Keszegek és egyebek - avagy egy nagyon-nagyon színes UL pergetés a Dunán.

   Leginkább márciustól kezdem el újra űzni kedvenc halaim, egy ideig most pihen a pálca, pihen a felszerelés. S amíg pihen, gyarapodik, hisz a peca.hu oldalról, illetve a Mosoni Horgász wobblerfaragó barkácscikkéből ismert Bicska négy csodaszép kis domis wobblerrel lepett meg! A jelenből egyelőre ennyit tudok mondani, a wobblerek majd a jövőben bizonyítanak, míg én ismét a múltban kotorászom. Most kedvenc, sekély dunai szakaszomon történt első tavalyi ultralight pergetésemre esett a választásom. Remélem jól esik majd a télből kicsit megint a nyárba csöppenni!

Csodaszép munkák, köszönet Bicskának az ajándékokért!

 
   Történetem július elejére tehető, az első napok egyikére a vízállás hirtelen zuhanása utáni nagyon kis vízben. Van egy hely lakhelyem mellett a Dunán, amely csak 200 alatti vízben horgászható. Blogom első bejegyzéseiben is innen olvashattatok pár történetet! Az első napok azonban mindig különösen szépek. Általában kevés az ilyen mértékű apadás, van, hogy egész évben nincs, alig vártam hát, hogy végre így legyen. Meg is rohantam azonnal a vizet.
   Mivel több, mint fél éve történt az eset, nem emlékszem mindenre pontosan, de azért nagyjából igen. Villantóval kezdtem a fenti szakaszon, a sekély zátony ráfolyásánál, még délután, verőfényes napsütésben, hőségben. Beálltam csizmaszárig a vízbe, hogy a folyásnak legalább merőlegesen dobálhassak. A 0-ás és 00-ás méretű meppsre szépen jöttek a kis balinok és szebb snecik - már meg sem lepődök, viszonylag gyakran fogok, légynek nézhetik a kis műcsalikat.

A nyitóhal

A vérmes fenevad... néha sneci is elcsábul a kis villantókra, wobblerekre...

   Leginkább azonban a jászokat kerestem, ők a pálya jellemző halai - noha a szebbek csak akkor jönnek ki, mikor elkezd kicsit áradni a víz. Bandukoltam is tovább, a következő beálló is halat adott - mégpedig nem is akármit, a Dunán viszonylag ritkán látott vendéget, egy Domit! Gyönyörű, narancssárga színekben pompázott.

Egyik kedvenc halam, a Dunán különösen örülök neki mindig!

Nyilván nem férhet kétség a visszaengedéséhez :)

   Ha jól emlékszem, e helyt jött még 1-2 apróság, végül továbbálltam. A következő 50-60 méter eseménytelenül telt - valamiért ez a rész mindig üres, pedig alig különbözik a felette és alatta lévőtől... talán csak annyiban, hogy nincsenek kiszögellések, sima lapos pálya. Végül leérkeztem a kedvenc részemhez, ahol a legsekélyebb. Dobástávnyira is csak feltartott bottal lehet vontatni a műcsalit, mert van, ahol méteres is megvan a víz, de rengeteg a kisebb domb. Itt mindig megkeresem azt a vonalat, ahol a kis emelkedőkön a legmesszebb lehet begázolni, de itt még erre nem volt lehetőség, így a partról kezdtem dobálni. Igyekszem minél messzebb bejuttatni ilyenkor a műcsalit - mely jelen esetben is körömvillantó volt -, hogy azért meglegyen a távolság, de ne kelljen túl gyorsan csévélni, hanem kicsit besegítsen a sodrás... Egyik dobásnál aztán mikor egy bucka felett húztam el, így a felszínt súrolta a kis körfori, leszedte egy kis jász. A 4. halfaj is kipipálva aznap... :)

Kis jász...

...nőj nagyra!

   Lassan kezdett lebukni a nap, megérkeztek a szúnyogok. Felkerült a felső. Végre találtam egy gerincet, ahol ügyesen és óvatosan lépkedve bejuthatok egy benti szigetre. Kettő is van egymás után, de a második alatt 10 centis víz sincs, az szinte horgászhatatlan. Ez e legkedvesebb helyem, imádom, ahogy a Duna körbefon. Ha kifelé és lefelé, esetleg a ráfolyásán dobálok, akkor a sekély víz banditái ugorhat be, míg befelé van egy kisebb törés, van ahol örvénylő, van ahol álló vízzel, ott már méter feletti a víz, a keszegek szoktak kihúzódni oda szürkületkor.

Itt az a bizonyos szigetcsoport... a baloldali, belsőre szeretek ráállni.

   Még nem szürkült annyira, mint a képen, csak a magasabb fák vetették árnyukat a vízre. Guggolva lopakodtam befelé a szigetre. Még annak a ráfolyását dobáltam egy saját kis wobblerrel, mikor a 10 centis vízben tolóhullámmal követte le a csalit egy ifjú vadász. A szándékot tett követte, melynek eredményeképp egy újabb domolykót foghattam a kezemben! UL pergetőként igazi kánaán volt ez a nap már eddig is.

Még egy domi!

   Pedig az igazi érdekességek még hátravoltak. Először azonban még nem ők jöttek sorra, a szürkületi balinokra vetettem be továbbra is a saját készítésű darazsat, mellyel az előző domolykót csaptam be. Viszonylag sokat kellett dobálni, mert már egy ideje a pályán voltam, és a bogár dobótávolsága kicsi. De egy jól sikerült művelettel eljuttattam egy törésig, ami mögött elhúzva ledurrantotta egy 15-20 dekás forma balin. Saját műcsali is pipa!

Balin a darazsamra

Balinportré

   A furcsaságok sora ezután következett. Mint mondtam, van ott egy olyan rész is, ahol áll szinte a víz, egy bő méter mély öböl. Ennek a határán vágott el a víz, úgy táncoltattam a sárga kis Kenart Hunteremet, hogy ne az igazán húzós részen legyen, de azért remegtesse némi sodrás. Tompa elnehezülést éreztem, s a bevágás után fura, kicsit súlyos rugdalózás volt a válasz. Kicsit szebb jász lehet? Tanakodtam. Hamar felvillant azonban, fakón... egy közel félkilós dévérkeszeg vette fel a csalit! No, ezt már szákolni kellett, a kézben rugdalózó keszeg hármashoroggal nem túl biztonságos kombináció. A hátamon hordom ilyenkor a merítőm, leakasztottam, s a pajti belecsusszant. Még szerencse, puha szájából a hálóban ki is pattant a horog...

A ragadozó dévér esete...

   Alig tudtam elhinni, ilyet sem fogtam még pergetve. Ezt az infót egyébként elraktároztam, hogy itt van dévér, s a későbbiekben volt, hogy úsztatva sikerült fognom ezen a kis vízen párat.
És nem volt még vége az estének...  próbálkoztam itt tovább, de nem jött semmi, kihátráltam a partra, s kissé feljebb mentem, mert arrafelé apró cuppanó hangokat hallottam. Fent hagytam a kis Kenartot, akkor a kedvenc wobim volt szürkületben, jól látható kis cucc. Merőlegesen húztam a vízre, de olyan lassan, hogy szinte inkább csak sodortattam, alig remegett. Kopp-kopp-kopp... nincs meg. A jelenet megint megismétlődött. Kicsit feljebb álltam, hogy a sodrással szemben tudjam húzni az iménti helyen a csalit... No persze itt is csak lassan, szinte megállítva. Egyszer csak újabb koppanás érkezett, s ezúttal meg is lett! Ismét csak jászt vártam, de ezen a csodálatos, különös napon már meg sem lepődtem, mikor karikakeszeg bukkant fel helyette. Akkoriban még azt sem fogtam, de korábbi - valós időben később megtörtént blogbejegyzésemben már olvashattatok tán róla, hogy azóta néha tudatosan is tudtam üldözni őket. :) Mindazonáltal akkor még mindkét keszegfaj új volt a palettámon, rettenetesen örültem! A kép sajna az alkonyatban nem lett az igazi, de a faj és a sárgán világító wobbler tán kivehető azért.

Békéshal? Te is fiam, Brútusz?

   És a napnak még mindig nem volt vége. Pár héttel ezelőtti bejegyzésemben említettem, miért szeretem annyira Energo Team Skill III botomat. Olyan pálca ez, mellyel a legkisebb hal is élmény, de már nem feltétlenül UL kategória, és mivel gerinces, akármikor válthatok vele nagyobb csalira, más halfajra. Gondoltam, ha már ott vagyok, megpróbálom a süllőt, tavaly is fogtam itt 1-2 példányt. Visszalopakodtam a felső helyhez, mert ott egy nagyobb kőnyelv van. Emögött jött tavaly néhány. Bevallom, annyira nem hittem benne, nem volt ideális hozzájuk a víz, de gondoltam, ki tudja... Dobtam párat a kedvenc nagyobb háziwobbleremmel a burványló vízben, de semmi. Odamentem a törés kezdetéhez, és fehér gumihalat csatoltam a karabinerbe. Eldobtam közelre csak, nehogy elakadjak a sekély vízen, szép lassan pöcögtettem magam felé a felszínen. A bot vége alá ért, ahol a törés surranója volt. Nézegettem, milyen jól látszik így sötétben is, mikor egyszer csak eltűnt. Rántást nem is éreztem, megtolással jött a félig-meddig látott kapással érkező süllő! Szerencsére gyorsan lereagáltam a meglepő helyzetet, rövid pórázon, 25-30 centis vízen pedig irdatlan hacacárét művelt a hal. Szerencsére meglett, nem rázta ki a szájából a szúrós falatot. Készítettem fotót, majd természetesen visszaengedtem a késő alkonyat hercegét oda, ahonnan jött.

Egy hihetetlenül színes napra tette fel a koronát!

Tényleg csodálatos napot zártam, számomra maga volt a kánaán. Gyönyörű hely, hét féle hal,  ragadozók, békéshalak pergetve... Kívánhat-e ennél többet egy UL-es? :)


Megesett: 2015.07.08                                        Írta: Schmidt Bence