2016. november 11., péntek

Nagy halak a kis patakon 5. - egy újabb csodás nap rekorddöntéssel!

Előző alkalommal írásom kissé szegényesre sikeredett elvesztett fényképezőm miatt. Sajnáltam, mert sok halat fogtam, s úgy gondoltam, még egy ilyen nem lesz - de lett!

A kedvenc szakaszomhoz érkezve már konkrét tervet készítettem. 5-6 jónak ígérkező helyet választottam ki, s mindegyiket megszórtam már odaérkezésemkor egy marok kukoricával, amit minden ráüléskor megtámogatni gondoltam ráetetéssel. A helyek közt volt régi bevált is, meg új is, ami szimpatikusnak tűnt. Mindig nagy horoggal, 3 szem kukoricával terveztem horgászni, annyira koszos itt a víz,  hogy sosem érdekel senkit 1 szem kukorica, vagy 1-2 szem csonti. Arról nem beszélve, hogy a szokásos kisvízeknek ez az ellentéte - kis hal egyáltalán nincs benne snecin kívül. Se keszeg, se árász, vagyis csak elvétve. Ha kapás van, az vagy ponty, vagy néha nagyobb kárász, vagy ugye a ragadozók. Emiatt nem akartam elaprózni a csalit, nem láttam értelmét.
Az eddigi tapasztalatok alapján az itteni pontyok nem szeretik a bokrok menedékét, inkább előnyben részesítik a nádas-sásos részt – talán mert a bokor nem ér be a víz aljáig, a nád meg igen, s ott talál táplálékot. Emellett persze néha dobálni is gondoltam, főleg süllőben reménykedve.

Azon a helyen kezdtem, ahol a helyiek leginkább ülnek, egy nagy gödör. Ez a hely már rég nem adott halat, de azért mindig próbálkoztam itt is. Természetesen biccentésem sem volt. Feljebb sétáltam közben, egy másik kedves helyemre, ami több potyeszt adott már, de az is néma volt. Visszatérve úgy döntöttem, dobok párat egy hornettel, hátha a nagy csendben idelopakodott egy hónapok óta nem látott domolykó. A legelső dobást leverte a bő méretes süllő. Nem volt nagy küzdelem, de örültem, ma sem maradok hal nélkül! Fél kiló környéke volt.

Bő méretes süllőifjonc domicsalira

Közösen :)

Járogattam a helyeket, főleg az eddig beváltakat, de nem adtak halat. Visszaérve a gödörhöz sikerült egy szebb kárászt kiszedni láb alól, de más egyéb nem történt. Eltűntek volna már a pontyok? Meglehet, azért elég szezonálisan szoktak csak itt lenni. Azért kitartottam.

Egy szebb karcsi

Vittem magammal jó adag kaját, úgy gondoltam, amíg elfogyasztom, bedobom egy új etetett helyre, amiben annyira nem bíztam, eléggé húz ott a víz. De ennyit megér, majd ha elköltöttem az ebédem, bandukolok tovább. Szerencsémre már befejeztem a lasagne-t – nem lett volna szívem ledobni a földre e nemes étket, hogy elérjem a víz felé húzódó botomat. Az itten pontyok mind elképesztő erővel kapnak és küzdenek. Sikerült megakasztani, jókat szaladt, de azért érezni lehetett, hogy nem egy kapitális példány. Itt ritkának számító tőpony volt a tettes, amolyan kiló környékén volt. Veszélyes helyen akasztottam, sok akadó közt és húzós vízben, de szerencsémre erős zsinórom megtartotta a bokorágak segítségével szabadulni vágyó pikkelyest. Meg is lett. Hohó, akkor még itt vannak!

Töves! Ritka itt.

A kis patak újabb pontyával


Mondanom sem kell, még jobban nekilelkesedtem, minden zugban pontyot láttam, ide ültem, oda ültem, minden helyet végigpásztáztam, de nem akadt több érdeklődő. Összepakoltam, de a botokat még elöl hagytam, kézben vittem őket, hátha dobok párat domira, vagy valami. Egy sekély, húzós vízen rájuk is próbáltam, de semmi. Utána egy visszaforgóban egy bokor mögött – na, akkor érkezett egy finom koppintás. Szűk méret körüli kis süllőkölyök tartotta magát fejét rázogatva a húzós vízbe kerülve. Kézbe vétele után gyorsan visszaengedtem, hadd nőjön meg!

Süllőkölyök

Örültem, szép nap volt ez is, fogtam 3 nemeshalat, szép kárászt, mi kell még?

De a csattanó még bőven hátravolt.

Alapvetően három bottal szoktam menni, két feeder, és egy könnyűpergető, ha néha dobálok. Az egyik feedert eltettem, így két bottal a kezemben sétáltam hazafelé, és közben nézegettem a vizet. Buszhoz mentem, úgyhogy kötött az idő, de negyed órám volt még nagyjából amit pecával tölthettem. Hazafelé megpillantottam egy hosszú sásfalat. Sosem próbáltam még rá, alapvetően jellegtelen, elhúz mellette a víz, semmi gödör… de valamiért megtetszett, erre adtam le a voksomat. Letelepedtem, bedobtam a sűrű sásfal egy apró miniöblébe a feederem 3 szem kukoricával, és vártam. Mindig hordok magamnál kész feeder szerelést létrán, így gondoltam egyet, és felcsatoltam könnyűpergetőm karabinerébe, úgyis csak 10-15 grammos kosarakat használok. Így még egy pontot meg tudok pecálni a hosszú nádfalon. Naná, hogy annak a spicce görbült bele a vízbe. Bevágni itt sem volt időm. Halam lassan, komótosan haladt egyre lejjebb a sodrással. Csak nem akart feljönni. Vékony kis botom bőszen hajladozott, s hosszasan követtem lefelé. A sodrás segítette. A botom ugyan nem erre lett tervezve, így saccolgatni nehéz volt, de úgy éreztem, ez nem az itteni szabvány kiló körüli lesz… A merítőszákkal is bajlódtam eleget, hisz a fárasztáshoz szükségem volt mindkét kezemre, halam néha hatalmasakat iramodott, ki kellett engednem a féket a vékony zsinór miatt, viszont a saját oldalamon néha be akart oldalazni 1-1 bokrocskába, akkor meg vissza kellett tartanom. Úgy oldottam meg, hogy mindig előredobtam a szákot, aztán gyorsan újra megfogtam az orsót. Mindig mikor utolértem, ismétlődött a jelenet. Legalább 25-30 métert sétáltam már lefelé, mikor végre kezdett csitulni, és már fel is sejlett a sárgás test… nem láttam, mekkora, és megsaccolni sem tudtam, hisz ilyen erőbe ezzel a bottal még nem futottam. Abban biztos voltam, hogy patakon ekkora halat még nem fogtam. A torkomban dobogott a szívem, mikor először jött fel, kettesnél biztos nagyobb, de nem láttam még mindig. Aztán szép lassan pipálni is feljött, akkor már láttam, hogy ez bizony üti a 3 kilót! Egy spori épp akkor érkezett, nagyon ajánlkozott, hogy megszákolja, de jobb szeretem magam intézni, ezért inkább kezembe vettem az irányítást. A kissé meredek part és vékony zsinór miatt nehézkesen, de csak a szákba csusszant életem legszebb pataki hala, pontya! Hatalmas élmény volt a könnyűpergetővel. A közös fotó a sporttárs érdeme! Ezúton is köszönet neki!

Kereken 3 kiló!

Eddig legszebb halammal ebből a csodálatos kis vízből... idillien szép helyen!

No persze iparkodnom kellett utána, alig értem el a buszom, de szerencsére nem késtem le. Hatalmas élmény volt! Tényleg eddigi legkedvesebb pataki napom lett, letaszítva a trónról egy februárit, mikor egy kettes domit sikerült kiszedni a vízből barátnőm ajándék wobblerével.

Öröm volt újra felidézni az emléket.


Megesett: 2016.09.22.                                 Írta: Schmidt Bence

6 megjegyzés:

  1. Jó írás, gratulálok a halakhoz is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, és a hozzászólást is! :)

      Törlés
  2. Nekem pedig öröm volt végigolvasni! S öröm, hogy nem változik a stílusod, marad olyan, amilyennek megkedveltem!

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok a horgászsikerhez és az íráshoz is! :)

    VálaszTörlés