosabb vízben fogottnak...

   Hogy milyen is a vízminőségbeli különbség? Itt egy fotó a torkolatról. Mert a milliárdosok megtehetik, hogy belőle locsolják a földjeiket...

   Na vissza a fő vonalhoz. Dobtam még párat, de sokat nem akartam itt időzni - pedig lehet, hogy kellett volna! - mert azért a nagyobb patakban több a potenciál, méretben és fajban is. Bandukoltam hát tovább, s az egyik kanyar után már a felkelő nap fogadott.

   Jól estek melengető sugarai a didergős reggelen. Innentől aztán egyre jobban lekívánkozott rólam a dupla öltözet... Végül elértem a kedvenc helyemig. Dobáltam mindennel, gumiztam, wobblereztem, semmi. Haladtam tovább, semmi. Azaz nem igaz, csak hal nem volt. Más bőven... :)

9 órától délig hajítottam bőszen mindent, amit csak tudtam, de egy árva csippentésem sem volt. Ismertem egy kis lyukat, ahol szokott állni néhány kárász és bodorka. Mindig viszek magammal egy úszós cuccal felszerelt létrát, ki tudja alapon, meg egy doboz gilisztát. Természetesen az egyik legkisebb ajándék úszóval volt szerelve, azt lógattam egy bokor ágai közé. Nem is kellett sokat várni, már oldalazott is, egy pici kárász kívánta meg a gilisztát.

Kárász ifjonc

   Nem sokkal később megérkezett az ikertesó is. Kis szünet után aztán egy másik kis lyukhoz mentem, ahol egy nagyjából 10x10 centis kis lyuk áll a rendelkezésre, ott kell tartogatni az úszóst a lassú áramlatban. Apró bodrikra leltem itt, belőlük fogtam ki hármat. Szebbek szoktak itt lapulni, de rengeteg friss pikkely volt a parton, mostanában szedhettek ki elég sokat, és pucolhatták meg.

Ez a méret érdeklődött

   Tán tavasszal majd belefutok olyan halba, mely eleget tesz barátom jókívánságának, s el is meríti a gyönyörű pedzőket. 1 órám volt már csak a buszom érkezéséig, abbahagytam az úszózást, elindultam visszafelé, s közben dobáltam. Olyan helyre értem, ahol már voltam, s nem is szokott olyan jó lenni, mikor az egyik dobásnál az élénkebb, GT színű kis Hornetre kaptam egy kis csippentést. Hohó! Dobtam is vissza azonnal. Gyorsan beletekertem, hadd vibráljon, majd megállítottam, s csak pöcögtettem a sodrásban, éppen hogy csak tekerve a kart. Egyszer csak megszűnt a remegés a kezemben, be is vágtam a megtolós kapásnak. El sem hittem, egy egész jó kis domi futkározott a zsinórom végén! Beleállt a nagyon erős sodrásba, alig tudtam magamhoz húzni, de végül csak megszákoltam. Alulról súrolhatta a 30 centit.

Kukucs!

Érdemes megnézni a színét. Fakó, szinte fehér az elsőhöz képest. Azért természetesen így is nagyon szép! :)

   Juhé! Már kezdtem beletörődni, hogy életemben először nem fogok itt domolykót. Hirtelen sokkal fürgébben ugráltam a soron következő beállókhoz, s a meder közepén húzott, feneket kopogtató kis ajándék wobbler segítségével a víz megajándékozott még egy, előzőnél azért szerényebb méretű fejessel.

Búcsúdomi

   Ő volt a nap utolsó hala, alig volt már pár dobásra időm ezután. Kellemes kis téli kiruccanás volt - még ha igencsak melós is -, boldog voltam, hogy mindkét ajándékomat hallal avathattam fel.
Igazi ünnepi peca volt.

Boldog Karácsonyt minden kedves olvasómnak! :)



Megesett: 2015.12.22.                                     Írta: Schmidt Bence

Séta közben

    A héten a rossz idő és munka miatt egyáltalán nem tudtam horgászatra időt szakítani. Kedves barátnőm beleegyezése nyomán azonban úgy alakult, hogy sétáltunk egyet a Duna-parton, s vittem magammal egy botot is, hogy közben 20-30 percet dobáljak majd, csillapítva vele elvonási tüneteim...

   Kedvenc helyemre mentünk. Nem sok reményt fűztem hozzá, egyrészt kicsit magasabb víznél jó, másrészt az idő szűkössége miatt. Vittem UL-szerkót, de kivételesen annyira nem ahhoz volt kedvem, így beraktam az előző héten a Mosoni Horgásztól kapott kézzel készített úszót, s némi csontit is.
   Késő délután értünk oda, a lassan már alábukó Nap által rózsaszínre festett vaskos, fodros felhők alá. Az eső csak 1-2 órával azelőtt állt el, így a gomolygó pára még festőibbé tette a hangulatot. Kedvesem elő is vette olcsó fotómasinám, s kattintgatott bőszen. Nagyrészt persze én voltam az alany. Hangulatos képek születtek az idő, a fotós, s a hely adottságai jóvoltából, hisz egy rendkívül sekély szakasz ez, ahol mindenképp csak gázolva lehet horgászni.
   Ez az egész egy sajátos geológia képződmény, mely egy olyan bazalt fajtából áll, mely az egész Földön egyedülálló, és sehol máshol nincs jelen, s egy olyan löszképződményből, mely szintén ritkaságszámba megy. Ennek összessége nagyjából olyan, mintha a Holdon járna az ember. További különlegessg, hogy a parton álló "hegy" mozog, süllyed, s azzal arányosan emelkedik ez ki, így folyamatosan változik az arculata. Ezenkívül egy rövid szakaszon sóder is fellelhető, amit természetvédő ismerősöm el sem hitt, hisz nagyjából Dunaföldvár alatt már elvileg sehol nincs olyan. Itt mégis. Noha nem tisztán, de van az is.
   Na de vissza a jelenbe. Ennek a zátonynak a felső felén kezdtem, de ott csak felfelé lehet dobálni, ami a lustuló jászoknak már kicsit gyors. UL cuccal kezdtem, s miután nem volt érdeklődő, feltettem az ajándék úszós úsztatós szerkót bő csonticsokorral. Mivel azonban így csak szabadon tudtam magam felé úsztatni a nagy sodrásban, nem voltam vele eredményes, lejjebb mentünk. Pár kép azért készült. :) 

   A következő megállónál már csak úsztattam, de csak egy percet időztünk, vándoroltunk is tovább a "Holdon."

   Aztán végül megérkeztünk a kedvenc helyemhez. Itt a legsekélyebb a pálya. 20-30 métert be lehet menni úgy, hogy gatyáig sem érne a víz. Én csizmaszárig álltam be, s magam alatt úsztatgattam, de ilyen vízállásnál elég röhejesnek hatott ez a 30 centis vízben. Ide ki leginkább áradásban, nyáron szoktak állni. Barátnőm talált egy helyes kis szigetet alattam, melyre állva szemből tudott fotózni. No, már profi fotósom is van, az ajándékúszómat használom, csak valami hal kellene. Legalább egy 15 centis jászt adna a sors...de persze etetés, s idő nélkül...
   Szerencsémre a tekintetem visszakalandozott az úszóra, mely szép komótosan oldalazni kezdett. Bevágtam neki, s legnagyobb meglepetésemre vörösesen felburványlott a víz, s lüktetni kezdett a botom, a karom... Megvan! Jász! Miközben elmagyaráztam fotósomnak, miképpen állítsa be a kamerafunkciót, döbbenten fárasztottam nem is túl apró ellenfelem, egészen meghökkentett ebben a 25-30 centis kis vízben, etetés nélkül. Néha nekem is lehet szerencsém! Egyre közelebb ért, végül boldogan tarkón ragadtam ellenfelem.
   Rég örültem már így halnak. Olyan régen voltam lent, nagyon kellett. A fárasztás második feléről egy videó is készült. Remélem, a nagyon rossz minőség ellenére a hangulatot visszaadja, hogy milyen érzés vízben állva 30 centis vízből szép halat fárasztani. :) Kedvesem kattintott egy gyors képet a halról, majd az ajándék úszóval párosítva kedves ajándékozó horgásztársam részére, majd velem, s a visszaengedést is dokumentálta. Szépséges, bizonyára kiló feletti jászomat elnyelte a kristálytiszta vizű sodrás.

   Továbbhaladva már nem sok időt szántam a próbálkozásra. Két helyen álltunk meg, egy kis szigeten, ahol barátnőmnek volt sikere. Elláttam instrukciókkal, mit tegyen, ha eltűnik az úszó, majd nekiálltam beállítani mini fotóállványom egy közös kép kedvéért, mikor eltűnt a szépen megmunkált parafa, s ő az instrukciókat gyönyörűen követve megfogta első kis balinját. :) Végül persze a közös kép is elkészült.

   Továbbmentünk. Már csak egy helyen dobtam párat, de hideg is volt, a nap is lebukóban volt, hazaindultunk hát, nyomunkban a rózsaszín fellegekkel. Csodás kis este volt.

   Megesett: 2015.10.17.                           Írta: Schmidt Bence                                                      Fotózta és lektorálta: Kiss Viktória