Meglepő közjáték...

Rendhagyó bejegyzéssel élnék, nagy meglepetésemre megjelentem legnagyobb horgászportálunk éves békéshal szavazásán! :) El sem hittem. Annyira persze nem állok jól, hisz vannak ennél szebb és érdekesebb halak, de azért nagy öröm volt! :)

http://www.haldorado.hu/articles.php?articleid=4722

Itt láthattok, a dévérkeszeg az enyém.

Csak gondoltam, megosztom. :)


Bence

Őszi életkép

   Ősz derekától a nap korai hanyatlása miatt a nappali horgászat lehetősége - UL pergetés, patakos cserkelés, egyebek - számomra munka, s a betáblázott hétvégék miatt megszűnik, így a késő őszi időszakot nálam jellemzően az esti, éjjeli horgászatok jelentik. Így volt ez a múlt héten is, melynek derekán egyik este leugrottam kedves közeli, viszonylag sekély szakaszomra, reménykedve, hogy maradt még rajta valami a gyorsan hűlő víz ellenére...

  
   Nagyon hidegek már ilyenkor az éjjelek, kétszer is meggondolja az ember, hogy egy átdolgozott nap után kimenjen-e. Kedden hamar végeztem, így némi pihenés után felhúztam több réteg ruhát mindenhová, kesztyűt, sapkát, s útnak indultam.
   20-30 dekányi epres, csontival dúsított anyagot vittem csupán - száraz tartalék mindig van, ha maradni akarnék. Egy-másfél órára bőven elég. Száz grammos kosaram messze landolt a mederben, és sajtillatú csontik várták az érdeklődőket. Másik botomat közelebb vetettem be, s nagyobb horgára két szál nagy harmatgilisztát tűztem, hátha ahhoz van inkább gusztusuk.
   Kezdetét vette a várakozás. Az őszi esték mindig csodaszépek, lassan gyülekezik a köd, de azért elviselhetetlen hideg még sincs. A sötétben történő horgászat számomra azért érdekes, mert hiába tűnik úgy, hogy esélytelen az egész, bármelyik pillanatban érkezhet egy csapat - vagy nem. Ami legjobban tetszik benne, az a gébek teljes hiánya. Idegesítő, mikor csontival gyakorlatilag nem is lehet horgászni miattuk...
   Aznap este úgy tűnt, nem jön semmi, már az indulást tervezgettem, s pakoltam össze a cuccaimat, mikor a szemem sarkából kiszúrtam a lengedező spiccet. Hohó! Odavágtam, megvan. Érezhető volt rögtön, hogy dévér van a horgon, lapjával beállva, rugdalózva védekezett. A rendkívül húzós víz vele volt, de hamar elfáradt, s onnantól könnyedén siklott szákomba. Valamivel másfél kiló alatti volt. Örültem neki, én nagyjából úgy vagyok vele, hogy ha akár csak egy kicsit is normálisabb halat fogok, már elégedett vagyok. :)

Boldogan üldögéltem újradobott botjaim mögött. Leginkább csak a belső botot néztem, hátha több is van, ahonnan ő jött. Azon van a patron, a másikat úgy szoktam megoldani takarékossági okokból, hogy egy szemközti fényforrás elé helyezem a spiccét. Mivel nem őt néztem, vélhetően figyelemhiányban szenvedhetett, ugyanis arra lettem figyelmes, hogy valami kopog. Odapillantva láttam, hogy a nyél el-el emelkedik a földtől, gyorsan oda is ugrottam. Megvan! Ő már bajszi volt. Kellemesen rohangált, noha érezhető volt, hogy nem életem márnája van a horgomon. Kint a lámpafényben még meglódult egyszer, de aztán a szákba került, majd kezembe simult a kiló körüli Rózsás.

   Maradtam még tíz percet, de a kezem a vizes halak fogdosásától már szinte jéggé dermedt, még ha az adrenalin szolgáltatott is egy kis meleget belülről. Összecsomagoltam, s elindultam haza.
   Jelenleg a szabadidőm többségét szerencsére kedves barátnőmmel tölthetem. S ha így nem is a parton, hanem akár csak egy parkban, de az őszi hangulat, mint mindenkit, engem is mindig megragad. :)

Megesett: 2015.10.27.                                Írta: Schmidt Bence

Régi cikkek kék öltözetben

   Mostani bejegyzésemben 1-2 régi cikkemet elevenítem fel, még tavaly írtam őket a jelenlegi legnagyobb hazai horgászportál részére.

A hét úgy alakult, hogy amikor ráértem volna, a Duna horgászhatatlanná vált, vagy a Balatont engedték meg, vagy a Siótkotorták, de mindenesetre tonnaszám jött a hínár és egyéb növénymaradványok, nagyjából 1-2 perc után tőből görbült a bedobott nyél. Nem is igen erőltettem.

Pénteken más okokból az utam egy kis patak mellett vitt el, ahol a sárfolyamban 15 perc horgászattal töltött idő alatt egy jó tenyeres sügért sikerült fognom.

Szombaton nagypapámmal mentem ki kicsit a helyi holtágra bodorkázni, sikerült 15-20 combosat fogni, de nem fotózgattam. Mellette UL cuccal egy vörösszárnyút és egy kis balint sikerült becsapni kis wobblerrel. A jelen időről most ennyit, kalandozzunk a múltba. :) Van benne kenyérúsztatás, UL pergetés, háziwobblerekkel is, cserkelés, feederezés... igyekeztem színes lenni. Csak aztán nagyon kék akart lenni az a szín, és kaptam is egy kicsit egy bizonyos fog fehérjéből, így ezt a projektet feladtam.

Íme a cikkeim. :)


http://www.haldorado.hu/articles.php?articleid=4324

http://www.haldorado.hu/articles.php?articleid=4395

http://www.haldorado.hu/articles.php?articleid=4473


2015.10.25                                 Írta: Schmidt Bence

Fél óra az ajándék villantókkal UL-ezve, majd éjjel nagyobb vadra lesve...

   Mostanában csak pénteken érek rá kedvenc időtöltésemre, e héten sem volt másképp. Sokat vacilláltam, hogy a Dunára menjek, avagy kis patakomra... ha ilyen keveset tud eljutni az ember a vízpartra, akkor erősen meg kell gondolni a dolgot. Most legnagyobb folyónk kapott tőlem bizalmat.

   Kedves blogíró barátom, a Mosoni Horgász jóvoltából pénteken egy takaros kis csomag érkezett a nevemre ingyen és bérmentve, ajándék gyanánt. Gyönyörű, kézzel készített úszók, villantók voltak benne, s nem is kevés... Úgy döntöttem hát, ha már feederezni úgyis csak este megyek le, gyors fél órát rászánok az ajándék villantókra, hátha felavatom lesz az egyiket. Mélyponton volt a Duna vízállásilag és kapásügyileg is, a partközelből gyakorlatilag teljesen eltűnt a hal, a falun belül hetek óta nem láttam csuka vagy balinrablást, ami egészen elképesztő. Célom tehát annyi volt, hogy egyáltalán valahogy valamilyen pikkelyes legyen, mindegy mekkora...
   Kedvenc kis sarkantyúmon kezdtem, melyen tavaly, és ennek az évnek a nyarán is rengeteg jászt, domolykót sikerült fognom, kisebb csukákkal, balinokkal tarkítva a zsákmányt. Egyszóval jó UL terep. Csakhogy olyan szinten átlátszó volt a víz, és annyira kicsi, hogy kis túlzással gyakorlatilag addig beláttam a víz alá, ameddig dobni tudtam. Semmi, sem rávágás, sem mozdulás, még küszt sem láttam. Tovább mentem, de a helyzet ugyanez volt. Kisütött a nap. Időre kellett hazamennem, így már csak nagyjából tíz percem maradt a felavatásra. A parton sétálva figyeltem, hol látok több küszt összeverődve. Egy langósabb helyen észrevettem őket, odalopakodtam. Valami apróság hajtott is. Dobtam párat a legkisebb körforgóval, ha már úgy sem a nagyja van előttem, de semmi. Na, gondoltam felteszem a legnagyobb, legnehezebb darabot, ami a nagy sokaságból a kezembe akadt, egy kékes festésűt, hogy egy stégre merészkedve a 3-4 méteres vízoszlop alsóbb rétegeit fésüljem át, hátha valami lapul ott.
   Semmi. Többedik dobásra sem. De ez nem meglepő, találkoztam útközben több nagyon jó horgásszal, volt olyan, aki pergetve nem tudott még egy bugyli csukát sem fogni az elmúlt két hétben, pedig amúgy rengeteg halat szokott fogni. Volt, aki feederrel nem ért el gébeken kívül kapást sem. S ezek nem kezdők voltak. Sajnos most épp ez a helyzet. Megtanítja jobban megbecsülni a Duna adakozó arcát.
Órámra pillantva az utolsót dobtam. Trükközgettem, de alapvetően lassan tekertem, hogy lent maradjon, de nem volt érdeklődés most sem. Hát, majd tán legközelebb. Kiemeltem a... azaz kiemeltem volna a villantóm, csakhogy kölyökbalin koma rossz néven vette, hogy az ebédje más közegbe készül, és keményen lecsapott. Nem túl hosszú huzavona után a kezembe simult a fióka, hogy aztán pár fotó után újra riogathassa a saját testhosszához nem éppen ideális méretű zsákmányjelöltjeit.

   Mennem is kellett, de örültem, hogy felavathattam az ajándékot. :) Majd tán egyszer a patakomon, vagy itt, ha nem lesz ilyen döglött a víz, valami szebbet is elkapok velük. Mentem is haza dolgozni.


   Kora este értem le a partra. Hoztam magammal egy bő  kilónyi kaját csontival feldúsítva, ezt tömködtem a 100 grammos kosaramba. Egyik nyolcas horgomra sima csontiból került 6-8 szem, míg a másikra sajtaromásból ugyanennyi. Bevetettem őket, az egyiket közepes, míg a másikat nagy távolságra, a közepest dobálom mindig ugyanoda, amolyan "minietetést" létrehozva vele hosszabb távon. A távolabbi kosarába szorosabban tuszkoltam az anyagot, hogy kicsit lassabban oldódjon, ezzel keresgéltem. Általában így szoktam csinálni.
   Két üres óra után már igen erősen evett a méreg, hogy mégiscsak a patakra kellett volna menni, ott még rossz napokon is bele lehet futni 1-1 félkilós domiba legalább, és ott még soha nem betliztem. Bíztam benne, hogy a sötétedésben megindulnak a halak, de nem. De legalább gyönyörködhettem a mélykék égben, s tengernyi csillagában. Még a tejút is élesen kirajzolódott. Falun ez nagyon szép tud lenni, olyan tiszta a levegő...
   Már-már az összepakoláson gondolkodtam, de annyira azért mégiscsak sváb vagyok, hogy bekevert kaját nem dobok ki, gondoltam, kitartok még egy picit, hogy elhasználjam. Eközben beütött a baj... így ősz derekától annak végéig igen erős allergiás rohamok törnek rám, s egy ilyen lepett meg most is, egyik pillanatról a másikra érkezve. Nem részletezem, mi és hogyan folyt egybe és mennyire, de nem volt kellemes élmény. Látni szó szerint szine egyáltalán nem láttam, így szerencsém volt, hogy a feederem vége veregetni kezdte a lábam. Hohohó! 1-2-szer ugyan mellényúltam, de aztán csak meglett a nyél, bedörgöltem neki. Márna! Végre! Nem volt óriás, de bajszos kis kedvencem így is megörvendeztetett, noha könnybe lábadt s megdagadt szememmel vizuálisan csak otthon tudtam megcsodálni. Az első fotó után sajna a fényképezőm lemerült - valóban rég töltöttem fel, így sok választásom nincs, most csak ezt tölthetem fel. Amolyan kilós forma volt.

   Átmeneti vakságom miatt a következő dobás után megengedtem a fékemet épp annyira, hogy a nagy sodrás még ne húzza meg, de a kapás már megrecsegtethesse. Nem is kellett sokáig várnom, újabb torpedó-növendék érkezett, az előzőnek szinte ikertestvére. Róla már nem készülhetett kép, márnát meg elvből nem viszek haza, így otthon sem pótolhattam e mulasztásomat.
   Épp, hogy visszaengedtem, a másik botom fékje is recsegni kezdett. Megindultak rendesen így hirtelen! Odarohantam, nagy nehezen megkerestem a botot, s ahogy egy idős horgászismerősöm mondta mindig, besuberintottam. Ez is megvan! Érezhető volt, hogy ennek nincs bajsza, egy szebb dévér küzdött a horgomon. Szákolás után megcsörgettem nagyszüleim, hogy szükségeltetik-e esetleg a konyhára. Mivel épp költözés is lesz, s ott halászlével várjuk a vendégeket, kellett nekik, így hazavittem. Tökéletes a lébe kiegészítőnek. Otthon fotóztam csak, s mértem is, 1,4 kg-ot nyomott.
   Visszadobtam mindkét botot, s ezzel pont el is fogyott az etetőanyag, amúgy is haza kellett mennem, nem bírtam volna már sokáig, az allergia egyre vadabb lett. Elkezdtem összecsomagolni, s az egyik botom össze is csuktam. Épp összegumiztam a részeket, mikor 1-1 óvatos fékreccsenést hallottam. Odabotladoztam, bevágtam, s örömmel éreztem, hogy ismét szép hal állt bele lapjával a sodrásba, újabb nagy keszeg küzd a horgon. Nagyobb volt, mint az előző, ezekben a méretekben már igencsak szép hal ő is! Mint otthon kiderült, 1,8 kg volt, már súrolta a "lapát" kategóriát. :)

   Ő lett a búcsúhalam, nem dobtam vissza többet, etetőanyag nélkül amúgy is kevesebb esélyem lett volna, plusz már szinte haldokoltam. Pedig ki tudja, még lehet, hogy jött volna 1-2, hisz ez az egész fél óra alatt zajlott le. Otthon még gyorsan lefotóztam a dévér-párost, megmértem őket, majd a pucolást papámra bízva behúzódtam jó meleg kuckómba.


Megesett: 2015.10.09                          Írta: Schmidt Bence

Másfél óra éjjel a Dunán

   Nem szoktam éjjel kint lenni, általában meló után nincs is már erőm hozzá, meg valahogy annyira nem is vonz. Azonban így az utolsó viszonylagosan melegebb - fogalmazzunk úgy, hogy még nem vészesen hűvös - éjszakákon úgy döntöttem, kimegyek egyszer feederbotjaimmal.

 

   Otthon bekevertem fél kiló kukoricadarát tapadósra, fogtam egy doboz csontit, és elindultam. Sosem voltam híve a nagy "fenékkerítésnek", részemről inkább fogok kevesebb halat, mint kicsit többet, 10000 Ft-okat bent hagyva.
   A helyem környékét végig ülték, egy vidéki horgásztársaság népesítette be a környéket. Azonban az a rész, ahová menni akartam, épp szabad volt. Bedobtam, majd elhelyezkedtem kényelmesen, és vártam. A mélykék eget szemléletem épp, mikor egyszer csak villámszerű ütés a botomon. Aztán szünet. Aztán egy újabb. Kecsege tán - villant be reflexszerűen, s odavágtam neki. Épp a minap mesélte valaki, hogy idén elég sokat fogott már, és mindet éjjel... Szerencsére javul a vízminőség.
Halam igazolta a gondolatomat, függőlegesen kezdett felfelé szaladni, de azonnal meg is könnyebbült a szerelékem... elment. Sosem fogtam még kecsegét, nagyon örültem volna...
   Sebaj. Cucc vissza, másikat is felnéztem, semmi. Kicsit lejjebb dobtam az egyiket, s vártam. Végre! Rázkódni kezdett a világítópatron, be is dörgöltem hát neki. Jó súly pumpált a botomon, azonban hamar elemelkedett vízközé, és a fékem sem szólalt meg, könnyen felismerhető volt dévér uraság. Megszákoltam, megmértem, majd lefotóztam. 1,6 kiló, nem is rossz!

Egy gyors telefont megeresztettem, de otthon nem kellett a konyhára, így mehetett vissza.  Egyre hűvösebbre váltott az idő, már nem sokat akartam maradni, de volt még egy kis etetőanyagom, azt el akartam horgászni. 100 gramm körüli kosaraim újra megtöltve csobbantak. Szokás szerint egyik végszereléken sima csonti volt, a másikon "sajtosított". Az előző a tuningoltra jött.
   Mint ahogyan a következő is. Hasonló forgatókönyv, rázkódó botvég, s tompán, lapjával védekező hal. Szép lassan terelgettem, végül ő is a szákban kötött ki. Nagyobb volt, mint az előzős, 1,9 kiló.

Még egyszer visszadobtam, de lassan pakolni kezdtem, hiába a két réteg ruha, jócskán remegett már a kezem. Több jelentkező nem is akadt. Azért így is jó kis levezető volt, nap végére. Tán ma este is lenézek, holnap pedig végre eljutok kedvenc patakomra pergetni - már ha az időjárás is kegyes lesz hozzám. :)



Megesett: 2015.09.22                           Írta: Schmidt Bence