2016. február 17., szerda

Júliusi süllőinvázió a község szívében

   Néhány résszel ezelőtt írtam pár kölyöksüllőről, mint első elejtett példányokról könnyűpergetőként. Júniusban nem volt ideális a víz annyira, nem raboltak a tüskések, azonban néha leugrottam sötétben, és néztem, van-e pár rablás. De nemigen voltak aktívak, nem is próbálkoztam rájuk. Hanem július eleje környékén lement a víz - előző bejegyzésem is ekkorra datálható - és a hirtelen összeszűkült mederben a halak teljesen megbolydultak. Nagyon szép, 1-3 kilós dévéreket lehetett fogni sorban, márnát, csukát, de róluk később szól majd a fáma. És igen, megindultak a süllők is.



   Egyik ilyen esti felderítő sétám közben különös hangra lettem figyelmes egy olyan móló környékén, ahol soha nem horgászik senki, és én sem próbáltam még. Olyan volt, mintha ostorral verték volna a vizet. Sötét volt, s noha az utcai lámpák szolgáltattak némi fényt, nem láttam pontosan, mi zajlik ott. Talán kacsák... De azért kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, lementem oda, s figyeltem. Emlékszem, elsőre nem is történt semmi, csak milliónyi küszt láttam, amint szinte verik a vizet. Aztán egyszer csak a mesterséges fényben csillogó víztükrön elindult sodrással szemben egy tolóhullám, nyomában csak úgy spricceltek szét a snájderek, s végül kaffantással zárult a mutatvány. Hohó, szóval itt vagytok! Nem is csoda, ilyen apróhal bőséget nemigen láttam még, terülj-terülj asztalkám volt ez a ragadozók számára. A ponton mindkét oldalán folyamatosan megismétlődött a jelenet. Látszott a rablásokon, hogy nem óriások, de azért biztosan méretesek. Akkoriban vettem meg az első komolyabb bolti wobblerem, egy jó helyi horgász javallatára egy SSR5-öst. Ezt tettem fel először. A kezemben papám régi süllőző pálcája volt, nem az UL botom - nem is tudom, miért.
   Macskaléptekkel lopakodtam be, nehogy megzörrenjen valami lánc, megdobbanjon holmi deszka. Finom dobással ejtettem rá a vízfelszínre a műcsalim, s lassan, pöcögtetve kezdtem húzni. Semmi. Újabb dobás, semmi. Egy ízben pedig jött megint a látványos tolóhullám, még szinte éreztem is, ahogy megsodorja a műhalat, de végül egy mellette lévő küszre vágott rá. Megpróbáltam az építmény mindkét oldalán, de nem érdekelte őket a dolog. Gondolkodóba estem. Talán a küszszínű csali nem túl ideális millió ugyanolyan közt, de színes wobblerem nem volt. Feltettem hát egy épp pár nappal korábban vásárolt 10 centi körüli sárga-fekete manns gumihalat. Eldobtam, de első dobásokra megint nem jött semmi, pedig a látványos, fröcsögős futások megint jelen voltak, de valahogy épp akkor, mikor a csalim messzebb volt, vagy épp, mikor kiemeltem. Gondoltam hát egyet, s csak úgy botvégről belógattam magam mellé, és emelgetni kezdtem a stéget tartó egyik vaskötél mellett. A féket viszonylag szorosra állítottam, hogy az akadás biztos legyen, de a visszaforgásgátlót kikapcsoltam, hogy a rövid póráz miatt azonnal tudjak engedni neki, ha kell. Szeretek nagyon így fárasztani, jobb a kontaktus a hallal, csak vigyázni kell, hogy a tekerő kéz mindig a fogantyún nyugodjon, különben az visszaforog, és halunk nem akad meg, plusz bogozhatjuk ki a csomót, amit a hibánkkal okozunk. :)
   Na de kibogozom inkább az írásomat most, s visszatérek a történtekhez. Szóval emelgetni kezdtem a gumit. Elég jól húzott a víz, nagy fejjel tudtam csak megcsinálni. Emeltem párat, mire jött a menetrendszerű tolóhullám. Akkorra már nagyon borzolta az idegem, hogy ennyire át tud verni. Néztem, merre szalad pontosan, s ott emelgettem, amerre tartott. Odaért, a kezemben pedig kétrét görnyedt a bot, s tekertem is visszafelé sebtiben a kart. Hamar megállt, s hamarosan a felszínen rázta a fejét az első éjszakai herceg. Olyan "kilóhúszas" lehetett. A húzós víz miatt csak nehezen tudtam szákba terelni, de csak meglett!

Az első...

Csináltam még egy közös fotót is, hátha nem lesz több... :)
  
   Megvan hát a trükk! Kíváncsi voltam, ez randalírozott-e csak, vagy voltak többen.
Voltak.
Bő fél év távlatából nem emlékszem pontosan a számokra, de első éjjel biztos, hogy nagyjából tíz darabot fogtam, 80 dekától bő másfél kilóig.  Minden alkalommal csak be kellett lógatni botvégről, és már jöttek is. Volt, hogy tényleg szó szerint csak be kellett lógatni, és már nem találtam a kontaktust, mert elmarta egy ebfogú. Egészen elképesztő élmény volt. Gondoltam, ilyen sem lesz több.



Alapvetően a C&R híve vagyok, egyetlen kivétel ez alól a süllő. Belőlük többször hazaviszek 1-2 darabot, most is így történt. Az első kettőt hazavittem, majd a könnyűpergetőmmel tértem vissza az élmény fokozásáért, a továbbiakat már azzal ejtettem el, s engedtem útjára.
   Másnap reménykedve mentem vissza. Ennek ellenére szinte el sem hittem, mikor megint pont ugyanúgy durrogtak az ebfogúak, mint előző nap. Megint fogtam néhányat, majd gondoltam, próbálgatom a gumijaimat, hadd legyen több is, amiben megbízhatok. A régi kedvenc fehéremet tűztem fel, de negyed órán át semmi, pedig még raboltak körülötte. Másokat is rátűztem, semmi. Na, vissza a sárga-fekete. Első lógatásra görbült a pálca. Elképesztő, mennyire finnyásak voltak a színre még ilyen nagy zabálás közepette is! Biztos ez volt az a kombináció, ami elég látványos volt nekik, de azért nem túl feltűnő, rikító, hogy gyanút keltsen.

Az a bizonyos sárga-fekete... a képen már teljesen szét van marva, de csak nem akartam leváltani...




   Ez a csoda 2-2,5 hétig tartott. Lassan azért lekoptak, a vége felé már "csak" 1-2-3 darabot tudtam fogni alkalmanként. Minden nap leugrottam este, 20-30 percnél sosem voltam tovább, mert az elején sokszor lelkiismeret furdalásom támadt, 5-6-10 egymás után kifogott hal után, a vége felé meg már csak alkonyatkor jöttek, utána leálltak. Kicsit utólag sajnálom, hogy nem készítettem több - jobb - képet, de sajnos nem tudtam, hogy blogot fogok írni. Azért remélem így is szemléltetik a leírtakat, s valamelyest átadják az élményt! Némely fotón igencsak sárkányosan pózolnak, barátnőm kifejezetten ijesztőnek titulálta őket. :)



   Ebben az időszakban legalább 40, de inkább valemelyest több süllőt sikerült fognom, amivel egy hónap alatt 10-et vertem a tavalyi összdarab számomra. :) Egészen döbbenetes élmény volt. Aztán persze lassan szétszéledtek, s nemsokára már ismét néma csend volt a móló körül. A Duna ismét felvette rejtelmes köpönyegét, s úgy tett, mintha ezek a csodás esték sosem történtek volna meg.


Megesett: 2015 júliusán                          Írta: Schmidt Bence

2 megjegyzés:

  1. Huhhhh
    Bár nálunk is így enne a süllő, talán ha magához térnek a vizek, miután eltűnik a halászat.....
    Gratulálok, irigykedek, hogy ilyen szép fogasállomány van nálatok!
    Üdv

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lesz az még így is! Addig meg ott van minden más. :P

      Elmegy, nem rossz az állomány, csak eredményes parti/felszíni pergetésre azért elég szűk időintervallum van. ritkán jönnek ki, ennyien meg pláne.

      Köszönöm. :)

      Törlés