Rendhagyó bejegyzés - Horgászat párom szemszögéből

Sziasztok! Viki vagyok, Bence párja, és én írom most nektek ezt a rendhagyó bejegyzést, amit akár szülinapi különkiadásnak is nevezhetnénk. 

Ugyan az a bizonyos szülinap március 30-án volt, ez a horgászat a szülinapi szerda előtti hétvégén esett meg. Bence szülinapi ajándékként kérte, hogy menjünk el együtt imádott patakjára, én pedig örömmel csatlakoztam hozzá. Azért azt tudni kell rólam, hogy nem vagyok horgász, sosem jutna eszembe magamtól a horgászat. De őszintén imádok Bencével horgászni. Pedig nem túl barátnőkímélően teszi. Nem épp az a típus, aki belógat két botot a vízbe, aztán ül az árnyékban. Életemben nem gyalogoltam annyit, mint vele egy patakparton... De minden pillanatát élvezem a közös pecáknak. Imádok természetben lenni (főleg Vele), a csörgedező patakot hallgatni, élvezni, hogy olyan helyekre sétálunk, ahol a természetet ember ritkán háborgatja. És imádok olyat csinálni a Szerelmemmel, amit ő ennyire imád. Imádom a lelkesedését, ahogy teljesen átszellemül, és gyermeki örömmel látja viszont a természetet minden alkalommal, nagyon szeretek osztozni a szenvedélyében. 

A mi természeti-szerelmi idillünk

10 óra körül indultunk el busszal, egy óra múlva már a patakparton voltunk. Először az útnál próbáltunk dobálni, inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel. Én is megpróbálkoztam a dologgal, és ahogy az lenni szokott, a dobásaim 90%-a a fűben landolt. De tovább igyekeztem töretlen lelkesedéssel, Bencét nyüstölve, hogy vajon mit csinálok rosszul...:) A pergetés nem vált ott be, látszólag nem voltak éhesek a halak, ezért megpróbálkoztunk az úsztatással egy álló résznél. Ott egyszerűbb volt próbálkoznom, hiszen a nagy dobásra itt nem volt szükség, és próbálkozásomat (fél)siker koronázta. Sikerült kiemelnem a vízből egy kis bodorkát, aki megkönnyítette a halvisszaengedős horgászok dolgát, és magától visszaugrott a patakba. Ezután apukámmal való találkozás miatt nagyjából másfél órára megszakadt a peca, de aztán újra belevetettük magunkat. 

A nagy ho-ho-ho...

Bence kedvenc helye felé vettük az irányt, ahova azzal az eltökélt szándékkal mentünk, hogy én fogjak kárászt és keszeget. Jó sokat sétáltunk, majd megérkeztünk a környék legmélyebb pontjához (közel 2 m). Kedvesem belógatta a botot, itt tartottunk egy rövid ebéd- és ölelkezésszünetet. Amíg én az ebédemet fejeztem be, Bence már elkezdett úsztatni, és fogott egy szűk 10 deka körüli kárászt. Ezután megkaptam a (staféta)botot. Egyszer csak mozogni véltem látni az úszót, bevágtam, és meglepetésemre egy kárász lógott a csalin. Majd megismétlődött a folyamat, és egy karikakeszeget sikerült kiemelnem. Bence kérésére ide kell írnom, hogy az a bizonyos úszó, amit használtunk, a Mosoni Horgásztól kapott úszó volt. Még az amatőrnek is bevált. :) 

Az általam fogott kárász Bence által tartva - hiszen én csak a boton keresztül fogom meg a halat... :)

Szerelmem fő terve pedig a domolykó fogatása volt velem, hiszen az a kedvence. Nekiláttunk hát ennek is. Dobálgattunk a kis színes, tőlem kapott Salmo Hornettel, ám nagy érdeklődés nem igazán mutatkozott. Egyszer-kétszer éreztem, hogy valami megszaglássza a wobit, egyszer még tisztán látszott is a talán rajtam gúnyolódó domolykó, de nem győztem meg, hogy érdemes ráharapni a csalira. Ekkor merült fel bennünk a gondolat, hogy ilyen tiszta víznél, gyönyörű napos időben nem lehet holmi tarka-barka, neonszínű  műhallal megtéveszteni az okos domit, ezért átváltottunk Komáromi Ádám sötét színű faragványára. Ezzel már sikerült akasztani, de azon a helyen nem hittek már nekünk a domolykók. Elindultunk tovább, még egy helyen sikerült akasztani egyet, de őt sem sikerült kifogni. Egy harmadik helyen kellett próbálkoznom, mire végre éreztem a kapást, a határozott húzást, és a végén meglett a hőn áhított 22-23 centis domi.

Első pergetett domolykóm

Visszafelé sétálva Bence dobált, fogott még egy hasonló méretűt, és egy fél kiló körüli példányt is. 

Na jó, az igazi nagy ho-ho-ho...

Azért Ő sem bírta ki egy kis peca nélkül

Egy szebbecske is megvolt azért

A buszmegállóhoz indulva még egy csodás élményben volt részem. Láttunk elsuhanni egy gyönyörű, elképesztően élénk kék színű valamit, amint azt később Bencétől megtudtam, egy jégmadarat. A buszmegállóban már nem tudtam nem leülni a földre, hiszen a rövid ebédszüneten kívül végig gyalogoltunk. De jól eső fáradtság volt. Minden alkalommal az, mikor a természetben Szerelmemmel töltött nap után fáradok el valami olyanban, amit ő ennyire élvez. Lesz még sok ilyen, együtt pecálós nap. :) 

Megesett: 2016.03.27.              Írta: Kiss Viktória (horgászatos információt szolgáltatta: Schmidt Bence)