Rendhagyó bejegyzés - Horgászat párom szemszögéből

Sziasztok! Viki vagyok, Bence párja, és én írom most nektek ezt a rendhagyó bejegyzést, amit akár szülinapi különkiadásnak is nevezhetnénk. 

Ugyan az a bizonyos szülinap március 30-án volt, ez a horgászat a szülinapi szerda előtti hétvégén esett meg. Bence szülinapi ajándékként kérte, hogy menjünk el együtt imádott patakjára, én pedig örömmel csatlakoztam hozzá. Azért azt tudni kell rólam, hogy nem vagyok horgász, sosem jutna eszembe magamtól a horgászat. De őszintén imádok Bencével horgászni. Pedig nem túl barátnőkímélően teszi. Nem épp az a típus, aki belógat két botot a vízbe, aztán ül az árnyékban. Életemben nem gyalogoltam annyit, mint vele egy patakparton... De minden pillanatát élvezem a közös pecáknak. Imádok természetben lenni (főleg Vele), a csörgedező patakot hallgatni, élvezni, hogy olyan helyekre sétálunk, ahol a természetet ember ritkán háborgatja. És imádok olyat csinálni a Szerelmemmel, amit ő ennyire imád. Imádom a lelkesedését, ahogy teljesen átszellemül, és gyermeki örömmel látja viszont a természetet minden alkalommal, nagyon szeretek osztozni a szenvedélyében. 

A mi természeti-szerelmi idillünk

10 óra körül indultunk el busszal, egy óra múlva már a patakparton voltunk. Először az útnál próbáltunk dobálni, inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel. Én is megpróbálkoztam a dologgal, és ahogy az lenni szokott, a dobásaim 90%-a a fűben landolt. De tovább igyekeztem töretlen lelkesedéssel, Bencét nyüstölve, hogy vajon mit csinálok rosszul...:) A pergetés nem vált ott be, látszólag nem voltak éhesek a halak, ezért megpróbálkoztunk az úsztatással egy álló résznél. Ott egyszerűbb volt próbálkoznom, hiszen a nagy dobásra itt nem volt szükség, és próbálkozásomat (fél)siker koronázta. Sikerült kiemelnem a vízből egy kis bodorkát, aki megkönnyítette a halvisszaengedős horgászok dolgát, és magától visszaugrott a patakba. Ezután apukámmal való találkozás miatt nagyjából másfél órára megszakadt a peca, de aztán újra belevetettük magunkat. 

A nagy ho-ho-ho...

Bence kedvenc helye felé vettük az irányt, ahova azzal az eltökélt szándékkal mentünk, hogy én fogjak kárászt és keszeget. Jó sokat sétáltunk, majd megérkeztünk a környék legmélyebb pontjához (közel 2 m). Kedvesem belógatta a botot, itt tartottunk egy rövid ebéd- és ölelkezésszünetet. Amíg én az ebédemet fejeztem be, Bence már elkezdett úsztatni, és fogott egy szűk 10 deka körüli kárászt. Ezután megkaptam a (staféta)botot. Egyszer csak mozogni véltem látni az úszót, bevágtam, és meglepetésemre egy kárász lógott a csalin. Majd megismétlődött a folyamat, és egy karikakeszeget sikerült kiemelnem. Bence kérésére ide kell írnom, hogy az a bizonyos úszó, amit használtunk, a Mosoni Horgásztól kapott úszó volt. Még az amatőrnek is bevált. :) 

Az általam fogott kárász Bence által tartva - hiszen én csak a boton keresztül fogom meg a halat... :)

Szerelmem fő terve pedig a domolykó fogatása volt velem, hiszen az a kedvence. Nekiláttunk hát ennek is. Dobálgattunk a kis színes, tőlem kapott Salmo Hornettel, ám nagy érdeklődés nem igazán mutatkozott. Egyszer-kétszer éreztem, hogy valami megszaglássza a wobit, egyszer még tisztán látszott is a talán rajtam gúnyolódó domolykó, de nem győztem meg, hogy érdemes ráharapni a csalira. Ekkor merült fel bennünk a gondolat, hogy ilyen tiszta víznél, gyönyörű napos időben nem lehet holmi tarka-barka, neonszínű  műhallal megtéveszteni az okos domit, ezért átváltottunk Komáromi Ádám sötét színű faragványára. Ezzel már sikerült akasztani, de azon a helyen nem hittek már nekünk a domolykók. Elindultunk tovább, még egy helyen sikerült akasztani egyet, de őt sem sikerült kifogni. Egy harmadik helyen kellett próbálkoznom, mire végre éreztem a kapást, a határozott húzást, és a végén meglett a hőn áhított 22-23 centis domi.

Első pergetett domolykóm

Visszafelé sétálva Bence dobált, fogott még egy hasonló méretűt, és egy fél kiló körüli példányt is. 

Na jó, az igazi nagy ho-ho-ho...

Azért Ő sem bírta ki egy kis peca nélkül

Egy szebbecske is megvolt azért

A buszmegállóhoz indulva még egy csodás élményben volt részem. Láttunk elsuhanni egy gyönyörű, elképesztően élénk kék színű valamit, amint azt később Bencétől megtudtam, egy jégmadarat. A buszmegállóban már nem tudtam nem leülni a földre, hiszen a rövid ebédszüneten kívül végig gyalogoltunk. De jól eső fáradtság volt. Minden alkalommal az, mikor a természetben Szerelmemmel töltött nap után fáradok el valami olyanban, amit ő ennyire élvez. Lesz még sok ilyen, együtt pecálós nap. :) 

Megesett: 2016.03.27.              Írta: Kiss Viktória (horgászatos információt szolgáltatta: Schmidt Bence)

Kárászdömping egy apró kis patakon, némi domolykóval megspékelve

   A nyár első napjain látogattam el egy pici kis patakra. Nem a megszokott helyemre mentem, ami a maga 6-7-8 méteres szélességével és méter körüli átlagmélységével a környék messze legnagyobb vízfolyása, hanem attól jóval feljebb, egy olyan részre, ahol az átlag szélesség 2-2,5 méter, a mélység 30 centi, és rengeteget kell gyalogolni 1-1,5 méter magas sásban és bozótban, hogy horgászható részhez érjen az ember. A vízügy egy helyen sorozatban keresztköveket hozott létre, s ezek alatt közel méteres mélységet sodort ki magának a víz. Ide látogattam el UL botommal saját készítésű úszós felszereléssel.

   Sokan felhördülhetnek, hisz egy ilyen kis pálca nem úsztatni való. Általában nem is, de mivel itt csak apró halakból álló élménypeca várható, s a víz is kicsi, ezáltal sokkal élvezetesebb kárászozni is vele, mint egy keményebb cuccal. Buszról leszállva kb. két kilométernyi séta következett, mely minden volt, csak nem könnyű. Tavaly nyáron voltam itt 1-2 alkalommal, tudtam, hova kell mennem, de akkor jobban le volt kaszálva, most 1 méternél kisebb sehol sem volt a gaz. Az elmúlt évben sikerült itt meglepő eredményt is elérnem, 30-40 dekás, valamint közel kilós ponty, és közel méretes harcsa is akadt a horgomra, néhány szebb domival megfűszerezve. A fő hal azonban a 8-10 dekás kárász, rájuk fájt most leginkább a fogam. Egy jó kis élménypecára, sok kapással...

Legtöbb helyen alig látszik...

Az igazi vadon... :)

Ezek az ominózus keresztkövek, melyek "felhízlalják" maguk felett, és kimélyítik maguk alatt a vizet. Itt gyűlnek össze a környék halai...

 

   Nagy nehezen eljutottam a kedvenc helyemre.  Alig tudtam leverekedni magam a meredek parton, s kialakítani egy helyet, ahol stabilan állhatok. Felszereltem botom, és gilisztát tűztem a horgomra, mely tapasztalatom szerint ezen a vízen sokkal jobban működik, mint a csonti. Kezdetnek a mélységet szerettem volna megmérni. 80 centi körülire húztam a szereléket, de nem ment le. Persze, hogy nem, hiszen máris a szájában fogta a horgot egy kis kárász.

Az invázió megkezdője

   Nem ritka jelenség, minden gödörben szokott ülni néhány hal, melyeket gyorsan ki lehet fogni. Aztán általában elfogynak. Most is így kezdődött, vagy 5 percig kis túlzással nem tudtam beállítani a feneket. Csak jöttek és jöttek... kíváncsi voltam, mikor fogynak el, hisz a pataki peca tényleg olyan, hogy komoly utánpótlás - etetés nélkül pláne - egy adott helyen nincs, a halmennyiség meg véges. De csak nem akart fogyni. Vagy a harmincadik halat fogtam már, mikor kezdtem felfogni, hogy itt valami elképesztő halmennyiség van. Gyakorlatilag többen vannak, mint a víz! Elkezdtem felvenni a kapásokat, akkor még nem blog miatt, csak ismerősömet is meg akartam fűzni egy kis pecára, miatta, hogy elhiggye, hogy itt tényleg ennyi kapás van!

   Egy olyan ismerősről volt szó, aki épp akkor váltotta ki az engedélyét, és sosem fogott még halat. Erre aztán tökéletes!
   A kárászok pedig csak jöttek, és jöttek. Sosem akartak elfogyni. Technikáról sokat nem érdemes írni, hisz csak be kellett lógatni a cuccot s kész. Sebesebb folyású részeken visszatartottam, akkor is jöttek a "rávágások". Próbáltam szelektálni egy ideig kukoricával, hátha ott ül egy ponty is, de esélytelen volt, azt is azonnal tologatni kezdték a karcsik. Hogy lehet 8-10 négyzetméteres helyen ennyi? El sem tudtam képzelni. Hisz amikor itt jártam, akkor úgy volt, hogy egy gödörből kijött 3-4 darab, aztán vége. Tovább mentem, a következő gödörben megint fogtam párat... és így tovább. Biztos nemrég szökhettek ki a halastavakból, amelyeken keresztülfolyik!

Átlagméret

   Miután megfogtam az utolsó kárászom, nem azért hagytam abba, mert már megállt a hal, hanem mert mennem kellett. - tavalyról emlékeztem egy pár méteres szakaszra, ahol járkálni szoktak a - patak méretéhez képest - szebb, közel félkilós domik. Így sem voltam elégedetlen, közel száz kárászt fogtam, becslésem szerint 80-90 darabot. Igazán szép nem esett köztük, de akciót bőven szolgáltattak!
Siettem vissza, hogy még megdomolykózhassam a kedvenc helyemet. Közben egy még sosem próbált helyen még lógattam egyet, egy kis domi lett a jutalmam.

   Folytattam tovább az utam, ennél szebbekre vágytam. A túlparton egy legelő szürkemarha kíváncsi tekintete kísért el egy darabon...

Béke :)

Végre megérkeztem. Szélsebesen átszereltem, akkor még csak kis 500 Ft-os Goldstar Bug-om volt, azt tettem fel. Az első pár dobás nem hozott eredményt, de mintha egy kanyar külső ívén láttam volna valamit... odadobtam, s már szedte is le a domolykó. Mindig hihetetlen, amint egy másfél méter széles vízen egyszer csak egy szép hal küzd a zsinór végén! Keményen ellenállta, bemenekült többször a sűrű növényzetbe, de végül csak meglett! Olyan negyven dekás forma, szűk harminc centi volt.

A kicsiny patak királya!

   Mivel nagy ramazurit csapott, több nem jött, mentem is el. Igencsak élménydús horgászatot tudtam magam mögött egy igazi vadvízen!
   Az imént nem véletlenül említettem ismerősömet. Pár nappal rá vele is elmentünk. A múltkori halbőség ugyan nem volt, de azért így is be lett avatva, ketten tán 30 kárászt foghattunk, közte jött egy helyi viszonyok közt egész szép, 25-30 deka körüli, amit szerencsére ő fogott, kopogtatós módszerrel egy olyan gyors folyású helyen, amit én sosem próbáltam volna, az egyik surranó ráfolyásánál. :)

   Szép lassan alábbhagyott a júniusi meleg - jöttek helyette a szúnyogok. Elvezettem a domis helyre, hogy megszerezze az első szebb halas élményét, mutattam neki, hová dobjon - de úgy tűnt, aznap nem voltak ott. Mondtam neki, hogy még azt a kanyart dobálja meg ott, nekem is ott jött! De neki már elege lett a szúnyogból, beburkolózott a fölsőjébe.
   Naná, hogy ott jött első dobásra nekem a félkilós domolykó... ismét megerősödött a tény, hogy a horgászat néha elmebetegeknek való, és kitartás kell hozzá. :)

Akkorra már olyan szúnyogfelhőben voltunk, hogy alig láttunk ki belőle. De szó szerint. Menekülőre is fogtuk.

Élménydús két nap volt, hihetetlenül sok hallal, és rengeteg kapással! Számomra kis pluszt adott, hogy Szerelmemmel való megismerkedésem előestéjén történt a dolog. Annak, aki nem feltétlenül az óriásokra megy, mindenképp ajánlom kipróbálásra a kispatakos úsztatást és pergetést! Ha meg valakivel meg kell szerettetni a horgászatot, akkor pláne! :)


Megesett: 2015.06.06. és 13-án            Írta: Schmidt Bence