2015. november 2., hétfő

Őszi életkép

   Ősz derekától a nap korai hanyatlása miatt a nappali horgászat lehetősége - UL pergetés, patakos cserkelés, egyebek - számomra munka, s a betáblázott hétvégék miatt megszűnik, így a késő őszi időszakot nálam jellemzően az esti, éjjeli horgászatok jelentik. Így volt ez a múlt héten is, melynek derekán egyik este leugrottam kedves közeli, viszonylag sekély szakaszomra, reménykedve, hogy maradt még rajta valami a gyorsan hűlő víz ellenére...

  
   Nagyon hidegek már ilyenkor az éjjelek, kétszer is meggondolja az ember, hogy egy átdolgozott nap után kimenjen-e. Kedden hamar végeztem, így némi pihenés után felhúztam több réteg ruhát mindenhová, kesztyűt, sapkát, s útnak indultam.
   20-30 dekányi epres, csontival dúsított anyagot vittem csupán - száraz tartalék mindig van, ha maradni akarnék. Egy-másfél órára bőven elég. Száz grammos kosaram messze landolt a mederben, és sajtillatú csontik várták az érdeklődőket. Másik botomat közelebb vetettem be, s nagyobb horgára két szál nagy harmatgilisztát tűztem, hátha ahhoz van inkább gusztusuk.
   Kezdetét vette a várakozás. Az őszi esték mindig csodaszépek, lassan gyülekezik a köd, de azért elviselhetetlen hideg még sincs. A sötétben történő horgászat számomra azért érdekes, mert hiába tűnik úgy, hogy esélytelen az egész, bármelyik pillanatban érkezhet egy csapat - vagy nem. Ami legjobban tetszik benne, az a gébek teljes hiánya. Idegesítő, mikor csontival gyakorlatilag nem is lehet horgászni miattuk...
   Aznap este úgy tűnt, nem jön semmi, már az indulást tervezgettem, s pakoltam össze a cuccaimat, mikor a szemem sarkából kiszúrtam a lengedező spiccet. Hohó! Odavágtam, megvan. Érezhető volt rögtön, hogy dévér van a horgon, lapjával beállva, rugdalózva védekezett. A rendkívül húzós víz vele volt, de hamar elfáradt, s onnantól könnyedén siklott szákomba. Valamivel másfél kiló alatti volt. Örültem neki, én nagyjából úgy vagyok vele, hogy ha akár csak egy kicsit is normálisabb halat fogok, már elégedett vagyok. :)


Boldogan üldögéltem újradobott botjaim mögött. Leginkább csak a belső botot néztem, hátha több is van, ahonnan ő jött. Azon van a patron, a másikat úgy szoktam megoldani takarékossági okokból, hogy egy szemközti fényforrás elé helyezem a spiccét. Mivel nem őt néztem, vélhetően figyelemhiányban szenvedhetett, ugyanis arra lettem figyelmes, hogy valami kopog. Odapillantva láttam, hogy a nyél el-el emelkedik a földtől, gyorsan oda is ugrottam. Megvan! Ő már bajszi volt. Kellemesen rohangált, noha érezhető volt, hogy nem életem márnája van a horgomon. Kint a lámpafényben még meglódult egyszer, de aztán a szákba került, majd kezembe simult a kiló körüli Rózsás.



   Maradtam még tíz percet, de a kezem a vizes halak fogdosásától már szinte jéggé dermedt, még ha az adrenalin szolgáltatott is egy kis meleget belülről. Összecsomagoltam, s elindultam haza.
   Jelenleg a szabadidőm többségét szerencsére kedves barátnőmmel tölthetem. S ha így nem is a parton, hanem akár csak egy parkban, de az őszi hangulat, mint mindenkit, engem is mindig megragad. :)





Megesett: 2015.10.27.                                Írta: Schmidt Bence


1 megjegyzés: