Általában egy, esetleg két márnát szoktam fogni éjjelente. Talán lehetne többet, több idő és pénz ráfordításával, de nekem ennyi bőven elég. A minap viszont viszonylag szerencsésen belehúztam a közepébe, s nagyon szép halakat sikerült fognom kedvenc helyemen...
Későn értem le, fél 8 felé járhatott az idő, mikor botjaim már beélesítve várták a jelentkezőket. A horgon sajtaromás csonticsokor volt rövid előkén, 130-as kosaraimban sajtos-csontis etető. Kb. 20 dekányit kevertem be a horgászatomra.
Kicsit hűvösebb volt az elmúlt heteknél. Csodaszép volt az Újhold, abban a fázisában dagadt épp, amikor nem csak a vékony kis "kifli" látszik, hanem mellette a teljes egésze is. Ennek egyébként komoly jelentősége van... Mindenkinek megvannak a dolgai, melyekben hisz, van, aki leginkább a légnyomást figyeli - biztos hasznos az is! -, van aki hőmérsékletet, én legjobban a Hold fázisait lesem. Mikor vékony "d" betűt formáz, akkor mindig több kapásom van, mint egyébként. Hogy mi az oka, nem tudom... de újra és újra bizonyítást nyer. Emiatt aznap is bíztam 1-2 bajszos jelentkezésében.
Az első negyed óra telt csak eseménytelenül, s épp újra akartam dobni, mikor rándult egyet a botom, s utána fél másodpercnyi kihagyás után rángatózni kezdett. Be is vágtam, s a szokásos kezdeti meglepett forgolódás után fel is sírt a fék. Fülig ért a szám, szép márna volt a horgomon! Magasra tartott bottal fárasztottam, hisz - noha nem jellemző - akad 1-2 ág a mederben, amit néha megtalálnak. Szép lassan terelgettem, mikor valami megérintette a lábam.
Odakaptam a tekintetem. Hohó, a másik bot lengedezik, azon is márna van! Odahúztam üggyel-bajjal, szerencsére az első már fáradni kezdett, így meg tudtam oldani, hogy azt bal kézzel tartottam. A másikon kilazítottam teljesen a féket, s kissé gyorsabban, kapkodva fárasztottam az elsőként jelentkező, már fáradó harcost. Végül megszákoltam az 55-60 centi körüli, tán szűk hármas csodaszép márnát. Egy pillanatig elgondolkoztam a fotón, vagy közös terítéken a következővel, de belegondoltam, hogy a másik is legalább tíz perces fárasztás lesz, így inkább búcsút intettem neki. Majd őt.
Kézbe kaptam a jobboldali botom, szorítottam a féken, s csodák csodájára megtaláltam a kontaktust. Hosszú fárasztás következett, az előző testvére is lehetett volna, ismét combos marcit szákolhattam! Nagy nehezen megörökítettem - a vaku gyakran gyengélkedik -, megmértem, majd útjára engedtem az 57 centis márnát.
Szusszantam egyet, nem minden nap van az ember mindkét botján szép márna. Viccből még gondoltam is arra, hogy tán nem kéne mindkettő visszadobni, hátha van még, de azért csak így tettem.
Nem kellett volna.
Az előző jelenet szinte hajszálpontosan megismétlődött. Rángatózó bot, márna, fáraszt, másik boton is kapás, bevágás, fékkiengedés - első márna kiteker - ez valamivel kisebb volt, de így is szép, kettes körüli jószág - gyorsan vissza, másik bot megfog, kontaktuskeresés, kiteker, fotó, mérés, vissza. 62 centi, biztosan meghaladta a három kilót. :) Egy vízalatti portrét is megejtettem vele, valahogy így érezhet egy csonti, ha ránéz őkelme... :)
El sem hittem, mi van itt. Kisebb márnákkal egyszer volt már hasonló, de ekkorákkal még nem. :) Innentől csak egy botot vetettem be, nem akartam több burleszk jelenetet.
A dömping azonban csendesedett. Indulás előtt még beköszönt egy újabb hármas forma, természetesen ő is mehetett haza fényképezkedés után. :)
Lassan hazaindultam, 9 óra is elmúlt már. 5 márnát sikerült másfél óra alatt partra terelnem, nagyjából két kilótól szűk három és félig. Ennyit még sosem fogtam egyszerre. Tehát újabb rekord, újabb csodás, novemberi rekord... Köszönöm, Duna!
Megesett: 2015.11.16. Írta: Schmidt Bence
