Pár apróság... :)

 Bevallom, mostanság nem voltam túl sikeres a vízparton. Azért most igyekszem írni pár sort azokról,amelyek legalább egy kis sikerrel jártak. :) 

2 hete voltunk párommal kedvenc patakomon botavatón. Sajnos rettenetesen gyengén sikerült, alig sikerült a hétvégén két domit, egy kis süllőt és pár keszeget kivarázsolni a vízből. A legszebb domi úsztatva jott, a kisebb hornetre, míg a kis süllőt is az utóbbival csaptam be egy sekély kis zúgóban. Rossz napot foghattunk ki, a 40 fokos kánikulában próbálkoztunk. Azért íme 1-2 kép... :)

Párom szép bordó botjával...  :)

Egy kisebb domi...

...egy még kisebb süllő...

... és a peca egyetlen szép hala, egy 60-70 dekás domi személyében :)

Mindeközben párom eltökélte, hogy készít nekem egy wobblert. Szépen ki is faragta a testét, majd közösen befejeztük, és mozgóvá tettük. Íme a faragás, dunai tesztje, és pár kép onnan. :)

Mostanában végre lesz időm többször horgászni menni, hosszabb időkre, alig várom, hogy kipróbálhassam. :) Szerintem istenien mozog!

Apukámmal ellátogattam pár napra rá egy kis csatornára. Elsődleges célunk a sütni való keszegnépség aprítása volt, pár szebb kárászban reménykedve. Szépen jöttek is a keszegek, főleg kis karikák, jászok és vörösek, de az etetésen gyorsan megjelentek a túrások, amelyek legalábbis kárászcsapatot sejtettek. Egyvalamit elfelejtettünk azonban: a csemegekukoricát.Egyszerűen lehetetlen volt fenéken felkínálni a csalit, ha a felszínen nem rabolta le egy sneci, akkor alul elkapta egy keszeg. Közben megérkezett apukámnak egy az erre a vízre jellemző mélyaranyszínű kárász. Tudtuk, hogy itt vannak, de mit csináljunk? Jobb híján a szomszéd kukoricásban találtunk a földön pár csutkát az előző napi vihar miatt, s arról a pár tizedmilis tejes kukoricákat lemorzsoltuk, Nem nagyon hittünk benne, ráadásul olyan pici volt, hogy a 14-es horogra is alig ment rá szétmorzsolódás nélkül. Így viszont már le tudtuk tenni a csalit a fenékre. Innentől kezdve már csak jász és kárász érkezett, kezdtek beindulni ők is az este közeledtével. Egyszerre csak kosárnyi túrás jelent meg az úszóm mellett. Épp mondtam apukámnak, hogy ez már aztán csak ponty vagy amúr lehet, mikor elindult az úszóm. Komoly ellenállásba ütközött könnyű pálcám, s a menekülő pontynak adagolt a fék a zsinórt. Addig nem is volt baj, míg befelé tört, de aztán irányt változtatott, és a kinti sásba futott. Felvillant gyönyörű, extrém hosszú nyurga teste, de sajnos sikerült belekevernie magát a susnyába. Még ey darabig tartottam, de egy fordulásnál kipattant a szájából a horog... a fenébe. Nem volt nagy, kiló körüli lehetett, de nagy élmény lett volna az ismeretlen helyen egy csatornából! Ráadásul igazi ősnyurgának tűnt.
Több sajnos nem érkezett. Ide is eljöttünk párommal, de aznap annyira nem evett a hal, ponty nem jelent meg az etetésen. Azért remekül szórakoztunk, ő is és én is szépen aprítottuk a halakat. Volt ott minden féle:

Karika...

...szabaduló karika...

...bodri...

...apró jász...

...kárász...

...nagyobb kárász :)

Az este közeledtével pedig különös dolog történt. Meglepett minket vagy milliónyi kis valami, amire én kapásból azt mondtam, hogy ez kérész. A környéken pedig olyan nincsen. Apukám révén utánanéztem, s mint kiderült, feltehetően törpekérész. Ilyet sem igen láttam még. :)

Néha a Dunára néztünk még le, a hatalmas víz miatt szinte mindig csap félórákra, s kizárólag balinokat hajkurászni. Fogtam néhány picit, főleg kis gumikkal...

Sok szép meg még sok kicsi is leakadt a rávágáskor, mondhatni pechszériám volt. Közben megkaptam Komáromi Ádám csodálatos ajándék faragványait - már mennyi mindent ki kellene próbálnom, az ő wobblereit is jobban, Bicskáét, Páromét... van mit behozni. :) Ha már megkaptam, gondoltam kipróbálom. Meglepetésemre egy szűk feles balin próbálta levenni már első suhintásra fényes nappal, aztán pár dobással később el is kapta! Meg is lepődtem, nem rá volt tervezve. :) Némi huzavona után sikerrel megszákoltam! 

Látható a szájában az Ádám által "aranysügér" névre hallgató 2,5 centis, egyhorgos wobi... :)

Kicsit még dobáltam vele, de kiismerték. Próbálkoztam pár kisebb gumival, de végül mégiscsak a Salmo Thrill hozta meg az áttörést, hatalmas dobás után közepesen gyors tekerésre vágott oda a balin, s az erősen húzó vízben sokáig tartott, míg a szákba, majd kezembe simult. Egy gyors fotó után ő is visszakerült éltető elemébe.

Ez már kicsit szebb... :)

Nos, hát nagyjából ennyit tudtam most írni. Végre vége a nyári munkáimnak, mostantól többet fogok járni a Dunára is, patakra is. Remélem, lesz majd, ahogy végre bele is nyúlok valamibe, nem csak imitt-amott egy-egy kisebb hallal tudok olvasóim szeme elé kerülni. :)

Bejelentkezés mindenfélével - az elmúlt, kihagyott időszak összefoglalója.

Kedves Mindenki!

Elnézést, hogy most már régen nem írtam semmit, de jelenleg úgy alakul az életem, hogy nem sok időm marad horgászatra. A nyáron kicsit talán több lesz. :) Nem fogok hetente bejegyzést írni, mint azelőtt, de azért igyekszem majd minél folyamatosabban némi olvasnivalóval ellátni azokat, akiket érdekelnek a bejegyzéseim. :)

A legutóbbi bejegyzés óta eltelt 3 hónapban ötször voltam vízparton, leszámítva 1-1 pár perces dobálást. Ezekből mutatok egy-egy kis összefoglalót. Az elmaradásért cserébe ez elég hosszú lesz... :)

Az első egy meseszép kis csatornán esett meg. Egy kis sütnivaló vörösszárnyú reményében látogattam el oda. Nehezen volt horgászható, mert a hínár teljesen a tetejéig feljött, imitt-amott voltak csak foltok, ahol legalább vízközt fel lehetett kínálni a csalit. Mivel lassan áramlott, s a kis foltokból gyorsan kiért az úszó, így nagyon nehéz volt a peca. Apropó, úszó, a Mosoni horgász remek tollúszóját használtam, tökéletes volt úsztatni! :)
Szemben nagyon verte a nádat a ponty, de egyrészt valószínűleg ívtak, másrészt tilalom volt rájuk, harmadrészt amúgy is esélytelen lett volna, hisz fenéken nem lehetett próbálkozni. Vörösszárnyúzgattam hát, jöttek is szépen. Készítettem képeket, de valami úton-módon elvesztek a gépemen, fogalmam sincs, hogyan!
Közben találtam egy pár centis zugot, ahol majdnem fenékre lehetett tenni a csalit. Mivel tényleg csak néhány centiről volt szó, úsztatni nem lehetett, betettem egy finom feedert, s meglebegtettem a gilisztacsokrot rajta, hogy ne süllyedjen bele a dzsindzsába. Közben úsztattam tovább.
Igyekeztem megkeresni a legmélyebb pontot, ahol még nem akadok el, s ott eresztgettem lefelé az úszóm.
Egyszer csak vadul rángatózni kezdett a feederem spicce. A bevágás ült, egy szép kis dévérkeszeg bronzos vonalai tűntek fel a kristálytiszta vízben. Hohó, már nem jöttem hiába. :)

Kis dévér

A feedert visszaraktam, de nem nagyon akadt több érdeklődő. A kis vörösök viszont gyűltek szépen. Egyszer csak oldalazva eltűnt az úszó, és az előzőeknél jóval komolyabb ellenállásba ütköztem. Azt még nem mondtam, hogy könnyűpergetőmmel úsztattam, szóval élmény volt még a kis vörösök harca is. Azt hittem, ez is dévér lesz, de vöröses uszonyok csillantak fel, sötét, bronzos testtel. Jász! :) Örültem neki nagyon, amolyan 20-30 dekás forma lehetett. Háttérben a csodaszép ajándékúszó, amelyet nyáron igyekszem jobban kihasználni végre.

Jaszkó az ajándékkal!

Nem sokkal később egyik úsztatásra meglepetésemre még egy domit is fogtam! Csatornában nem túl gyakori.
Nagyjából ennyi volt a nap. Párommal voltunk még egyszer itt, de mint kiderült, egy nagy kotrás, és vele érkező oxigényhiány miatt bekövetkező halpusztulás idején. Párom kivarázsolt egy szép, aranyszínben pompázó kárászt spiccbottal, meg jött néhány kis karika, bodorka, de nagyon döglött volt a víz.

Két olyan patakon voltam egyszer, amelyek közül egyiket soha, másikat nagyon ritkán próbáltam csak meg.
Az első még március végén esett meg, teljesen ismeretlen vízre érkeztem. Gyönyörű, vadregényes terep fogadott, azonban, mint kiderült, a horgászható rész pont ezen tulajdonsága miatt igen rövid volt. Párszáz méter után a bokrok, ágak alagútszerűen fedték be a patakot, melyen lehetetlen volt így horgászni. A képeken jól látszik. :)

Egy híd ráfolyásánál azonban megleltem a számításom. Először egy nagyon pici kis domit sikerült becsapnom - no, gondoltam, itt ekkorák vannak.

Apróság az új vízról

1-1 koppintásom volt mindenfelé, de délben voltam, nem ettek annyira hevesen. Vittem magammal úsztatós cájgot is, s próbálgattam a gödröket... volt, ahonnan egy helyről 10-15 kárász is kijött! Igazi élménypeca volt.

Egy a rengetegből...

Már-már elkönyveltem, hogy ebből nem lesz több domifogás, csak csipkedték, hiába váltogattam a csalikat, a kis körforgókkal kezdve Bicska wobblerfaragó wobijain át bolti wobikig, csak csippentések voltak. Nem voltak étvágyuknál. Aztán elmenetel előtt nem sokkal elmebeteg ötlettől vezérelve bedobtam konkrétan a híd alá a 10 centis, húzó vízbe, a vaksötétbe, dübörgő autók alá Komáromi Ádám faragó kis wobiját. Alig tekertem kettőt, mire akkora rávágást kaptam a sötétből, hogy el sem hittem. Elhibázta. Még kettőt tekertem, és akkor már sikeresen leszedte. Rettenetesen húzott a víz, alig tudtam lassan felhúzni a könnyű kis pergetőmmel, de végül csak megfogtam a 32 centis, gyönyörű domit! Megkoronázta ezt a kellemes kis sétát. :)

Robogó autók, dübörgő híd... még, hogy óvatos! :)

A másik patakos eset már tilalom után történt. Nem eresztem ezt sem túl bő lére, majd a következőt, ha sikeresek leszünk párommal! Holnap megyünk is. :)
Egy kis patakon próbálkoztam, ahol csak nagy ritkán dobáltam még, és 20-22 centis domikat tudtam csak elcsábítani egy fotóra, szebb sosem mutatkozott. Nagyon nehezen lehetett a parthoz férni, elvadult, magas gaz volt mindenütt. A vízben is alig voltak tiszta helyek. Finom lendítésekkel pötyögtettem kis salmo hornetemet a bokrok alá, s a legtöbb helyről jött is 1-1 közepes méretű domi!

Egy a több hasonszőrű közül! Látni, hogy a kezem magasságáig nőtt a fű...

 Az egyik, kifejezetten széles és tiszta helynél azonban láttam egy komoly tolóhullámot, ami beiszkolt a bokor alá. No, azért csak megpróbálom. Bepöccintettem, besodortattam a bokor alá, és lassan, meg-megállítva elkezdtem tekerni... bumm! Húzott rendesen a beste, s a helyi viszonyokhoz képest egy szép fejest pillantottam meg. Ő volt az első ezen a vízen, aki ütötte a 30 centit, ráadásul különösen vaskos figura volt, így különösen értékes lett számomra!

Vaskos állat...

Itteni eddigi legszebb domim talpatnyi kis helyről!

Jött még pár, de ekkorák már nem. Élveztem viszont nagyon a milliónyi azúrszín szitakötő táncát...

Nem volt végre a szépségek sorának. Fura idő volt aznap, bármerre néztem, vastag esőfüggönyt láttam, csak ott nem esett épp. Az alkonyi fények talán épp ezért lettek ennyire parádésak, ilyen színeket még sosem láttam!

Photoshop nélkül...

Különös sugarak...

És végül a Duna... biztos mindenhol más, de itt senki nem fog semmit, még egy rablást sem hallani soha. Lenézegettem, meg beszélgettem pár emberrel, és még keszeget sem tudtak fogni. Senki. Amúgy sem volt időm, nem is erőltettem hát. Hanem aztán megjött a nagy német esőzés és vele az áradás... és végre megérkeztek legalább a balinok!
Leugrottam szokás szerint, s mikor wobblert akartam csatolni a karabinerbe, akkor láttam, hogy otthon hagytam a pergetős dobozom. Jajj... Egy 2,5 centis kis gumihal volt fent, meg a táskámban kiesve volt egy 6 centis halszínű manns gumi. 1-1 rablást lehetett hallani végre, így feltettem a manns-t, és elkezdtem szűrni a vizet nagy tempóban. Semmi. Következő helyem sekély volt, s fűzfa is volt kicsit messzebb bent. Dobáltam, mígnem egyszer épp a fűzfalevelektől egy centire érkezett vízbe a dobásom. Veszedelmes tempóban tekertem, már az elején volt mögötte egy burvány, s mikor majdnem a partra ért, akkor érte utol újra a villámkeszeg. Igyekezett szabadulni mindenfelé, de a maga kiló körüli méretével még sokat nem tudott vitézkedni, tarkón is ragadtam hát. Hohó, csoda történt!

Apró rossz kimenetele volt a dolognak, felakasztotta a gumi farkát a horogra kapás közben, és letépte. Maradt hát az egyetlen 2,5 centis világos kopyto.
Dobálóztam még mindenfelé, s már szürkült, mikor egy pici balin leverte egy stégnél. Már erősen színesedett az ég alja. Nemigen hittem benne, hogy ezt a kis gumit leveri egy szebb, pláne ilyen fényviszonyok közt, de azért dobáltam a stégek, hajók végét... és az egyiknél a legnagyobb tempójú betekerésem után újra odavágott egy szebbecske! Az elsőnek szinte ikertestvére volt a maga kiló körüli méretével.
Borzalmasan örültem nekik, rég fogtam már nagyon!

Apró kis gumira jött a második!

Nos, nagyjából ennyi történt az elmúlt időben. Ígéretemet igyekszem betartani, 1-2-3 hetente jelentkezem majd valamivel. Addig is köszönöm minden kedves olvasómnak a figyelmét, nagyon jól  esik, hogy ennyien olvastatok!!! Hétvégén igyekszünk párommal, hátha összeszedünk egy "olvasatravalót" a kis patakunkon, ha a kánikula és a viharok engedik. :) Most érkezett meg a páromnak rendelt Berkley Cherrywood 2-7 gramm dobósúlyú 170 centis bot, nagyon vagány, alig várjuk, hogy felavassuk! :)

Rendhagyó bejegyzés - Horgászat párom szemszögéből

Sziasztok! Viki vagyok, Bence párja, és én írom most nektek ezt a rendhagyó bejegyzést, amit akár szülinapi különkiadásnak is nevezhetnénk. 

Ugyan az a bizonyos szülinap március 30-án volt, ez a horgászat a szülinapi szerda előtti hétvégén esett meg. Bence szülinapi ajándékként kérte, hogy menjünk el együtt imádott patakjára, én pedig örömmel csatlakoztam hozzá. Azért azt tudni kell rólam, hogy nem vagyok horgász, sosem jutna eszembe magamtól a horgászat. De őszintén imádok Bencével horgászni. Pedig nem túl barátnőkímélően teszi. Nem épp az a típus, aki belógat két botot a vízbe, aztán ül az árnyékban. Életemben nem gyalogoltam annyit, mint vele egy patakparton... De minden pillanatát élvezem a közös pecáknak. Imádok természetben lenni (főleg Vele), a csörgedező patakot hallgatni, élvezni, hogy olyan helyekre sétálunk, ahol a természetet ember ritkán háborgatja. És imádok olyat csinálni a Szerelmemmel, amit ő ennyire imád. Imádom a lelkesedését, ahogy teljesen átszellemül, és gyermeki örömmel látja viszont a természetet minden alkalommal, nagyon szeretek osztozni a szenvedélyében. 

A mi természeti-szerelmi idillünk

10 óra körül indultunk el busszal, egy óra múlva már a patakparton voltunk. Először az útnál próbáltunk dobálni, inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel. Én is megpróbálkoztam a dologgal, és ahogy az lenni szokott, a dobásaim 90%-a a fűben landolt. De tovább igyekeztem töretlen lelkesedéssel, Bencét nyüstölve, hogy vajon mit csinálok rosszul...:) A pergetés nem vált ott be, látszólag nem voltak éhesek a halak, ezért megpróbálkoztunk az úsztatással egy álló résznél. Ott egyszerűbb volt próbálkoznom, hiszen a nagy dobásra itt nem volt szükség, és próbálkozásomat (fél)siker koronázta. Sikerült kiemelnem a vízből egy kis bodorkát, aki megkönnyítette a halvisszaengedős horgászok dolgát, és magától visszaugrott a patakba. Ezután apukámmal való találkozás miatt nagyjából másfél órára megszakadt a peca, de aztán újra belevetettük magunkat. 

A nagy ho-ho-ho...

Bence kedvenc helye felé vettük az irányt, ahova azzal az eltökélt szándékkal mentünk, hogy én fogjak kárászt és keszeget. Jó sokat sétáltunk, majd megérkeztünk a környék legmélyebb pontjához (közel 2 m). Kedvesem belógatta a botot, itt tartottunk egy rövid ebéd- és ölelkezésszünetet. Amíg én az ebédemet fejeztem be, Bence már elkezdett úsztatni, és fogott egy szűk 10 deka körüli kárászt. Ezután megkaptam a (staféta)botot. Egyszer csak mozogni véltem látni az úszót, bevágtam, és meglepetésemre egy kárász lógott a csalin. Majd megismétlődött a folyamat, és egy karikakeszeget sikerült kiemelnem. Bence kérésére ide kell írnom, hogy az a bizonyos úszó, amit használtunk, a Mosoni Horgásztól kapott úszó volt. Még az amatőrnek is bevált. :) 

Az általam fogott kárász Bence által tartva - hiszen én csak a boton keresztül fogom meg a halat... :)

Szerelmem fő terve pedig a domolykó fogatása volt velem, hiszen az a kedvence. Nekiláttunk hát ennek is. Dobálgattunk a kis színes, tőlem kapott Salmo Hornettel, ám nagy érdeklődés nem igazán mutatkozott. Egyszer-kétszer éreztem, hogy valami megszaglássza a wobit, egyszer még tisztán látszott is a talán rajtam gúnyolódó domolykó, de nem győztem meg, hogy érdemes ráharapni a csalira. Ekkor merült fel bennünk a gondolat, hogy ilyen tiszta víznél, gyönyörű napos időben nem lehet holmi tarka-barka, neonszínű  műhallal megtéveszteni az okos domit, ezért átváltottunk Komáromi Ádám sötét színű faragványára. Ezzel már sikerült akasztani, de azon a helyen nem hittek már nekünk a domolykók. Elindultunk tovább, még egy helyen sikerült akasztani egyet, de őt sem sikerült kifogni. Egy harmadik helyen kellett próbálkoznom, mire végre éreztem a kapást, a határozott húzást, és a végén meglett a hőn áhított 22-23 centis domi.

Első pergetett domolykóm

Visszafelé sétálva Bence dobált, fogott még egy hasonló méretűt, és egy fél kiló körüli példányt is. 

Na jó, az igazi nagy ho-ho-ho...

Azért Ő sem bírta ki egy kis peca nélkül

Egy szebbecske is megvolt azért

A buszmegállóhoz indulva még egy csodás élményben volt részem. Láttunk elsuhanni egy gyönyörű, elképesztően élénk kék színű valamit, amint azt később Bencétől megtudtam, egy jégmadarat. A buszmegállóban már nem tudtam nem leülni a földre, hiszen a rövid ebédszüneten kívül végig gyalogoltunk. De jól eső fáradtság volt. Minden alkalommal az, mikor a természetben Szerelmemmel töltött nap után fáradok el valami olyanban, amit ő ennyire élvez. Lesz még sok ilyen, együtt pecálós nap. :) 

Megesett: 2016.03.27.              Írta: Kiss Viktória (horgászatos információt szolgáltatta: Schmidt Bence)

A domikirály bűvöletében – újratöltve.

Harmadszor látogattam el idén szeretett vizemre. Talán kezdhetne egyhangú lenni a színhely, de számomra több okból sem az – s remélem, kedves olvasóim sem érzik majd így! Mire a végére ért, egy csoda lett az a nap.

Kedves vizemet más oldalról közelítettem meg, mint eddig. Otthon egy kis sütnivalót ígértem, így egy doboz gilisztával, s néhány úsztatós szerkóval egészítettem ki könnyű oldaltáskám – a Mosoni Horgásztól kapott dugókkal felszerelve azokat. Pergetni egyáltalán nem is terveztem. A szokásosnál is nagyobb volt a víz, így mindenképp a bokrok mögötti visszaforgókat céloztam meg. Néhány bodrira, és pár kárászra számítottam. Az első bokor mögött mély vizet találtam, a helyiek által is sűrűn látogatott a hely. Nem is véletlenül. Már első dobásra kis kárász akadt a horogra.

Nem volt egyedül. Mikor rájöttem, hogy nem fenéken vannak, inkább vízközt, a kapások száma drasztikusan megnőtt. Kezdetben egészen aprók jöttek – karika, bodorka, kárász – majd mikor már kezdtek odaférni, 1-1 tenyeres karcsi is beköszönt már. Egy csodás sügér is elmarta egy ízben a lehulló gilisztát, így a teríték kezdett igencsak színes képet mutatni!

A kispatakos peca egyetlen hátránya, hogy egy gödörből gyorsan ki lehet fogni, ami ott lakik. Fél óra elteltével már néma csend volt, úszóm meg sem moccant sokáig. Váltásra adtam a fejem, tovább mentem. A jobb helyek ekkorra már foglaltak voltak, így jellegtelen kis visszaforgókban sétáltattam a csinos kis pedzőt. Meglepetésemre első helyen egy kis jász rántotta hirtelen víz alá azt, tovább tarkítva a palettát. Egy apró dévér is beköszönt. Így haladgattam tovább, majd minden bokor mögött lakott egy kárász, vagy bodorka. 1-1 tenyeres is volt köztük. Imádom a cserkelős úszós horgászatot! Majdnem olyan mozgékony, mint a pergetés.

A sütnivaló mennyiség lassan összegyűlt, s indultam visszafelé, ahol a legjobb helyet még útba szerettem volna ejteni.

Itt is ültek azonban. Mivel ezen a környéken nemigen volt úsztatható pálya, úgy gondolta, hogy a maradék kis időben mégiscsak megúsztatom a Barátnőmtől kapott kis Horneteket!
Mivel a víz nagyon koszos volt, a világosabbikat tettem fel, hadd rikítson. Népszerű helyen dobáltam  párat, de semmi. Dél múlt már, nem épp a legjobb kapásidőszak, nem is bíztam a dologban. Egy viszonylag sekély részhez érkeztem. Hátha kirajzottak már ide a kisebb domcsik! A mederben lassan kopogtattam a feneket a Hornettel, mikor…
Bummmmm. Zzzzz-zzzzz-zzzzzz… még észbe sem kaptam, a rávágással kapásból lehúzott vagy tíz métert valami. Csak tartottam a lüktető, bólogató pálcát, és hitetlenkedve meredtem a hatalmas burványokra. Bár sekély volt a víz, halam nagyon sokáig nem mutatta magát, és jó néhányszor nekiiramodott minden irányban. Egyértelműen csukára gondoltam, melyből bár keveset fogtam, volt köztük szűk kettes, az már tud így védekezni egy könnyű pálcán. Aztán felbukkant egy számomra, mondhatni kezdő pergető számára értelmezhetetlen méretű buksi fej. Nem azért értelmezhetetlen, mert mások ne fogtak volna már ennél jóval nagyobbakat is, hanem mert egyrészt azonnal láttam, hogy ez életem hala, plusz aznap tényleg alig dobtam néhányat, egy totálisan átlagos helyen. Nyúltam a szákért, de nem találtam. Basszus, az előző helyen hagytam! Remegő kézzel próbáltam a part menti lassú vízbe terelgetni tekintélyes méretű ellenfelemet. Nem volt egyszerű művelet, s a kiemelése sem, szájszéles akadás volt, így elég veszélyesnek is tűnt. Szerencsére sikerült elsőre biztos fogást találnom – alig értem át a tarkóját a feléig! -, és kiemeltem életem legnagyobb fejes domolykóját!

Megvaaaagy!

Gyorsan fotóztam, igyekeztem minél jobb állapotban visszahelyezni oda, ahová tartozik. Egy közös fotót azért muszáj volt készítenem. :)

46 cm!

Nagy az öröm, életem legnagyobb domija! :)

Végül persze visszaengedtem. Látszott rajta a fáradtság, de hamarosan újult erőre kapva elillant – s újra azzá vált, amely találkozásunk előtt volt számomra: a kis patak titokzatos domikirályává.