Bejelentkezés mindenfélével - az elmúlt, kihagyott időszak összefoglalója.

Kedves Mindenki!

Elnézést, hogy most már régen nem írtam semmit, de jelenleg úgy alakul az életem, hogy nem sok időm marad horgászatra. A nyáron kicsit talán több lesz. :) Nem fogok hetente bejegyzést írni, mint azelőtt, de azért igyekszem majd minél folyamatosabban némi olvasnivalóval ellátni azokat, akiket érdekelnek a bejegyzéseim. :)

A legutóbbi bejegyzés óta eltelt 3 hónapban ötször voltam vízparton, leszámítva 1-1 pár perces dobálást. Ezekből mutatok egy-egy kis összefoglalót. Az elmaradásért cserébe ez elég hosszú lesz... :)

Az első egy meseszép kis csatornán esett meg. Egy kis sütnivaló vörösszárnyú reményében látogattam el oda. Nehezen volt horgászható, mert a hínár teljesen a tetejéig feljött, imitt-amott voltak csak foltok, ahol legalább vízközt fel lehetett kínálni a csalit. Mivel lassan áramlott, s a kis foltokból gyorsan kiért az úszó, így nagyon nehéz volt a peca. Apropó, úszó, a Mosoni horgász remek tollúszóját használtam, tökéletes volt úsztatni! :)
Szemben nagyon verte a nádat a ponty, de egyrészt valószínűleg ívtak, másrészt tilalom volt rájuk, harmadrészt amúgy is esélytelen lett volna, hisz fenéken nem lehetett próbálkozni. Vörösszárnyúzgattam hát, jöttek is szépen. Készítettem képeket, de valami úton-módon elvesztek a gépemen, fogalmam sincs, hogyan!
Közben találtam egy pár centis zugot, ahol majdnem fenékre lehetett tenni a csalit. Mivel tényleg csak néhány centiről volt szó, úsztatni nem lehetett, betettem egy finom feedert, s meglebegtettem a gilisztacsokrot rajta, hogy ne süllyedjen bele a dzsindzsába. Közben úsztattam tovább.
Igyekeztem megkeresni a legmélyebb pontot, ahol még nem akadok el, s ott eresztgettem lefelé az úszóm.
Egyszer csak vadul rángatózni kezdett a feederem spicce. A bevágás ült, egy szép kis dévérkeszeg bronzos vonalai tűntek fel a kristálytiszta vízben. Hohó, már nem jöttem hiába. :)

Kis dévér

A feedert visszaraktam, de nem nagyon akadt több érdeklődő. A kis vörösök viszont gyűltek szépen. Egyszer csak oldalazva eltűnt az úszó, és az előzőeknél jóval komolyabb ellenállásba ütköztem. Azt még nem mondtam, hogy könnyűpergetőmmel úsztattam, szóval élmény volt még a kis vörösök harca is. Azt hittem, ez is dévér lesz, de vöröses uszonyok csillantak fel, sötét, bronzos testtel. Jász! :) Örültem neki nagyon, amolyan 20-30 dekás forma lehetett. Háttérben a csodaszép ajándékúszó, amelyet nyáron igyekszem jobban kihasználni végre.

Jaszkó az ajándékkal!

Nem sokkal később egyik úsztatásra meglepetésemre még egy domit is fogtam! Csatornában nem túl gyakori.
Nagyjából ennyi volt a nap. Párommal voltunk még egyszer itt, de mint kiderült, egy nagy kotrás, és vele érkező oxigényhiány miatt bekövetkező halpusztulás idején. Párom kivarázsolt egy szép, aranyszínben pompázó kárászt spiccbottal, meg jött néhány kis karika, bodorka, de nagyon döglött volt a víz.

Két olyan patakon voltam egyszer, amelyek közül egyiket soha, másikat nagyon ritkán próbáltam csak meg.
Az első még március végén esett meg, teljesen ismeretlen vízre érkeztem. Gyönyörű, vadregényes terep fogadott, azonban, mint kiderült, a horgászható rész pont ezen tulajdonsága miatt igen rövid volt. Párszáz méter után a bokrok, ágak alagútszerűen fedték be a patakot, melyen lehetetlen volt így horgászni. A képeken jól látszik. :)

Egy híd ráfolyásánál azonban megleltem a számításom. Először egy nagyon pici kis domit sikerült becsapnom - no, gondoltam, itt ekkorák vannak.

Apróság az új vízról

1-1 koppintásom volt mindenfelé, de délben voltam, nem ettek annyira hevesen. Vittem magammal úsztatós cájgot is, s próbálgattam a gödröket... volt, ahonnan egy helyről 10-15 kárász is kijött! Igazi élménypeca volt.

Egy a rengetegből...

Már-már elkönyveltem, hogy ebből nem lesz több domifogás, csak csipkedték, hiába váltogattam a csalikat, a kis körforgókkal kezdve Bicska wobblerfaragó wobijain át bolti wobikig, csak csippentések voltak. Nem voltak étvágyuknál. Aztán elmenetel előtt nem sokkal elmebeteg ötlettől vezérelve bedobtam konkrétan a híd alá a 10 centis, húzó vízbe, a vaksötétbe, dübörgő autók alá Komáromi Ádám faragó kis wobiját. Alig tekertem kettőt, mire akkora rávágást kaptam a sötétből, hogy el sem hittem. Elhibázta. Még kettőt tekertem, és akkor már sikeresen leszedte. Rettenetesen húzott a víz, alig tudtam lassan felhúzni a könnyű kis pergetőmmel, de végül csak megfogtam a 32 centis, gyönyörű domit! Megkoronázta ezt a kellemes kis sétát. :)

Robogó autók, dübörgő híd... még, hogy óvatos! :)

A másik patakos eset már tilalom után történt. Nem eresztem ezt sem túl bő lére, majd a következőt, ha sikeresek leszünk párommal! Holnap megyünk is. :)
Egy kis patakon próbálkoztam, ahol csak nagy ritkán dobáltam még, és 20-22 centis domikat tudtam csak elcsábítani egy fotóra, szebb sosem mutatkozott. Nagyon nehezen lehetett a parthoz férni, elvadult, magas gaz volt mindenütt. A vízben is alig voltak tiszta helyek. Finom lendítésekkel pötyögtettem kis salmo hornetemet a bokrok alá, s a legtöbb helyről jött is 1-1 közepes méretű domi!

Egy a több hasonszőrű közül! Látni, hogy a kezem magasságáig nőtt a fű...

 Az egyik, kifejezetten széles és tiszta helynél azonban láttam egy komoly tolóhullámot, ami beiszkolt a bokor alá. No, azért csak megpróbálom. Bepöccintettem, besodortattam a bokor alá, és lassan, meg-megállítva elkezdtem tekerni... bumm! Húzott rendesen a beste, s a helyi viszonyokhoz képest egy szép fejest pillantottam meg. Ő volt az első ezen a vízen, aki ütötte a 30 centit, ráadásul különösen vaskos figura volt, így különösen értékes lett számomra!

Vaskos állat...

Itteni eddigi legszebb domim talpatnyi kis helyről!

Jött még pár, de ekkorák már nem. Élveztem viszont nagyon a milliónyi azúrszín szitakötő táncát...

Nem volt végre a szépségek sorának. Fura idő volt aznap, bármerre néztem, vastag esőfüggönyt láttam, csak ott nem esett épp. Az alkonyi fények talán épp ezért lettek ennyire parádésak, ilyen színeket még sosem láttam!

Photoshop nélkül...

Különös sugarak...

És végül a Duna... biztos mindenhol más, de itt senki nem fog semmit, még egy rablást sem hallani soha. Lenézegettem, meg beszélgettem pár emberrel, és még keszeget sem tudtak fogni. Senki. Amúgy sem volt időm, nem is erőltettem hát. Hanem aztán megjött a nagy német esőzés és vele az áradás... és végre megérkeztek legalább a balinok!
Leugrottam szokás szerint, s mikor wobblert akartam csatolni a karabinerbe, akkor láttam, hogy otthon hagytam a pergetős dobozom. Jajj... Egy 2,5 centis kis gumihal volt fent, meg a táskámban kiesve volt egy 6 centis halszínű manns gumi. 1-1 rablást lehetett hallani végre, így feltettem a manns-t, és elkezdtem szűrni a vizet nagy tempóban. Semmi. Következő helyem sekély volt, s fűzfa is volt kicsit messzebb bent. Dobáltam, mígnem egyszer épp a fűzfalevelektől egy centire érkezett vízbe a dobásom. Veszedelmes tempóban tekertem, már az elején volt mögötte egy burvány, s mikor majdnem a partra ért, akkor érte utol újra a villámkeszeg. Igyekezett szabadulni mindenfelé, de a maga kiló körüli méretével még sokat nem tudott vitézkedni, tarkón is ragadtam hát. Hohó, csoda történt!

Apró rossz kimenetele volt a dolognak, felakasztotta a gumi farkát a horogra kapás közben, és letépte. Maradt hát az egyetlen 2,5 centis világos kopyto.
Dobálóztam még mindenfelé, s már szürkült, mikor egy pici balin leverte egy stégnél. Már erősen színesedett az ég alja. Nemigen hittem benne, hogy ezt a kis gumit leveri egy szebb, pláne ilyen fényviszonyok közt, de azért dobáltam a stégek, hajók végét... és az egyiknél a legnagyobb tempójú betekerésem után újra odavágott egy szebbecske! Az elsőnek szinte ikertestvére volt a maga kiló körüli méretével.
Borzalmasan örültem nekik, rég fogtam már nagyon!

Apró kis gumira jött a második!

Nos, nagyjából ennyi történt az elmúlt időben. Ígéretemet igyekszem betartani, 1-2-3 hetente jelentkezem majd valamivel. Addig is köszönöm minden kedves olvasómnak a figyelmét, nagyon jól  esik, hogy ennyien olvastatok!!! Hétvégén igyekszünk párommal, hátha összeszedünk egy "olvasatravalót" a kis patakunkon, ha a kánikula és a viharok engedik. :) Most érkezett meg a páromnak rendelt Berkley Cherrywood 2-7 gramm dobósúlyú 170 centis bot, nagyon vagány, alig várjuk, hogy felavassuk! :)

Rendhagyó bejegyzés - Horgászat párom szemszögéből

Sziasztok! Viki vagyok, Bence párja, és én írom most nektek ezt a rendhagyó bejegyzést, amit akár szülinapi különkiadásnak is nevezhetnénk. 

Ugyan az a bizonyos szülinap március 30-án volt, ez a horgászat a szülinapi szerda előtti hétvégén esett meg. Bence szülinapi ajándékként kérte, hogy menjünk el együtt imádott patakjára, én pedig örömmel csatlakoztam hozzá. Azért azt tudni kell rólam, hogy nem vagyok horgász, sosem jutna eszembe magamtól a horgászat. De őszintén imádok Bencével horgászni. Pedig nem túl barátnőkímélően teszi. Nem épp az a típus, aki belógat két botot a vízbe, aztán ül az árnyékban. Életemben nem gyalogoltam annyit, mint vele egy patakparton... De minden pillanatát élvezem a közös pecáknak. Imádok természetben lenni (főleg Vele), a csörgedező patakot hallgatni, élvezni, hogy olyan helyekre sétálunk, ahol a természetet ember ritkán háborgatja. És imádok olyat csinálni a Szerelmemmel, amit ő ennyire imád. Imádom a lelkesedését, ahogy teljesen átszellemül, és gyermeki örömmel látja viszont a természetet minden alkalommal, nagyon szeretek osztozni a szenvedélyében. 

A mi természeti-szerelmi idillünk

10 óra körül indultunk el busszal, egy óra múlva már a patakparton voltunk. Először az útnál próbáltunk dobálni, inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel. Én is megpróbálkoztam a dologgal, és ahogy az lenni szokott, a dobásaim 90%-a a fűben landolt. De tovább igyekeztem töretlen lelkesedéssel, Bencét nyüstölve, hogy vajon mit csinálok rosszul...:) A pergetés nem vált ott be, látszólag nem voltak éhesek a halak, ezért megpróbálkoztunk az úsztatással egy álló résznél. Ott egyszerűbb volt próbálkoznom, hiszen a nagy dobásra itt nem volt szükség, és próbálkozásomat (fél)siker koronázta. Sikerült kiemelnem a vízből egy kis bodorkát, aki megkönnyítette a halvisszaengedős horgászok dolgát, és magától visszaugrott a patakba. Ezután apukámmal való találkozás miatt nagyjából másfél órára megszakadt a peca, de aztán újra belevetettük magunkat. 

A nagy ho-ho-ho...

Bence kedvenc helye felé vettük az irányt, ahova azzal az eltökélt szándékkal mentünk, hogy én fogjak kárászt és keszeget. Jó sokat sétáltunk, majd megérkeztünk a környék legmélyebb pontjához (közel 2 m). Kedvesem belógatta a botot, itt tartottunk egy rövid ebéd- és ölelkezésszünetet. Amíg én az ebédemet fejeztem be, Bence már elkezdett úsztatni, és fogott egy szűk 10 deka körüli kárászt. Ezután megkaptam a (staféta)botot. Egyszer csak mozogni véltem látni az úszót, bevágtam, és meglepetésemre egy kárász lógott a csalin. Majd megismétlődött a folyamat, és egy karikakeszeget sikerült kiemelnem. Bence kérésére ide kell írnom, hogy az a bizonyos úszó, amit használtunk, a Mosoni Horgásztól kapott úszó volt. Még az amatőrnek is bevált. :) 

Az általam fogott kárász Bence által tartva - hiszen én csak a boton keresztül fogom meg a halat... :)

Szerelmem fő terve pedig a domolykó fogatása volt velem, hiszen az a kedvence. Nekiláttunk hát ennek is. Dobálgattunk a kis színes, tőlem kapott Salmo Hornettel, ám nagy érdeklődés nem igazán mutatkozott. Egyszer-kétszer éreztem, hogy valami megszaglássza a wobit, egyszer még tisztán látszott is a talán rajtam gúnyolódó domolykó, de nem győztem meg, hogy érdemes ráharapni a csalira. Ekkor merült fel bennünk a gondolat, hogy ilyen tiszta víznél, gyönyörű napos időben nem lehet holmi tarka-barka, neonszínű  műhallal megtéveszteni az okos domit, ezért átváltottunk Komáromi Ádám sötét színű faragványára. Ezzel már sikerült akasztani, de azon a helyen nem hittek már nekünk a domolykók. Elindultunk tovább, még egy helyen sikerült akasztani egyet, de őt sem sikerült kifogni. Egy harmadik helyen kellett próbálkoznom, mire végre éreztem a kapást, a határozott húzást, és a végén meglett a hőn áhított 22-23 centis domi.

Első pergetett domolykóm

Visszafelé sétálva Bence dobált, fogott még egy hasonló méretűt, és egy fél kiló körüli példányt is. 

Na jó, az igazi nagy ho-ho-ho...

Azért Ő sem bírta ki egy kis peca nélkül

Egy szebbecske is megvolt azért

A buszmegállóhoz indulva még egy csodás élményben volt részem. Láttunk elsuhanni egy gyönyörű, elképesztően élénk kék színű valamit, amint azt később Bencétől megtudtam, egy jégmadarat. A buszmegállóban már nem tudtam nem leülni a földre, hiszen a rövid ebédszüneten kívül végig gyalogoltunk. De jól eső fáradtság volt. Minden alkalommal az, mikor a természetben Szerelmemmel töltött nap után fáradok el valami olyanban, amit ő ennyire élvez. Lesz még sok ilyen, együtt pecálós nap. :) 

Megesett: 2016.03.27.              Írta: Kiss Viktória (horgászatos információt szolgáltatta: Schmidt Bence)

A domikirály bűvöletében – újratöltve.

Harmadszor látogattam el idén szeretett vizemre. Talán kezdhetne egyhangú lenni a színhely, de számomra több okból sem az – s remélem, kedves olvasóim sem érzik majd így! Mire a végére ért, egy csoda lett az a nap.

Kedves vizemet más oldalról közelítettem meg, mint eddig. Otthon egy kis sütnivalót ígértem, így egy doboz gilisztával, s néhány úsztatós szerkóval egészítettem ki könnyű oldaltáskám – a Mosoni Horgásztól kapott dugókkal felszerelve azokat. Pergetni egyáltalán nem is terveztem. A szokásosnál is nagyobb volt a víz, így mindenképp a bokrok mögötti visszaforgókat céloztam meg. Néhány bodrira, és pár kárászra számítottam. Az első bokor mögött mély vizet találtam, a helyiek által is sűrűn látogatott a hely. Nem is véletlenül. Már első dobásra kis kárász akadt a horogra.

Nem volt egyedül. Mikor rájöttem, hogy nem fenéken vannak, inkább vízközt, a kapások száma drasztikusan megnőtt. Kezdetben egészen aprók jöttek – karika, bodorka, kárász – majd mikor már kezdtek odaférni, 1-1 tenyeres karcsi is beköszönt már. Egy csodás sügér is elmarta egy ízben a lehulló gilisztát, így a teríték kezdett igencsak színes képet mutatni!

A kispatakos peca egyetlen hátránya, hogy egy gödörből gyorsan ki lehet fogni, ami ott lakik. Fél óra elteltével már néma csend volt, úszóm meg sem moccant sokáig. Váltásra adtam a fejem, tovább mentem. A jobb helyek ekkorra már foglaltak voltak, így jellegtelen kis visszaforgókban sétáltattam a csinos kis pedzőt. Meglepetésemre első helyen egy kis jász rántotta hirtelen víz alá azt, tovább tarkítva a palettát. Egy apró dévér is beköszönt. Így haladgattam tovább, majd minden bokor mögött lakott egy kárász, vagy bodorka. 1-1 tenyeres is volt köztük. Imádom a cserkelős úszós horgászatot! Majdnem olyan mozgékony, mint a pergetés.

A sütnivaló mennyiség lassan összegyűlt, s indultam visszafelé, ahol a legjobb helyet még útba szerettem volna ejteni.

Itt is ültek azonban. Mivel ezen a környéken nemigen volt úsztatható pálya, úgy gondolta, hogy a maradék kis időben mégiscsak megúsztatom a Barátnőmtől kapott kis Horneteket!
Mivel a víz nagyon koszos volt, a világosabbikat tettem fel, hadd rikítson. Népszerű helyen dobáltam  párat, de semmi. Dél múlt már, nem épp a legjobb kapásidőszak, nem is bíztam a dologban. Egy viszonylag sekély részhez érkeztem. Hátha kirajzottak már ide a kisebb domcsik! A mederben lassan kopogtattam a feneket a Hornettel, mikor…
Bummmmm. Zzzzz-zzzzz-zzzzzz… még észbe sem kaptam, a rávágással kapásból lehúzott vagy tíz métert valami. Csak tartottam a lüktető, bólogató pálcát, és hitetlenkedve meredtem a hatalmas burványokra. Bár sekély volt a víz, halam nagyon sokáig nem mutatta magát, és jó néhányszor nekiiramodott minden irányban. Egyértelműen csukára gondoltam, melyből bár keveset fogtam, volt köztük szűk kettes, az már tud így védekezni egy könnyű pálcán. Aztán felbukkant egy számomra, mondhatni kezdő pergető számára értelmezhetetlen méretű buksi fej. Nem azért értelmezhetetlen, mert mások ne fogtak volna már ennél jóval nagyobbakat is, hanem mert egyrészt azonnal láttam, hogy ez életem hala, plusz aznap tényleg alig dobtam néhányat, egy totálisan átlagos helyen. Nyúltam a szákért, de nem találtam. Basszus, az előző helyen hagytam! Remegő kézzel próbáltam a part menti lassú vízbe terelgetni tekintélyes méretű ellenfelemet. Nem volt egyszerű művelet, s a kiemelése sem, szájszéles akadás volt, így elég veszélyesnek is tűnt. Szerencsére sikerült elsőre biztos fogást találnom – alig értem át a tarkóját a feléig! -, és kiemeltem életem legnagyobb fejes domolykóját!

Megvaaaagy!

Gyorsan fotóztam, igyekeztem minél jobb állapotban visszahelyezni oda, ahová tartozik. Egy közös fotót azért muszáj volt készítenem. :)

46 cm!

Nagy az öröm, életem legnagyobb domija! :)

Végül persze visszaengedtem. Látszott rajta a fáradtság, de hamarosan újult erőre kapva elillant – s újra azzá vált, amely találkozásunk előtt volt számomra: a kis patak titokzatos domikirályává.

Egy színes kis peca

Múlt heti sikeres nagy domolykós pecámon felbuzdulva újra ellátogattam kedvenc kis vizemre. 

A tervem kettős volt. Egyrészt remekül szórakozni a természetben, másrészről előző hétről két elmaradásom is volt. Egyik a rejtélyes kisebb patak, melyen a múltkori alkalommal több, mint húsz halam lógott meg, és egyetlen egyet sem tudtam megfogni. Másrészről pedig a múltkori cikkemben említettem, hogy két helyről is kaptam házi készítésű fahalacskákat, melyek közül egyiket próbáltam csak ki. Most ki szerettem volna próbálni a Komáromi Ádám által faragott kis remekműveket is. Tömegközlekedésről leszállva a kis patak mellett indultam el, immáron kis, vékonyhúsú horoggal felvértezett kis Salmo Hornetemmel, melyet még barátnőmtől kaptam. Ebben bízok ebben az időszakban a legjobban. Úgy gondoltam, hogy megint csak nehézkesen tudom majd átverni az itteni rafinált halakat (nem tudom, itt miért ennyire kitanultak, a másik vízen gyakorlatilag alig van rontott kapás). Azonban hatalmas meglepetésemre már az első dobások egyikére a kis vízhez képest egy hatalmas rávágást kaptam, amit sikerült is egy gyönyörű domolykóra váltanom. Alig maradt el a harminc centitől, ilyen szép példányt ezen a kis vízen még nem fogtam. 

Gyönyörű aranyszínben pompázó domi

Nagyon nem is erőltettem tovább ezt a vízfolyást, mert leginkább csak a múltkori csorbát akartam kiküszöbölni, azonban egy beállónál itt ritka kincsnek számító gyönyörű sügérbe botlottam, mely már látszott, hogy az íváshoz készülődött. Duci hasával együtt óvatosan visszahelyeztem a vízbe, hadd sokasodjon. :) 

A patak színes ékköve

Több babér ezen a vízen nem termett már. Kedves, nagyobbacska patakomhoz kiérve úgy döntöttem, hogy ha már az egyik elmaradásomat bepótoltam, megpróbálkozom a másikkal is. Az általában legjobb helynek bizonyuló kiugrónál a Hornet helyébe Ádám elképesztően hevesen verető kis wobblerét kapcsoltam. A koszosan áramló, áradó víz miatt kellett néhány dobás, míg az ott lakó gyönyörű domolykó észrevette a csábító falatot... De végül észrevette. Heves küzdelem alakult ki, a múltkori alkalommal megszokott harminc centi fölötti domik egyike volt ő is. A halkímélő, egyágú horog remekül ült, így végül ő is a szákba került. Gyors fotók után természetesen ő is visszakerült éltetőelemébe.

Wobbleravató

Az ezután következő szakaszon emberekbe botlottam, így jó hosszú sétát tettem, s közben egy helyen megálltam kárászozni is. Néhány darab kifogása után tovább hajtott a vadászösztön, ismeretlen részeken próbáltam legalább még egy domolykót becserkészni. 

Egy kiszélesedett medencében a felszínen némi szedegetést láttam. Először megpróbáltam wobblerrel becserkészni az aprónak látszó felszíni ragadozót, azonban ez nem sikerült. Látszólagos mérete miatt egy 00-ás körforgót tettem fel, aminek hamar meg is lett az eredménye egy ifjonc kis balin képében. 

Mohó ifjonc

Sok időm már nem volt, így annyira nem bíztam a dologban, de egy szépen gondozott, füves, egyenletesen folyó részen az időközben visszacserélt Hornetre téli önmagát meghazudtoló erővel dörgölt oda kedvenc buksifejűm. Ő volt aznap a búcsúhal, visszaengedése után el is indultam haza. 

Még egy gyönyörű példány

Természetesen, ahogy látszik is, ő is ott lubickol még azóta is. 

Annyi halat ugyan nem fogtam, mint a múltkor, de azért most is jöttek szépek, a házi faragványt is volt érkezésem kipróbálni, és sokszínű zsákmányt sikerült elejtenem. Azaz egy átlagos nap szeretett patakom mentén. :) 

Ui: Bár nem szokásom, de előre vetíteném következő cikkemet, váratlan rekordhalat sikerült fognom. De erről majd legközelebb... :) 

Megesett: 2016.03.03.              Írta: Schmidt Bence

Vissza a jelenbe - nagy domik a patakból, avagy egy csúfos betli javítása

A télen gyakorlatilag szüneteltettem a pecát. Karácsonykor voltam párommal, meg januárban egyszer, mindkétszer patakon, 1-2 domit, pár bodorkát fogtam. Februárban két hete mentem el egyszer, s az eredmény egy csúfos betli lett, pedig vagy 10 rávágásom volt. Egy éve horgászom itt, azóta nem volt ilyen. El is keseredtem kicsit, de elhatároztam, hogy kiköszörülöm a csorbát, és fogok párat kedvenc halaim, a domik közül!

   Rá egy hétre jött össze ez az időpont. Azért terveztem pont akkorra, mert az időjárás szép időt jósolt, s munkámmal is addigra terveztem végezni. Azonban mindkettő bekevert. Aznapra már esőt mondtak, nem is keveset, és a melómmal sem végeztem. De nem érdekelt... aznap reggel meghajtottam a dolgot, befejeztem mindent, s épp akkora még odaértem a buszhoz, mikor az már el akart indulni.
   Leszálláskor meglepő dologgal szembesültem: szállingózott a hó. Na, jó napot választottam... elindultam hosszú utamon patakom felé. A hó lassan esőbe váltott, s szemerkélni kezdett. Még épp azzal a sebességgel, hogy hamarabb szárad meg a ruhán a csepp, mint hogy az elázna, nem is akadályozta nagyon a horgászatot. Egy piciny patakon kezdtem, ahol úgy nézett ki, folytatódik a múltkori pechszériám. Több, mint 20 rávágásig jutottam el, és egyetlen egy sem lett meg. Nem hittem a szememnek, kezemnek. Kis Salmo Hornet volt a nyerő, másra nem kaptak, s gondoltam, hátha túl nagy rajta a horog, vagy megkopott... kétszer cseréltem le rajta, egyre kisebbekre. De semmi. Aztán egy ottani mértékhez képest hatalmas, jó háromnegyed kilósnak tűnő jószág megakadt, ám belefutott a sűrű zsombékba, ott a horgot leakasztotta, ő meg távozott. Elegem lett. Irány a nagyobb patak.
Nem is csalódtam. Első beálló, a kapocsban világos Salmo Hornet, melyet kedves Páromtól kaptam karácsonyra. A legelső dobásra irdatlan erejű rávágás érkezett, s a halam vadul pumpált, nem akart feljönni először. Még a túloldali bokrosba is majdnem belement, alig tudtam visszatartani. Szépséges buksifej bukkant elő, majd gazdája a szákban landolt. Csodaszép példány volt, 37 centis, nem lehetett messze a kilótól, de tán még meg is ütötte azt!

Vele tört meg a jég... :)

 

   Végre, megtört a jég! Rettenetesen örültem, egyrészt a pechszéria végének, másrészt annak, hogy ilyen szép példányt sikerült elejtenem. Tovább mentem. A következő beállónál jó darabig nem jött semmi. Főleg a partszéleket dobtam, ahogy ilyenkor illik, de miután nem jött semmi, a meder közepén húztam el egyszer, szinte kopogtatva azt. Erre érkezett egy közepes domi, ami jobb napokon még a szép kategóriában van, de ma szinte picinek nézett ki az előző, és a soron következő szép példányok közül. 26-7 centi lehetett. Ő is elképesztő erőben volt. Szinte jobban védekeztek, mint nyáron!

Egyre jobban bíztam a napban és a csaliban. Ennek ellenére váltásra adtam a fejem. Nemrég említettem, hogy kaptam néhány csodaszép kis ajándék wobblert egy ügyes kezű wobbler faragótól, akit a peca.hu oldalról ismerhettek Bicska néven, illetve a Mosoni Horgász egyik cikkjéből!
Vettem ezen kívül gyönyörű két wobblert egy másik készítőtől, Komáromi Ádámtól is. Úgy gondoltam, most az egyikét próbálom meg, aztán legközelebb a másikét, így most az ajándékra esett a választás. Egy mélyenjáró darázzsal próbálkoztam elsőre, mert a halak azért még eléggé lent vannak. De nem érkezett semmi - persze ezek a tesztek jobbak tavasztól, mikor már sokat lehet fogni. Nemsoká egy beszakadt partrészhez érkeztem, mely a víz alá szakadt, s így ott sekély volt a víz. Ezzel s Hornettel nem volt horgászható, feltettem hát egy felszínit. Mivel ez nem éppen erre az időszakra tervezett csali, az ott lakó domi csak a sokadik dobásra vette észre - de észrevette. A fék felsírt, a rávágástól felkeveredett a sár a vízben, olyan heves volt. Ez is alig adta magát, akárcsak az első. Nem is volt sokkal kisebb, 34 centinek mértem, miután a szákba csusszant. Szinte ugráltam már az örömtől, mint egy kisgyerek. Őt inkább még fekve fotóztam, elég szájszéles, s emiatt veszélyes lett az akadás, de a wobival együtt akartam lekapni. :)

Az ajándék wobbler avatója. :)

   Ezt követően jó darabig kapás nélkül szántotta a vizet a felszíni wobi. Azért ebben a jéghideg vízben még több bizodalmam volt a mélyretörőkben, főleg, hogy kedves Páromtól kaptam őket. :)
Visszaakasztottam a jól bevált Hornetet. De azért elégedetten nyugtáztam, hogy tavasszal, nyáron, kicsit tán tisztább vízben milyen remek csali lesz ez... milyen nagy váltás ez nekem! Tavaly az első fél évet olcsó Goldstar Bugokkal horgásztam végig, most meg ajándékok-házi wobblerkészítők jóvoltából van mindenem, ami kell.
   A következő két beállónál nem történt semmi. Már épp azon gondolkodtam, hogy ha ezután nem is jönne domi, akkor is remek nap volt, remek halakkal... de nem így történt. Újra a meder közepén húzott wobira durrantott rá egy mesés domolykó, mellyel ismét legalább egy percet hadakoztam.
35 centi! De gyönyörű halakba nyúltam bele, szerencsés voltam, aznap ők ettek főleg.

   Ezen a szakaszon nem volt már érdeklődő. Az eső viszont nagyon eleredt. Egy másik szakaszra tértem volna át, de menedékbe kellett húzódnom, nagyon esett. Márpedig nem akartam még hazamenni, úgyhogy ki kellett találnom valamit. Volt esernyőm, de hát pergetni azzal sem lehet. Aztán hirtelen ötletem támadt. Kiszedtem a táskámból az ernyőt, és bedugtam a pulcsim és a kabátom közé a hátamon. Mivel hátizsákod hordok, az megadta a kellő stabilitást. Örömmel konstatáltam, hogy elkészült a szerkezet, mellyel a nagy esőben is járhatok-kelhetek, dobálhatok, és egyáltalán nem ázok el!  Hogy esetleg kicsit furán néztem ki benne? Kit érdekel... :)

Találmányom alatt megbújva :) Reméltem, megúszom szárazon...

   Ki is használtam alaposan. Haladtam tovább, de a kedvenc részemen nem tartózkodott éhes lakos. Hamarosan egy olyan szakaszhoz értem, mely alapvetően teljesen jellegtelen, nem szokott halat adni. Most azonban az egyik beállónál ismét felverte a sarat egy nagy rávágással a partszélen egy nagy domi. Egészen a fű mellett vezetett Hornetre. Hihetetlen vehemenciával küzdött ő is, alig akart feljönni. Természetesen verte a 30 centit. Innentől már nem méregettem őket, saccra 31-2 lehetett.

Újabb gyönyörűség...

Ezen az általában gyengén muzsikáló helyen aztán beindult az üzlet. A következő két beálló első dobásokra halat adott! Mindkettő legalább 30 centi volt, és a parttól pár centire húzott wobit ették meg.

És csak jöttek...

... és mentek...

... és megint csak jöttek...

Közben lassan elállt az eső, a nagy része elment, hol kisütött erőtlenül a Nap, hol kicsit szemerkélt az eső. A következő helynél már annyira bíztam a dologban, hogy letettem a kamerát, hogy rögzítsek egy kis akciót. :) Pont balfékeskedtem kicsit(leugrott a dobról a zsinór, kicsit összekeveredett), így inkább csak a rávágás pillanatától láthatjátok a dolgot. :)

Természetesen ő is egy jó harmincas volt. Ezután már kevés időm volt a buszig, néhány helyet megpróbáltam, de halat nem adtak már. De nem bántam.
Boldogan mentem haza, sikerült helyretennem a múltkori hihetetlen betlit, és szép élményekkel gazdagodtam ismét.
Azóta még egyszer eljutottam ide, színesebb zsákmányt sikerült elejtenem. De erről majd legközelebb... :)

Megesett: 2016.02.25.                            Írta: Schmidt Bence