Kánikulában - közel a betlihez...

   ...pedig nem egyedül mentem, hanem ismerőssel, kocsival, hosszú kihagyás után. De hát ember tervez, Isten végez, szokta mondani, aki épp nem ateista...

   Pirkadat végére már ott voltunk megszokott helyünkön. Csakhogy ez a megszokott hely nagyon népszerű... mind a robbanásszerűen terjedő UL-esek körében, mind az engedéllyel nem rendelkező kedves úriemberekében, neadjisten azok csoportosulásaiéban. Ezen a napon hiába mentünk végig a biztos helyeken, csupán egyetlen rávágás akadt, s az a villám szerencsémre az én botomba vágott bele. Nem nagy, de annál kisebb. Amikor nagy ritkán ilyen betliszagú a peca kezdete, bárminek örülni tudok...

    Hamar a helyváltás mellett döntöttünk, hisz éreztük, hogy a szakasz nagyon le van már húzva. Vannak elég durva csapatok is, akik kosárral mennek néha végig itt... felkerestünk hát egy kietlenebb szakaszt.

   Az új helyen első dobásra ráragadt egy átlagos kis domi a Kenart Hunteremre. Az azt követő dobások egyikére pedig egy kis sügér. Hohó, milyen aranybánya lesz ez! Gondoltam...

   Hát, ezt követően valóban domidömping jött. Csakhogy előjött az a rossz szokásuk, hogy mintha csak játszadoznának, semmilyen műcsalival, semmilyen vontatással nem lehet őket megakasztani. Mondjuk hozzá kell tenni, hogy későre járt már, s bár még csillogott a harmat a parton, rettenetes kánikulában sétálgattunk.

Én még csak-csak megvoltam, hisz legalább volt halam, de társamnak még nem jött össze a dolog. Nemsokára azonban megtört a jég, gyönyörű, harminc centi körüli jószág ugrott a körforgójára. A meredek part miatt üggyel-bajjal ugyan, de szákba került végül. :) S utána jött neki még egy kisebb is.
   Azért szép lassan engem is kezdett elemészetni az ideg, semmi nem jött össze, pedig volt az érdeklődők közt darabosabb példány is. Megcsípték, vagy inkább csak megbökték a csalit, és rendre visszavonulót fújtak. Pedig a teljes arzenálom végigpróbáltam, minden csalivezetési módszerrel, amit csak ismerek...
   Újabb helyváltás következett. Kevés időnk volt már, rohamtempóban próbáltuk végig a jónak vélt helyeket, s elsőnek egy elképesztően pici kis siheder könyörült meg rajtam.

   Egy tereptárgy ráfolyási részéhez érkeztünk. Társam kifogott egy 30-40 dekás példányt, majd nem sokkal később egy egész lassan, húzott villantóra, egy bokor mellől vágott oda végre nekem is egy jobb domi. Nagyon megszaladt elsőre, még féket is vitt, de aztán lassacskán azért megadta magát. Csodaszép, bő 30 centis buksifejű volt.

   Nagyon örültem neki. Borzalmasan nehezen indult a nap, de végül csak összejött egy szebb. Enélkül is jól éreztem volna magam, de azért ezen a patakon még csak kétszer maradtam életemben legalább 40-50 deka körüli hal nélkül. :) Nem akartam tovább bővíteni ezt a számot. És remélem, legközelebb sem fog megtörténni. Hamarosan újra megyek! :)

Megesett: 2015.08.29                       Írta: Schmidt Bence