Rendhagyó bejegyzés - Horgászat párom szemszögéből

Sziasztok! Viki vagyok, Bence párja, és én írom most nektek ezt a rendhagyó bejegyzést, amit akár szülinapi különkiadásnak is nevezhetnénk. 

Ugyan az a bizonyos szülinap március 30-án volt, ez a horgászat a szülinapi szerda előtti hétvégén esett meg. Bence szülinapi ajándékként kérte, hogy menjünk el együtt imádott patakjára, én pedig örömmel csatlakoztam hozzá. Azért azt tudni kell rólam, hogy nem vagyok horgász, sosem jutna eszembe magamtól a horgászat. De őszintén imádok Bencével horgászni. Pedig nem túl barátnőkímélően teszi. Nem épp az a típus, aki belógat két botot a vízbe, aztán ül az árnyékban. Életemben nem gyalogoltam annyit, mint vele egy patakparton... De minden pillanatát élvezem a közös pecáknak. Imádok természetben lenni (főleg Vele), a csörgedező patakot hallgatni, élvezni, hogy olyan helyekre sétálunk, ahol a természetet ember ritkán háborgatja. És imádok olyat csinálni a Szerelmemmel, amit ő ennyire imád. Imádom a lelkesedését, ahogy teljesen átszellemül, és gyermeki örömmel látja viszont a természetet minden alkalommal, nagyon szeretek osztozni a szenvedélyében. 

A mi természeti-szerelmi idillünk

10 óra körül indultunk el busszal, egy óra múlva már a patakparton voltunk. Először az útnál próbáltunk dobálni, inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel. Én is megpróbálkoztam a dologgal, és ahogy az lenni szokott, a dobásaim 90%-a a fűben landolt. De tovább igyekeztem töretlen lelkesedéssel, Bencét nyüstölve, hogy vajon mit csinálok rosszul...:) A pergetés nem vált ott be, látszólag nem voltak éhesek a halak, ezért megpróbálkoztunk az úsztatással egy álló résznél. Ott egyszerűbb volt próbálkoznom, hiszen a nagy dobásra itt nem volt szükség, és próbálkozásomat (fél)siker koronázta. Sikerült kiemelnem a vízből egy kis bodorkát, aki megkönnyítette a halvisszaengedős horgászok dolgát, és magától visszaugrott a patakba. Ezután apukámmal való találkozás miatt nagyjából másfél órára megszakadt a peca, de aztán újra belevetettük magunkat. 

A nagy ho-ho-ho...

Bence kedvenc helye felé vettük az irányt, ahova azzal az eltökélt szándékkal mentünk, hogy én fogjak kárászt és keszeget. Jó sokat sétáltunk, majd megérkeztünk a környék legmélyebb pontjához (közel 2 m). Kedvesem belógatta a botot, itt tartottunk egy rövid ebéd- és ölelkezésszünetet. Amíg én az ebédemet fejeztem be, Bence már elkezdett úsztatni, és fogott egy szűk 10 deka körüli kárászt. Ezután megkaptam a (staféta)botot. Egyszer csak mozogni véltem látni az úszót, bevágtam, és meglepetésemre egy kárász lógott a csalin. Majd megismétlődött a folyamat, és egy karikakeszeget sikerült kiemelnem. Bence kérésére ide kell írnom, hogy az a bizonyos úszó, amit használtunk, a Mosoni Horgásztól kapott úszó volt. Még az amatőrnek is bevált. :) 

Az általam fogott kárász Bence által tartva - hiszen én csak a boton keresztül fogom meg a halat... :)

Szerelmem fő terve pedig a domolykó fogatása volt velem, hiszen az a kedvence. Nekiláttunk hát ennek is. Dobálgattunk a kis színes, tőlem kapott Salmo Hornettel, ám nagy érdeklődés nem igazán mutatkozott. Egyszer-kétszer éreztem, hogy valami megszaglássza a wobit, egyszer még tisztán látszott is a talán rajtam gúnyolódó domolykó, de nem győztem meg, hogy érdemes ráharapni a csalira. Ekkor merült fel bennünk a gondolat, hogy ilyen tiszta víznél, gyönyörű napos időben nem lehet holmi tarka-barka, neonszínű  műhallal megtéveszteni az okos domit, ezért átváltottunk Komáromi Ádám sötét színű faragványára. Ezzel már sikerült akasztani, de azon a helyen nem hittek már nekünk a domolykók. Elindultunk tovább, még egy helyen sikerült akasztani egyet, de őt sem sikerült kifogni. Egy harmadik helyen kellett próbálkoznom, mire végre éreztem a kapást, a határozott húzást, és a végén meglett a hőn áhított 22-23 centis domi.

Első pergetett domolykóm

Visszafelé sétálva Bence dobált, fogott még egy hasonló méretűt, és egy fél kiló körüli példányt is. 

Na jó, az igazi nagy ho-ho-ho...

Azért Ő sem bírta ki egy kis peca nélkül

Egy szebbecske is megvolt azért

A buszmegállóhoz indulva még egy csodás élményben volt részem. Láttunk elsuhanni egy gyönyörű, elképesztően élénk kék színű valamit, amint azt később Bencétől megtudtam, egy jégmadarat. A buszmegállóban már nem tudtam nem leülni a földre, hiszen a rövid ebédszüneten kívül végig gyalogoltunk. De jól eső fáradtság volt. Minden alkalommal az, mikor a természetben Szerelmemmel töltött nap után fáradok el valami olyanban, amit ő ennyire élvez. Lesz még sok ilyen, együtt pecálós nap. :) 

Megesett: 2016.03.27.              Írta: Kiss Viktória (horgászatos információt szolgáltatta: Schmidt Bence)

Halas ajándékok - ajándék halak

Közeleg a Karácsony. Van olyan szerencsém, hogy két helyről is kaptam pár apróságot, s mindkettőjüktől még az ünnepek előtt, így szerdai patakos kiruccanásomon kipróbálhattam őket. Kedves párom két kis Salmo Hornettel ajándékozott meg, melyek már nagyon-nagyon hiányoztak az arzenálomból. Ez az első domivadász szezonom, nem volt még igazi téli wobim, csak felszíniek.  Épp emiatt nagyon örültem neki.
Az elmúlt évben viszonylag keveset fordítottam úszós horgászatra, amin a következő évben változtatok majd, ehhez segített hozzá újdonsült barátom, a szintén - de még milyen! - blogíró Mosoni Horgász. A kézzel készített, több méretben és formában kapott úszói - melyek közül néhány igazi libatoll - biztos hozzásegítenek majd melegebb időkben pár kellemes élményhez!
Na de egy szó, mint száz, ezeket szerettem volna kipróbálni. Tél van, a vizek hidegek, három hete voltam utoljára horgászni, nem tudtam, patakom hogy áll épp, de bíztam benne, hogy tán egy kósza halat csak megcsípek...

Azok a bizonyos karácsonyi meglepetések... :)

Barátnőm ajándéka...

...s amivel Mosoni horgász barátom ajándékozott meg!

   No de térjünk kicsit rá a pecára. A rövid vonatozás számomra összekötődött valami egészen felemelő érzéssel. Két helyre megyek vele ugyanis: páromhoz, vagy a patakra. Fülemben Ludovico Einaudi In un'altra vita című muzsikája szól mindig - első 4-5 patakos, kezdeti felfedező pecám képes összefoglalóját ebben a videóban nézhetitek meg, ha érdekel, s alatta ez szól -, így hangolódom, akármelyikhez is vezet épp utam.

   Egy kisebb, kedvenc patakomba beletorkolló vízfolyás mellett visz az utam mindig, melyben tavasszal fogtam pár domit, de már régóta semmit, s egy ideje már rá se próbáltam, mivel halastavakon folyik át, s azokat még az októberi nagy esők óta eresztik, nagy a sebessége. Jóval keskenyebb, s valamivel változatosabb a folyása, mint azé, ahová járok, s a vize is jóval tisztább. Most kicsit konszolidáltabban csordogált medrében, úgy határoztam hát, hogy pár percben rápróbálok.

Dús növényzettel keretezett kis víz...

Változatos mederrel

   Nemigen bíztam a sikerben, inkább csak meg szerettem volna nézni az ajándék wobblerek mozgását, s próbálgatni az általam faragottakat. Rikítóbb színűeket kértem, mert ahová inkább járok, annak mindig nagyon zavaros a vize. Az itteni tisztaság miatt inkább a sötétebbiket tettem fel, elhúztam magam előtt, tetszett. És még hozzáadódik az a plusz, hogy kitől kaptam... jajj, csak be ne szakítsam jó sokáig... :)
   Egye fene, ha már itt vagyok, dobálok egy kicsit. Tudni kell, hogy nyáron ez a víz gyakorlatilag horgászhatatlan, s van, hogy a meder közepén is fent van a sás, akár még ilyenkor is. Az első pár dobással valamit kopogtattam, így a víz átlátszósága miatt lopakodva kémleltem olyan hely után, ahol mélyebbnek tűnik, s nem burványlik a teteje, hogy legalább 30-40 centi vízrétekben táncoltathassam kis HP színkódú 2,5 centis ajándék Hornetem. Találtam is egy ilyen szakaszt, de semmi. Mosolyogva emlékeztem vissza, hogy itt láttam legutóbb egy vidrát, amit kimászik a partra, majd mire elő akartam venni a gépemet, megijedt, és visszaugrott. Tovább álltam, megdobáltam egy bokor környékét, de semmi. Haladtam tovább, már nem is szándékoztam többet dobni, de találtam egy olyan szakaszt, mely elég mélynek tűnt ránézésre, és nem is húzott veszettül. Eldobtam a túlsó sásfal mellé, egész finoman remegtetve lassan tekerni kezdtem, mire valami odacsippentett. Jesszus, ez hal!
Annyira váratlanul ért, hogy be sem vágtam. Szerencsére jól akadt így is, s némi forgolódás után megadta magát az aranyszínű domolykó.

Gyönyörű színekben tündököl. Érdemes összehasonlítani a következő képekkel,
mennyire más a színe, mint a koszosabb vízben fogottnak...

   Hogy milyen is a vízminőségbeli különbség? Itt egy fotó a torkolatról. Mert a milliárdosok megtehetik, hogy belőle locsolják a földjeiket...

   Na vissza a fő vonalhoz. Dobtam még párat, de sokat nem akartam itt időzni - pedig lehet, hogy kellett volna! - mert azért a nagyobb patakban több a potenciál, méretben és fajban is. Bandukoltam hát tovább, s az egyik kanyar után már a felkelő nap fogadott.

   Jól estek melengető sugarai a didergős reggelen. Innentől aztán egyre jobban lekívánkozott rólam a dupla öltözet... Végül elértem a kedvenc helyemig. Dobáltam mindennel, gumiztam, wobblereztem, semmi. Haladtam tovább, semmi. Azaz nem igaz, csak hal nem volt. Más bőven... :)

9 órától délig hajítottam bőszen mindent, amit csak tudtam, de egy árva csippentésem sem volt. Ismertem egy kis lyukat, ahol szokott állni néhány kárász és bodorka. Mindig viszek magammal egy úszós cuccal felszerelt létrát, ki tudja alapon, meg egy doboz gilisztát. Természetesen az egyik legkisebb ajándék úszóval volt szerelve, azt lógattam egy bokor ágai közé. Nem is kellett sokat várni, már oldalazott is, egy pici kárász kívánta meg a gilisztát.

Kárász ifjonc

   Nem sokkal később megérkezett az ikertesó is. Kis szünet után aztán egy másik kis lyukhoz mentem, ahol egy nagyjából 10x10 centis kis lyuk áll a rendelkezésre, ott kell tartogatni az úszóst a lassú áramlatban. Apró bodrikra leltem itt, belőlük fogtam ki hármat. Szebbek szoktak itt lapulni, de rengeteg friss pikkely volt a parton, mostanában szedhettek ki elég sokat, és pucolhatták meg.

Ez a méret érdeklődött

   Tán tavasszal majd belefutok olyan halba, mely eleget tesz barátom jókívánságának, s el is meríti a gyönyörű pedzőket. 1 órám volt már csak a buszom érkezéséig, abbahagytam az úszózást, elindultam visszafelé, s közben dobáltam. Olyan helyre értem, ahol már voltam, s nem is szokott olyan jó lenni, mikor az egyik dobásnál az élénkebb, GT színű kis Hornetre kaptam egy kis csippentést. Hohó! Dobtam is vissza azonnal. Gyorsan beletekertem, hadd vibráljon, majd megállítottam, s csak pöcögtettem a sodrásban, éppen hogy csak tekerve a kart. Egyszer csak megszűnt a remegés a kezemben, be is vágtam a megtolós kapásnak. El sem hittem, egy egész jó kis domi futkározott a zsinórom végén! Beleállt a nagyon erős sodrásba, alig tudtam magamhoz húzni, de végül csak megszákoltam. Alulról súrolhatta a 30 centit.

Kukucs!

Érdemes megnézni a színét. Fakó, szinte fehér az elsőhöz képest. Azért természetesen így is nagyon szép! :)

   Juhé! Már kezdtem beletörődni, hogy életemben először nem fogok itt domolykót. Hirtelen sokkal fürgébben ugráltam a soron következő beállókhoz, s a meder közepén húzott, feneket kopogtató kis ajándék wobbler segítségével a víz megajándékozott még egy, előzőnél azért szerényebb méretű fejessel.

Búcsúdomi

   Ő volt a nap utolsó hala, alig volt már pár dobásra időm ezután. Kellemes kis téli kiruccanás volt - még ha igencsak melós is -, boldog voltam, hogy mindkét ajándékomat hallal avathattam fel.
Igazi ünnepi peca volt.

Boldog Karácsonyt minden kedves olvasómnak! :)



Megesett: 2015.12.22.                                     Írta: Schmidt Bence